– Az igazat megvallva sokkal nagyobb ellenséges össztűzre számítottam a független-objektív propagandamédia részéről, amikor kinevezték a Nemzeti Múzeum élére.
– Nem véletlenül hoztam nyilvánosságra a pályázatomat. A fanyalgók is láthatják: van koncepcióm, s éppen a tervek ismeretében lehet később megítélni, hogyan is végeztem a munkámat. Mindenesetre múzeumi kollégáim örömmel vették tudomásul, hogy előre láthatják, mire számítsanak a jövőben. Öt esztendő alatt meg kell erősíteni a Nemzeti Múzeumot.
– Vajon miért kell megerősíteni a közel 220 éve alapított nemzeti intézményünket?
– Ez a nemzet legrégibb állami közgyűjteménye. Pontosabban a Teleki Téka után, amit Marosvásárhelyen alapított 1797-ben gróf Teleki Sámuel. A jelentős múlt ellenére ráfér a frissítés az intézményre. Számos dologhoz hozzá kell nyúlni, fizikai értelemben is. Az épületet harminc éve újították fel legutóbb, ezért mindenképpen javítanunk kell a munkakörülményeken. Döbbenetes állapotok között és rendkívül alacsony fizetések mellett dolgoznak a kollégáim: még a kiállítóterek nagy részében sincs klíma, miközben világraszóló műtárgyakat szeretnénk bemutatni. A múzeumkert csodaszépen megújult, de aki belép a főbejáraton, az a hetvenes évek világával találja szemben magát. Friss, korszerű vizuális belsőre van szükség, s ez jól összeilleszthető lehet a klasszicista épület patinájával.
Miközben a nyilvánosság felé mutatott arcunkon változtatnunk kell, az a törekvésem, hogy az újító elképzelések ne árnyékolják be a múzeum történeti, tudományos és kulturális értékét.
Tévednek, akik azt jósolták, hogy a megcsontosodott intézményrendszer konzervatív szakembereivel nem tudok kijönni. Jó partnerek lesznek az itt dolgozó kollégák. Csupa olyan emberrel találkoztam, aki rajongásig szereti a munkáját és az intézményt. Tehát nem ellenükben, éppen velük és az ő érdekükben fogjuk megvalósítani a terveimet.
– Ha már pályázat, nem gyakori, hogy egy miniszterelnök elolvasna egy múzeumigazgatói – még ha az a Nemzeti Múzeum is – pályázatot.
– Én is meglepődtem, amikor a közvetlen munkatársaitól megtudtam. Örülök neki. Túl a fenntartói legitimáción fontos, hogy a forrásokért folytatott küzdelemkor a miniszterelnök úrnak nem lesz újdonság, mire kérünk pénzt és mire vállalkozunk.
– A főigazgatóság és a parlamenti képviselőség összeférhetetlen.
– Ezért nem maradok országgyűlési képviselő, azonban a politikától nehéz elszakadni.
– Ezalatt mit ért, folytatja?
– Visszakérdezek: mi nem politika Magyarországon?
Az elmúlt esztendőkben a történelmi kérdések értelmezése körül éles, javarészt politikai természetű viták zajlottak. Még a több ezer évvel ezelőtti kérdések megítélése is politikai fénytörésbe kerülhetett. Az ilyenekben a Nemzeti Múzeum szellemi katalizátor, egyben a széles közönséget megszólítani képes legfőbb tematizáló szellemi műhely lehet.
– Vagyis átpolitizálná a múzeum tevékenységét?
– Semmiképpen sem. Ugyanakkor mindig is volt politikai relevanciája az intézmények működésének. A kiállítási politikájuknak, de még annak is, ha hallgattak, ha valamiben hiányzott az egyértelmű állásfoglalásuk. A kommunista diktatúra időszakában netán nem voltak ideológiailag irányított múzeumi vezetők? Most az a különbség, hogy szabadság és demokrácia van, nekem senki sem fogalmazott meg ideológiai elvárást.
Az viszont egy nemzeti szuverenitás pártján álló kormányzás időszakában nem is lehet kérdés, hogy az ország vezető múzeuma legyen az, ami a nevében van: magyar és nemzeti.
Csak nem szájbarágósan, nem propagandisztikusan, hanem tudományosan megalapozottan, korszerűen, XXI. századi módon és szerethetően.
– Tehát alaptalanok a baloldali médiában megjelent vádak?
– Nem leszek ideológiailag irányított múzeumi vezető. Kásler Miklós miniszter úr úgy bocsátott utamra az első megbeszélésünk után, hogy két dolgot képviseljek következetesen: a szakmaiságot, tehát a múzeum alapfeladatainak ellátását, illetve azt, hogy fordítsunk kellő figyelmet azon sorsfordító időszakok feltárására, amivel adósai vagyunk önmagunknak.
