Csehov novelláit Morcsányi Géza válogatásában és fordításában újraolvasni igazi balzsamélmény: ez a gyönyörű prózanyelv ékesen és makulátlanul szólal meg magyar nyelven, persze úgy, hogy közben a történetek felkavarnak és megráznak, hiába ismerősek régről. Végtelenül finom, emberi, empátiával, apró irodalmi rezgésekkel teli, néha már-már az öncélúságig tökéletesített magasirodalom ez, hiszen egy szöveget nem csak elkezdeni kell tudni jól, hanem megírni, és végül befejezni is – íme, az Egres című, több szinten és rétegben is történeteket mesélő novellatökély vége:
Aljohin elköszönt, és lement a saját lakrészébe, a vendégek pedig maradtak fönt. Egy nagy szobát kaptak ketten, ahol két öreg, faragással díszített faágy állt, a sarokban elefántcsont feszület volt; széles, hűvös ágyukból, amelyet a szép Pelageja vetett meg, kellemes, friss ágyneműillat érződött.
Ivan Ivanics nem szólt semmit, levetkőzött, és lefeküdt.
– Uram, bocsásd meg a mi vétkeinket! – mondta aztán, és a feje búbjáig betakarózott.
Pipája az asztalon hevert, erős, égett bagószaga volt, és Burkin sokáig nem aludt el, és végig képtelen volt rájönni, honnan jön ez a nehéz szag.
Az eső egész éjjel verte az ablakokat.
Hát így.
Csehov, a lélek, az elvágyódás, a nyomorúság, a szomorú és savanyú életek nagy ismerője, a végtelen orosz táj inkább csak képzeletben élő és létező embereinek történetmesélője, a bomlott, megbomló elme szakavatott szemlélője, az egy-egy szóval, mondattal, de legfeljebb bekezdéssel tökéletes képet nyújtó mester novelláit olvasni mindig élmény, és ennek az újrafordításnak köszönhetően az újraolvasás is adja magát nyomban, amiért külön hála illet mindenkit, akinek köze van hozzá.
Nézzék csak meg a megőrülésnek ezt a szívszorító leírását:
„Egy őszi reggelen Ivan Dmitrics fölhajtott kabátgallérral, sárban gázolva, keskeny átjárókon és hátsó udvarokon átvágva igyekezett egy polgáremberhez, hogy behajtsa a végrehajtási lapon előírt tartozást. Komor hangulatban volt, mint reggelente mindig. Egy mellékutcában épp szembejött vele két megbilincselt fogoly, négy fegyveres kísérővel. Ivan Dmitrics azelőtt nagyon gyakran találkozott foglyokkal, olyankor mindig szánakozott rajtuk és kényelmetlenül érezte magát, ez a mostani találkozás azonban egészen sajátos, furcsa hatással volt rá. Hirtelen az merült föl benne, hogy őt is megbilincselhetik, és ugyanígy hurcolhatják a sárban a börtönbe. A polgártól aztán hazafelé indult, és a posta mellett találkozott egy ismerős rendőrfelügyelővel, aki köszönt neki, és pár lépésre csatlakozott hozzá, ő viszont ezt valami miatt gyanúsnak vélte. Otthon egész nap nem ment ki fejéből a találkozás a foglyokkal és a fegyveres katonákkal, és különös belső aggodalom vett erőt rajta, amitől nem tudott olvasni és koncentrálni. Este nem gyújtott lámpát, éjjel pedig nem aludt, és egyre arra gondolt, hogy hátha letartóztatják, megbilincselik és börtönbe csukják.”
Vagy éppenséggel a meg nem valósult, be nem teljesült szerelemről – melyről azt hinnénk, nem lehet már semmit mondani – tud ilyeneket:
…bevallottam neki, hogy szeretem, és égő fájdalommal a szívemben rájöttem, milyen fölösleges, földhözragadt és milyen álságos volt mindaz, ami megakadályozta, hogy szeressük egymást. Rájöttem, hogy ha az ember szeret, és a szerelmén gondolkodik, akkor a legnagyobból kell kiindulnia, fontosabb dolgokból, mint a szokványosan értelmezett boldogság és boldogtalanság, bűn és erény, vagy nem kell gondolkodnia egyáltalán.
Gyógyír ez a prózanyelv minden lelki, minden irodalmi sebre, de úgy, hogy még pompás humorra is futja:
„Több száz verszta lakatlan, egyhangú, kiégett sztyeppe nem áraszt annyi vigasztalanságot, mint egyetlen ember, aki ül, beszél, és nem tudni, mikor fog elmenni.”
Minden orosz klasszikusra igaz, de Csehovra hatványozottan az: tanítani kéne minden sorát, szavát, a prózanyelv lélegzését – nem lehet elégszer olvasni.
Fájdalmas egybeesés, hogy mikor eddig jutottam ennek a recenziónak a megírásában, akkor érkezett a tragikus hír, hogy életének hetvenegyedik évében elhunyt Morcsányi Géza. Nyugodjon békében – és köszönet mindenért.
Anton Pavlovics Csehov: A szerelemről és más történetek. Válogatta és fordította: Morcsányi Géza. Magvető Kiadó, Budapest, 2022.
