Harry Belafonte minden idők egyik legsikeresebb afroamerikai művésze volt, akit gyakran neveztek „a calypso királyának”. Harold George Belafonte Jr. néven 1927. március 1-jén született Harlemben, koldusszegény jamaicai bevándorlók gyermekeként. A haditengerészethez 1944-ben jelentkezett, a háború befejezése után leszerelt és portásként dolgozott. Sorsa akkor dőlt el, amikor az egyik lakó két jegyet adott neki az American Negro Theater egyik előadására.
Az 1940-es évek végén beiratkozott a német Erwin Piscator színiiskolájába, ahol osztálytársa volt Marlon Brando, Tony Curtis és Walter Matthau is. Tandíját éjszakai klubokban énekelve teremtette elő, olykor Charlie Parker és Miles Davis kísérte. Érdeklődése fokozatosan fordult a folkzene felé, a Kongresszusi Könyvtárban tanulmányozta a gyűjtők felvételein a műfaj gyökereit. Az Almanac című musicalben 1953-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Tony-díjat és megjelent kislemeze, a Matilda, amely a karibi térségben népszerű calypso ritmusában íródott.
Belafonte harmadik albuma a Calypso címet viselte, és ez lett az első lemez, amely egy éven belül egymillió példányban kelt el.
Több mint húsz filmben szerepelt, olyan alkotásokban tűnt fel, mint a Világos út, a Sziget a napon, a Fekete Amerika, a Nincs igazság, a Bobby és a Kansas City.
Az amerikai filmakadémia Hersholt Humanitárius-díját vehette át 2014-ben, ezzel csatlakozott ahhoz a maroknyi sztárhoz, akik pályafutásuk alatt az Emmy-díjat, a Grammy-díjat, az Oscar-díjat és a Tony-díjat is megkapták.
Énekesként elsősorban mások nagy sikereit dolgozta át, énekelt népdalokat (Hava Nagila), popzenét (Unchained Melody), spirituálét (Swing Low, Sweet Chariot, Cotton Fields), rhythm and bluest (Hallelujah, I Love Her So), dzsesszt (When The Saints Go Marching In). Hatalmas slágere volt az ötvenes években a Banana Boat (Day-O).
A hatvanas években a televíziót is meghódította, ő lett az első színes bőrű producer, szerepelt a Muppet Show-ban, saját tévéműsoráért Emmy-díjat kapott.
Több mint száz lemeze jelent meg, közreműködött többek között Nana Mouskouri, Quincy Jones, Rosemary Clooney, Perry Como, Bobby Darin és Desmond Dekker albumain, ő ismertette meg a világgal a dél-afrikai Miriam Makeba művészetét.
Élharcosa volt az emberi jogoknak, gyerekkorában testközelből tapasztalta meg a feketék elnyomását, ami egész gondolkodásmódját meghatározta. A hatvanas évek elején anyagilag támogatta Martin Luther King polgárjogi mozgalmát, számos tüntetésen vett részt. Az ENSZ Gyermekalapja, a UNICEF jószolgálati nagykövete volt, kampányolt a faji megkülönböztetésen alapuló dél-afrikai apartheid rendszer ellen, gyakran adott jótékonysági koncerteket Afrikában és a világ más tájain.
Egyik kezdeményezője volt az etiópiai éhínség áldozatainak megsegítésére a legnagyobb sztárokkal készült We Are the World című dalnak, és ő is ott volt a lemez felvételénél, mások mellett Michael Jackson, Stevie Wonder, Bruce Springsteen, Bob Dylan, Ray Charles és Diana Ross társaságában, és dollármilliók összegyűjtésében segédkezett az afrikai éhezőknek.
Elnyerte a washingtoni Kennedy Center kitüntetését 1989-ben, három Grammy-díjat kapott, és 2000-ben átvehette a Grammy-életműdíjat is. Első két házasságából négy gyermeke született.