– A XXI. század interaktív múzeumi világában nem lesz egyszerű az említett szellemiséget képviselni.
– Házon belül már többször beszélgettünk arról, hogyan lehet úgy XXI. századi múzeumot csinálni, hogy közben az intézmény ne idegenedjen el az alapfeladataitól. Az interaktivitást részben biztosító technikai eszközökkel egyébként is óvatos vagyok: azért, mert valami okoseszközön és -alkalmazáson jelenik meg, közel sem biztos, hogy tartalmilag friss, vizuálisan izgalmas, szakmailag hiteles vagy éppen lelkileg felemelő.
– Ez kétségtelen, azonban a világjárvány alatt jelentősen és visszavonhatatlanul megerősödtek az interaktív, online múzeumi programok.
– A Covid valóban óriási pusztítást végzett ezen a területen is. Európában hetven százalékkal estek vissza a múzeumlátogatottsági adatok. Ennek ellenére nem gondolnám, hogy a virtuális múzeum kiváltaná a valódit. Nem is szabad a valóságos közösségi tereket online-ra cserélni. Sőt arra kell törekednünk, hogy a jövő nemzedékének múzeumba járási szokásai ne térjenek el drasztikusan a miénktől. Komoly kihívás megnyerni az új látogatókat. Erre kell felhasználni az okoseszközöket, az internetet, a virtuális közösségeket. Egy eszközzel egyaránt lehet jó tartalmat és rosszat létrehozni. Ebben az esetben lényegtelen, hogy kézzel írunk vagy szövegszerkesztővel. A cél tehát olyan tartalom létrehozása, amelyik erősíti a nemzeti identitást.
– Felteszem, eddig sem ezen cél ellen dolgozott a múzeum.
–Nem. Az évszázadokkal ezelőtti múzeumigazgatókat követve egyértelmű feladatunk a magyar nemzet történeti anyagait gyűjteni, feldolgozni, tematikus kiállításokon a közönség elé tárni. Azonban a történelemszemléletünk folyamatosan változik, nincsen olyan korszak, amelyről ne születnének újabb és újabb kutatási eredmények.
Újabb és újabb nemzedékeknek kell elmesélni a történeteinket. Közös történeteinktől leszünk egy nép tagjai.
És kétségtelenül más nyelven kell elmesélni, mint korábban. Olyan ez, mint amikor Shakespeare darabjait korszakonként újrafordítjuk, az adott kor nyelvállapotához igazítva.
– Visszatérve a politikára: miniszteri biztosi posztjáról is lemond?
– Nem.
– Mert létre kell hoznia egy csúcsintézményt, amely a Nemzeti Múzeumból, a Természettudományi Múzeumból és az Iparművészetiből áll majd?
– Ahogyan Bernert Zsolt főigazgató kollégám fogalmazott a minap: ha jogi integrációt nem is csinálunk, funkcionálisat érdemes lesz megvalósítani. Az Iparművészetinek például segítenünk kell a gyűjteményük bemutatásában, hiszen a főépületük még sokáig zárva lesz a felújítás miatt. A Természettudományival az új, debreceni épületük megépítéséig is komoly közös programokat érdemes indítani. Például Vértesszőlősön, de a fővárosban is. A lényeg, hogy ne távolodjanak egymástól a közgyűjtemények. Az OSZK, vagyis a nemzeti könyvtár és a Nemzeti Múzeum kezdetben egy intézmény volt, hiszen 1802-ben Széchényi Ferenc az Országos Széchényi Könyvtárat alapította mint első nemzeti közintézményünket, s az Országgyűlés hat évvel később hozta létre a Nemzeti Múzeumot, odaillesztve a könyvtárat, a Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtára néven. Egészen 1949-ig működött egységben a két intézmény. Szintén egyként működött a Természettudományi Múzeummal, amit az alapító felesége, Festetics Júlia ásványgyűjteményére alapoztak.
A Nemzeti Múzeumnak azokat a közgyűjteményeket is segítenie kell, amelyek nincsenek a kultúrstratégiai intézmények sorában, ezért vezetőik nem ülnek ott a Kulturális Tanácsban.
Kásler miniszter úrral éppen ezért abban maradtunk, hogy a miniszteri biztosi feladatom tartalma módosul, s a vidéki és határon túli magyar érdekű múzeumok segítésére helyezzük a hangsúlyt. S persze a saját vidéki filiáléinkra is nagyobb figyelmet kell fordítanunk, csodálatos értékeink vannak Sárospataktól Balácapusztán át Esztergomig, ahol például éppen a katolikus egyházzal tervezünk stratégiai együttműködést, hiszen a tavaly elfogadott törvény értelmében magát a vár épületét visszakapja az egyház.
(A borítóképen L. Simon László, fotó: Bach Máté)
