Kevesen mernek manapság olyan filmet forgatni, amelyben – ha csak kicsivel is, de – több a bevándorlás ellen szóló érv, mint ami mellette szól. Cristian Mungiu, aki a Nyugat-Európában is nagy hírnévre szert tett román új hullám egyik nagy befolyású képviselője, egy erdélyi falu életét helyezi R.M.N. című történetének középpontjába. Egyrészt bemutatja azt, hogy nincs munkalehetőség a vidéken, amit pedig európai uniós pályázaton létesítenek, egy sok falut ellátó gépesített pékséget, azt nagy ívben elkerülik a helyiek, annyira megalázóan alacsony fizetést akarnak adni az embereknek. Temérdek problémát feltár és bemutat ez a film, de a leginkább érthetetlen, hogyan lehetséges az, hogy még az Európai Unió által adott munkahelyteremtési támogatás se elegendő ahhoz, hogy annyi pénzt adjanak a helybélieknek, amelyből meg tudnak élni. Mindennek a következménye az, hogy külföldre mennek dolgozni a férfiak, akik aztán arra mennek haza, hogy szétesik a családjuk, a kisgyerekük jó, ha egyáltalán megismeri őket. Szívfacsaró, áldatlan állapotokat látunk ebben a filmben, amelynek története valós alapokon nyugszik.
Az R.M.N. a megalázóan alacsony fizetések okozta bajokról szól
Az egyik probléma tehát, ami tönkreteszi az erdélyi falu életét, az, hogy elvándorolnak az emberek vagy külföldi munkavállalására kényszerülnek, ami elviselhetetlen mértékig keseríti meg a családok életét. A másik probléma, amelyet nagyon sok nézőpontból jár körbe a film, az, hogy mivel a helyiek nem hajlandóak megalázóan alacsony fizetésért dolgozni, ezért bevándorlókat, „rabszolgamunkásokat” alkalmaznak. Jellemző, hogy először kínaiakat várnak, de aztán Srí Lankából érkezik néhány nyomorult, aki a még nagyobb szegénység miatt családját hátrahagyva gyakorlatilag egy olyan országba érkezik, amelyről szinte nem is tudja, hogy hol van. A néző, miközben belemerül a történetbe, úgy érzi magát, mintha valamiféle szörnyűséges utópiát látna, ahol az embereket arra kényszerítik, hogy távol kell élniük a hazájuktól, családjuktól, mert csak távol kaphatnak munkát, miközben mindenki boldogtalan, ráadásul olyan társadalmi feszültségek gerjesztődnek a mélyben, amelyek nem állnak messze attól, hogy az emberek fellázadjanak az életüket megnyomorító világ ellen. Csakhogy azt is látjuk, hogy nincsen ki ellen lázadni, mert nem látható át kicsit sem egy kisember számára, miért nem tudják őt helyben megfizetni annyira, hogy el tudja tartani a családját.
Ebben az áldatlan állapotban mindenki boldogtalan
Cristian Mungiu nagyon pontosan bemutatja azt az R.M.N. című legújabb filmjében, hogyan fordul egy falu a bevándorlók ellen. Ha ugyanis a bevándorlók nem fogadnák el a megalázóan alacsony fizetéseket, akkor lenne esélyük a falubelieknek is, hogy tisztességes fizetéseket harcoljanak ki. És akkor nem kellene távol munkát vállalniuk, akkor maradhatnának a családjuk közelében, és sokkal kevesebb lenne a válás is. Így viszont, mivel az egyszerű emberek kevésbé tudják megfogalmazni azt, hogy mi a valós probléma, de azt pontosan tudják, hogy minden bajuk forrása a megalázóan olcsó rabszolgamunkások importálása vagy másként a bevándorlás, ezért azok ellen fordulnak, akik éppen olyan szerencsétlenek, mint ők. Ha pedig megjelenik a gyűlölet, egészen szürreális szintig elmehet, ha nincsen, aki lecsendesítse a kedélyeket. A néző pedig, amikor kijön a moziból, egyszerűen nem érti, hogyan juthatott el a modern kori társadalmunk egy olyan embertelen helyzetet kreáló állapotba, ahol azt sulykolják a „haladó” gondolkodók, hogy csak a bevándorlás oldja meg bajainkat, miközben azt látjuk, hogy az emberek nem akarnak bevándorlók lenni, mert gyűlölik, hogy távol a családjuktól egy olyan országban kell dolgozniuk, aminek jó, ha a nevét ki tudják ejteni. És mindegy, hogy Németországban dolgozó erdélyi magyar bevándorlókról van szó vagy Srí Lankából Erdélybe érkezőkről. Ebben az áldatlan állapotban mindenki boldogtalan.
Borítókép: jelenet a filmből (Fotó: Cirko Film)
