A Harkiv Hotelben a legnépszerűbb ukrán költő fogad minket

Harkiv Hotel címmel megjelent az egyik legnépszerűbb ukrán szerző, Szerhij Zsadan válogatott verseinek gyűjteménye. Aki kézbe veszi, az nem kizárólag az orosz–ukrán konfliktusra reflektáló, jelenkori ukrán költészet darabjait ismerheti meg, hanem egy életérzést is.

Harkiv, 2023. február 23. A 3. ukrán vasdandár katonái egy harckocsin a kelet-ukrajnai Harkiv közelében tartott gyakorlatozáson 2023. február 23-án, egy nappal az Ukrajna elleni háború megindításának elsõ évfordulója elõtt. MTI/AP/Vadim Ghirda Fotó: Vadim Ghirda

Szerhij Zsadan alighanem a legnépszerűbb kortárs ukrán szerzők egyike: költő, író, műfordító és rocksztár (a Zsadan és a kutyák nevű együttes frontembere). A hazai olvasók eddig két regényét vehették kézbe (Depeche Mode, 2004; Vorosilovgrád, 2010), ám magyar nyelven olvasható köteteinek sora idén egy versválogatással bővült: mintegy negyven verset tartalmazó Harkiv Hotel Zsadan teljes (eddigi) költői pályájának foglalata.

Szerhij Zsadan. Forrás: Facebook

A műveket válogató és fordító Vonnák Diána előszavában kiemeli e poézis főbb jellemzőit: 

Zsadan műveinek világa jellegzetesen kelet-közép-európai, mégsem kizárólag ukrán.

A Mária élete című verseskötete – amely a Krím orosz annektálása utáni évben jelent meg – például a lengyel Czeslaw Milosz azon verseinek ukrán fordításait is tartalmazza, melyeket szerzőjük a második világháborúban megszállt Varsóban vetett papírra.
 

A közös nyelv hiánya

Zsadan munkáiból ugyanakkor az is kiolvasható, hogy tisztában van vele: Ukrajna geopolitikai értelemben magányos, és „ez a magány és magára hagyatottság részben annak következménye, hogy az ukrán társadalom a saját maga számára sem alakított ki egy közös, mindenki által értett nyelvet”.

A szerző egyik legfontosabb törekvése ezért – alkotóként – az, hogy tisztázza, melyek a nyelv használhatóságának, érthetőségének jelenkori (értsd: az orosz–ukrán konfliktus idején is érvényes) paraméterei.

Közéleti szereplőként pedig az, hogy gyakorlati próbának vesse alá az ily módon átgondolt régi-új nyelvet, és párbeszédbe bocsátkozzon a segítségével.

A nyelv használhatóságának kérdése már a kötet első versében előkerül – igaz, ekkor még másként, mint a háborús időszak élmény- és felismerésanyagát feldolgozó, későbbi versekben: „mikor a szavakat majd szét akarod választani / azt amit egyszer is használtál attól amihez soha nem nyúltál / nem tudod nem érezni a csöndet ami széthasítja / az éjszaka magját […] / mert valamikor régen itt forró lexémák darabjai / hűltek ki félelemmel eltorlaszolt torkokban”, olvasható Az ukrán időmértékes verselés vége című költeményében.

A kötet csaknem felét kitevő korai versekben a létből való kiszakadás még távolról sem a háború következménye, sőt: „néha rájövök, hogy úgy érzem, igazából / csak azért halnak meg az emberek, / mert egyszerűen megáll a szívük, úgy szeretik / ezt a furcsa, őrült, abszurd világot” (Kínai konyha).

Szerhij Zsadan: Harkiv Hotel. Fotó: Libri.hu

A kilencvenes évek alkotásai időben és térben egyaránt kijelölik a már említett régió koordinátáit: „A szockó arra tanított, / hogy egyszerűbben álljak magamhoz, hogy elég / az élethez éppen csak szükséges / dolgokat kiválogatni” (Szocializmus); „A Kárpátokban [...] egy erdei úton, / csak néhány kilométerre innen, megöltek egy nőt. A rendőrök / igyekeztek találni valakit, de ugyan, kit találni a hegyekben, / a szóba jöhető gyilkosok minimum húsz kilométerre laknak, / az már Szlovákia” (Idénymunka a Kárpátokban).
 

A történelem és a nyerőgép

Más poémák szatirikus-keserű hangon mutatják be a régi és az új találkozását (a Lukoil például arról szól, hogyan viselkednek egy nagypénteki temetésen az oligarchák), a posztszovjet hétköznapok kísérőjelenségeit (a Harminckét nap alkohol nélkül cím meglehetősen beszédes), vagy épp azt, hogy az egymás közelében lakók miért nem figyelnek oda a másikra:

„Az őrmester, aki az ügyét vitte, / zavartan, értetlenül kérdezte: / – Hogy […] nem vették észre, hogy nincs sehol, eltűnt?! / – Mi lenne – szabadkoztam –, ez volt életünk legszebb hónapja. / – Na és a szag? – az őrmester képtelen volt megnyugodni. – / Maguknak még a szaga se tűnt fel? / – Hogy tűnt volna? – ellenkeztem. – / Itt az élőknek sincs sokkal jobb szaga” (Szeretni téged mindhalálig).

Mindeközben az is felvetődik a szerzőben, hogy hazáját milyen jövőre predesztinálja az épp csak maga mögött hagyott múltja, és úgy látja: nem túl biztatóra: „A történelem nyerőgép, / neked mindig valaki más / tölti fel” (Ezreddobok).

