„Dokumentarista vagyok, szeretem a hosszú témákat, sorozatokban gondolkozom. A sorozatot, mai nyelven projektet, nagyon tudatosan építem fel, kutatás előzi meg a fényképezést” – vallja Horvát Éva fotóművész, aki fotóscsaládba született, s több mint tizenöt évig az MTI Fotónál dolgozott.
Mesterei között tudhatja Keleti Évát, Fényes Tamást és Féner Tamást is. Számos csoportos és egyéni kiállítása volt itthon és külföldön egyaránt. Többek között készített anyagot a hetvenöt éves Szépművészeti Múzeumról, de börtönben és fegyházban is fotózott.
1992–1994 között Munkácson készített képeket, melyek a munkácsi zsidók maradékának utolsó három évét örökítik meg. A különleges fotográfiakat ezúttal a 2B Galériában láthatják az érdeklődők. Cseh Viktor az előkészületben levő kötetben a követezőképen szól Horvát képeinek hátteréről: „Munkács város neve fogalomnak számít a világ zsidó közösségeiben. Munkács a 19. századtól kezdve egyre többet szerepelt a kelet-közép-európai zsidó levelezésekben, majd Spira Chájim Elázár rabbitól fogva gyakorlatilag megkerülhetetlenné vált a vallásos zsidó világban. Munkácsot Kárpátalja, sőt Magyarország Jeruzsálemének nevezték, miután az összlakosság bő harmada, egy időben pedig majdnem a fele is zsidó származású volt. A Spira dinasztia alatt kiépült a munkácsi haszid udvar, mely jelentős befolyással bírt nemcsak a helyi, de a környékbeli hitközségek életére is. Egyfelől a hétköznapi élet nyomorúságától szenvedtek, másfelől viszont a buzgó hit vigasztalta őket, s ezért elégedett emberek voltak. Túlzás nélkül állítható, hogy az egykori Nagy-Magyarország területén Munkácson volt az egyik legmagasabb szinten a jámborság, az Isten-szolgálat.”
Tudjuk azt is, hogy 1944-ben a magyar zsidók közül a munkácsiakat elsőkként deportálták Auschwitzba, a felszabadítást követőben pedig a hitközösségi életet csak részben tudták újraindítani a túlélők. A kommunizmus vallásellenessége sokakat távozásra kényszertett: sokan kezdtek új életet az Egyesült Államokban és Izraelben.
„De a »munkácsi diaszpóra« még ekkor sem szűnt meg, mert voltak és maradtak a városban olyan auschwitzi túlélők, akik még egy szibériai internálás után sem mentek el. A megmaradtak maradéka képzett vallási vezető, rabbi hiányában gyermekkori emlékeiből táplálkozott, s egy sajátos módon ápolták tovább a jámbor felmenőik vallási hagyatékát. Nem volt már zsinagógájuk sem, imaházukat úgy kellett egy lakóház szobájából kialakítaniuk” – fogalmaz a kötetben Cseh Dávid. Ezt a hagyatékot, ezeket az emlékeket igyekezett megörökíteni Horvát Éva a kilencvenes években. Cseh Dávid Rékai Miklós néprajztudós A munkácsi zsidók „terített asztala” című könyvére hivatkozik, melyben hosszasan olvashatunk arról, hogy habár öltözködésben és a vallási szigorban kevésbé érhető tetten a munkácsi haszidok hatása, de nyomokban megtalálhatjuk a háború előtti haszid élet elemeit a visszatért és Munkácson maradt zsidók beszédében, mozdulataiban. A túlélők maradéka ugyanis egy sajátos hitrendszert alakított ki, amelyben a kommunizmus éveiben kialakult puritanizmus a zsidó folklór gazdagságával keveredett.
A kilencvenes évek nagy fordulat hozott a munkácsi zsidóság történetében, a legtöbben ugyanis elhagyták a várost. Más településről költöztek be zsidók, akik egy rabbi utolsó erőfeszítéseivel próbáltak egy munkácsi hitközséget megalapítani. A munkácsi zsidó diaszpóra megfogyatkozott, majd fizikailag teljesen megszűnt.
„Szellemisége és emléke azonban többféle módon tovább él, mely munkácsi hagyományok láncolatába, mintegy lezáró akkordként Horvát Éva albuma csatlakozik” – állítja Cseh Dávid.
A munkácsi zsidóság emlékeit megörökítő fotókat bemutató, Kidőlt tölgyek, szétszórt magvak című tárlatot február 15-én 18 órától Féner Tamás fotográfus nyitja meg a 2B Galériában. A kiállítás egészen március 17-ig látogatható.
Borítókép: életkép (Fotó: Horvát Éva)
