Azért az együttesek magas száma, mert nem olyan sűrű a koncertélet, hogy bármelyik formáció kiütné a másikat. – Amikor tizenöt évesen elkezdtem dzsesszt tanulni, édesapám, aki vendéglátós zenész volt, azt mondta: ez teljesen halott pálya, pénzt nem lehet keresni vele. Ehhez képest engem nem ért csalódás – idézte fel Yancha. Ellenben a bárzongoristák kora véget ért. Sajnos.
– Nem érzem, hogy szűkült volna a tér, átrendeződött a dzsesszélet. Ráadásul tanárként rengeteg tehetséges fiatallal találkozom, akik reményt adnak, hogy nem fog elveszni a műfaj – fogalmazott Nagy János.
Megkérdeztem, vajon hány esztendős korban ébredt fel a dzsessz iránti érdeklődés növendékeiben. Átlagban tizenhat évesen, bár a dzsessz felnőttes műfaj, hangzott a válasz, majd a magyarázat: – Mert gondolkodni kell, nemcsak játék, de zenehallgatás közben is. No nem a zeneelméleten, sietett megnyugtatni, de nyitottnak kell lenni arra, hogy más történik, mint amit várunk.
– Az improvizáció viszont nem korhoz kötött, azt bármikor el lehet kezdeni, hogy a zenét mint nyelvet sajátítsák el a növendékek, megtanulva, hogy a muzsikálás több puszta reprodukciónál: alkotás. Ahogy beszélni, írni bármelyikünk képes megtanulni, úgy improvizálni szintén. Értelemszerűen nem lesz mindenkiből Dosztojevszkij. Illetve fontos még zenei anyanyelvünk, népzenénk ismerete – indokolta Yancha.
Ezért rendezik meg tizennegyedik éve budai világzenei és improvizációs táborukat nyaranta, ahol délelőtt népzenei foglalkozások zajlanak, majd az improvizációs kurzusok következnek, s természetesen bárki kipróbálhatja magát a dzsessz terén is.
Borítókép: Nagy János Yancha (Fotó: Teknős Miklós)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!