És a kötet leghosszabb verse, a négy rész számozott részből álló, meglehetősen nyugtalanító Kövek már a fenyegetettség elhatalmasodásáról számol be:

„Egyre nehezebb itt lélegezni, / mintha valaki a levegőbe keverte volna minden csalódottságunkat; / ahhoz, hogy itt képes légy lélegezni, / nagyon kell akarni, hogy meg ne fulladj”, érzékelteti a változásokat a költemény, melynek zárótételében ismét előkerül a nyelv szerepe: „A szavunk tart minket össze ezen a hosszú, / kísérteties őszön, […]. / Kövesd a szavam, a légzésemmel együtt mozdulj: / mit tehetnének velünk, míg képesek vagyunk meghallani egymást, / hogyan erőszakolhatnák ránk a hallgatást, / amíg mi magunk nem akarjuk?”

Béke Harkivban. Forrás: Wikipédia

A 2014 után keletkezett verseket tartalmazó rész már a háborúra összpontosít.

„Mit kezdjek ennyi halállal? / Egyáltalán hová tehetem még?”, kérdi kétségbeesetten az Orrszarvú egyik szereplője, és lírai én nyomban felel is rá: „Hová tégy ennyi halált? / Vidd a hátadon, / mint egy cigánygyereket: / senki sem szereti, / ő sem szeret senkit”.

És újra előkerül a kérdés, mit hozhat a történelem. Egy Anton nevű tetováló magára találásáról és kiállásáról szóló Tű lezárásában a jövő már nem vereséget, hanem végzetes, talán sosem múló megosztottságot és nézőpontkülönbséget tartogat: 

„Eljön majd az idő, mikor valami rohadék / okvetlenül hőskölteményt írna róla. / Eljön majd az idő, hogy egy másik rohadék / azt mondja, erről teljesen fölösleges írni”.

Kenyerek és sírkoszorúk

De Zsadan olykor a távolabbi múltba is vet egy-egy pillantást. A középkorba visszavivő, s – a kötetbe válogatott darabok többségétől eltérően – rímes formában íródott Templomosok néhány képe már-már idilli: „Kivirágzik az orgona a tőzeges útszélen. / A világ határán őrt csak hited állhat. / Feltaláltuk a fényt, hogy túljussunk az éjen”. Ám e felütés csupán ellenpontozza mindazt, ami – a templomos lovagok viselt dolgairól szólva – utána következik: „A területharc mindig hitkérdés marad.”

És a Már három éve a háborúról beszélünk című, hosszú versben – amely a Kövek mellett a kötet másik központi darabja – ismét előkerül a szerző központi témája: létezhet-e olyan nyelv, amely a hétköznapokban is jól használható, vagyis tökéletesen kifejezi, amit – a haditudósítások körén kívül, a civilnek mondott életben – ki kell fejeznie?

A háború nyomai Harkivban. Fotó: MTI/EPA/Szerhij Kozlov

Zsadan szerint bizonyos helyzetekben igen: 

„Minden szükséges szavunk megvan ahhoz, / hogy a háborús időkben szólhassunk magunkról. // […] Nem tudunk nem szólni magunkról a háborús időkben. / Hallgatni magunkról elviselhetetlen lenne”,

állapítja meg a költemény nyitó tételében, hogy aztán a folytatásban maga vezesse rá az olvasót arra, hogy olykor a hallgatásnak is megvan a maga haszna.

Például ha egy család tagjai nem akarnak összekülönbözni, bizonyos témákat célszerű nem szóba hozni: politika, egyház, Isten, és még hosszan lehetne folytatni: „Nem beszélnek a rokonokról, akik elmentek. / Nem beszélnek a barátokról, akik itt maradtak. / Nem beszélnek a szembeszomszéd fiúról, / aki katona”...

Az Új helyesírás című vers már a költői mesterség folytatásának esélyeivel foglalkozik:

„Gyerünk, panaszkodjatok, hogy nincs jó költészet. / Gyerünk, sírjatok, hogy az irodalom halott. / Saját tehetetlenségetekért, / magányotokért, / istentelenségetekért / ócsároljátok a költőket. […] / A költők a végén úgyis versbe foglalják az egészet”, állapítja meg gunyorosan Zsadan.

De még ezek után sincsenek illúziói mestersége jövőjét illetően: „A költészet lehetőségei korlátozottak. / Hangja halk. / Hangja azé, aki gyógyíthatatlan beteg bocsánatát kéri”.

Aki tehát kézbe veszi a Harkiv Hotel című kötetet, az nem kizárólag az orosz–ukrán konfliktusra reflektáló, jelenkori ukrán költészet darabjait ismerheti meg. Hanem egy életérzést is, melyet részben a posztszovjet múlt és a periferikus lét sajátosságai határoznak meg, részben a túlélésbe vetett hit.

Néhány dal a Zsadan és a kutyák repertoárjából

Ám ahhoz, hogy benyomást alkossunk a kötetről, még csak az sem feltétlenül szükséges, hogy végigolvassuk a benne szereplő verseket. A költemények egyik jellegzetessége ugyanis az, hogy számos apróbb elemből, részegységként is felfogható tömbökből épülnek fel. Így bárhol is üti fel a kötetet, az érdeklődő jó eséllyel erős sorokat, hatásos szövegrészeket talál.

Például: „A boltban a kétnapos kenyér mellett / sírkoszorút kínálnak. / Az utcákon szinte senki – / mindenki elment. // Sor sehol. / Se a kenyérért. / Se a koszorúkért”.

(Szerhij Zsadan: Harkiv Hotel, Jelenkor Kiadó, Budapest, 2023, 143 oldal. Ára: 2699 forint)

Borítókép: Harkiv, 2023. február 23. (Fotó: MTI/AP/Vadim Ghirda)