Amikor meghallgatunk egy reneszánsz vagy egy barokk muzsikát – például ha elmegyünk csütörtökön a Zeneakadémiára a Purcell Kórus és a Capella Savaria hangversenyére, ahol Händel Athalia című oratóriumát csodálhatjuk meg –, azzal fogunk szembesülni, hogy valami egészen mást hallunk, mint amikor egy romantikus vagy impresszionista művet játszik a zenekar. Nemcsak a dallam más, de a hangzás is eltérő. Sokáig nem értettem, miben áll a különbség, míg a régizene egy szakértője el nem magyarázta.
Nyilvánvaló eltérést jelent, hogy annak idején másféle hangszereket használtak. De másfélék voltak az előadói módszerek is.
A régizenészek igyekeznek eredeti kottákból, faximile kiadványokból játszani, aminek olvasását külön tanulni kell, hiszen a hajdani zeneszerzők egészen másképp jegyezték le a dallamokat, mint a maiak.
De a hangzás szempontjából talán az a legfontosabb, hogy a hangszereket nem a normál zenei A hangnak megfelelő, 440 hertzes frekvenciára hangolták. Ami azzal jár, hogy a középső hangtartományokban gyönyörű harmóniákat lehet megszólaltatni, ám a magasabb és mélyebb hangok kicsit furcsán szólnak, a mai fül számára enyhén disszonánsak. Ez persze előnyös, ha az előadó a kontrasztokat akarja hangsúlyozni. De hát a barokk maga a kontrasztosság…
Csütörtök este bele is hallgathatunk ebbe a rendkívüli zenei hangzásba.
George Frideric Händel 1733 júliusában, oxfordi látogatásakor írta az Athaliát.
A darab eredeti megjelölése szerint „Oratorio; or Sacred Drama”, szövegét Samuel Humphreys írta Jean Racine utolsó, bibliai ihletésű színműve, az 1691-ben született Athalie alapján. A szent dráma története ószövetségi mesét dolgoz föl. Racine drámájában Joás zsarnokoskodó nagyanyja, Athalia helyébe kerül Júda trónjára, de később ő is zsarnok lesz, megöleti híveit, segítőit. Racine drámája meglepően pesszimista, s Händel oratóriuma lenyűgöző erővel jeleníti meg azt a borús világképet, ami a színpadi műből árad.
A koncertajánló úgy fogalmaz:
Händel remekműve páratlan formai változatosságával, izgalmas és színes kórus- és szólótételeivel méltó társa Racine darabjának: a három felvonást tartalmazó zenedráma számtalan zenei csúcspontja közül is kiemelkednek a felvonások zárókórusai, azok közül is az első felvonás végén álló, felejthetetlenül komor és tragikus hangvételű Halleluja-tétel.
A ritkán játszott művet már 2009-ben is hallhatta a közönség a Capella Savaria és a Purcell Kórus előadásában.
Ez alkalommal Athalia története a hazai historikus zenei élet kiváló szólistáinak közreműködésével, Kalló Zsolt koncertmester és Vashegyi György karmester irányításával hangzik el.
