Jó nézni Kiss-Stefán Mónika Memento Mori – A Váci legenda című filmjét. Márcsak azért is jó nézni, mert Vecsernyés János izgalmasra színezi Vác városát kamerájával, Király István pedig éppen megfelelő gyorsaságúra vágta a filmet, olyanra, amelyet a fiatalok is szeretni szoktak. Arról van ugyanis szó, hogy 265 díszes koporsót találtak Vácott csaknem három évtizeddel ezelőtt, amely azért világszenzáció, mert ennyi múmiát egy helyen sehol sem lehet látni, másrészt azért, mert a Fehérek templomának dokumentációja alapján – a megfelelő vizsgálatokat elvégezve – lehet tudni, kikről van szó. Olyan emberekről, akik a XVIII. században Vácott éltek, ott dolgoztak, neveltek gyereket, küzdöttek az életükért és szerettek szenvedélyesen. Mindez remek kiindulópont egy igazán élvezetes filmhez. Szerencsére még véletlenül sem jutott senkinek eszébe az, hogy – múmiákról lévén szó – horrorfilmet forgasson, sokkal stílusosabb történetet kanyarított a vászonra Kiss-Stefán Mónika: egy romantikus kalandfilmet.
A Memento Moriban Trokán Nóra alakítja a kitartó antropológust
Az antropológust, aki a múmiákat feltárja és azonosítja, Trokán Nóra alakítja, aki egyrészt jól hozza a lelkes, fiatal tudós figuráját, másrészt kellő könnyedséggel játszik ahhoz, hogy működjön a kalandfilm. Remek választás volt, hogy segédjét Kamarás Iván játssza, és Reviczky Gábor is nagyon hitelesen alakítja az atyát, aki az egész mű kulcsfigurája is egyben. Jó műfaji filmet egyébként nem egyszerű csinálni, mert a nézők pontosan tudják, mit szeretnének látni. Egyrészt nagyon fontos, hogy hiteles legyen a főszereplő, akinek soha nem mutatják be a múltját, azt a néző képzeletére bízzák. Az is nagyon fontos egy kalandfilm forgatásakor, hogy a történetvezetés során előbukkanjanak azok a dramaturgiai fordulatok, amelyekért szinte áhítoznak a nézők. Kiss-Stefán Mónika filmje nem okoz csalódást ezen a téren sem.
Ráadásul nemcsak egy szórakoztató és izgalmas romantikus történelmi kalandfilmet látunk, de az alkotás lényeges üzeneteket is tartalmaz. Egyrészt azt, hogy nagyon fontos a múlt ismerete, mert csak így tudunk biztonsággal mozogni, tenni-venni, élni a jelenben, és csak akkor tudjuk átmenteni a múlt értékeit a jövőbe, ha pontos képünk van arról, hogyan éltek és gondolkoztak elődeink. Másrészt egészen megrázó üzenete a filmnek, hogyha igazán képes egymást szeretni két ember, akkor a tér és az idő már csak másodlagos dolog. Jól ábrázolja az alkotás azt is, hogyha belemerülünk a múlt kutatásába, akkor lelki szemeinkkel akár látjuk is azokat az embereket, akik akkor éltek, igazán közel kerülhetünk hozzájuk, érezhetjük gondterhelt pillanataikat, örömüket és lelki fájdalmaikat is. Ráadásul arra is tanít ez a film, hogy a más századokban élt embereknek sem voltak mások a legfontosabb érzéseik, csak az életkörülményeik.
Meséljük el újra és újra a régiek történeteit
Beszédes tehát a film címe, amely arra hívja fel az élők figyelmét, hogy emlékezzünk a halálra.
Vagyis ne felejtsük el a halottainkat, ápoljuk emlékeiket, ha másként nem, akkor úgy, hogy időről időre elmeséljük azokat a történeteket, amelyek velük estek meg, és amelyek arra tanítanak, hogy soha nem volt könnyű az élet, de boldog csak az lehetett igazán, aki egyrészt önfeláldozó munkájával segítette a közösséget, amelyben élt, másrészt tiszta szívvel volt képes szeretni.
A Memento Mori ugyanis azzal szembesíti a modern kor felszínes érzelmekre hajlamos emberét, hogy a valódi szeretet nem múlik el, és élvezni kell minden pillanatot, amelyet azzal töltünk, akit szeretünk, mert senki nem kerülheti el a sorsát.
Borítókép: jelenet a filmből (Fotó: Real Pictures Production)
