Nomádok: álomszerű víziók a nyomasztó metropoliszról

Talán tízévente egy olyan találkozást bír el a metróaluljáró, ami a rövid utazás alatt a megvilágosodás erejével hat, és az is hasonlóan ritka, hogy egy félbolond hajléktalan monologizálása állít meg utunkon. A Nobel-díjas regényíró, Olga Tokarczuk egy ilyen különös találkozás történetébe ágyazta a bürokratikus lét és a mesterséges rendszerek elleni lázadását. A portugál Teatro O Bando vizuális ötletekkel és technikai elemekkel teli, nagy hatású, interaktív adaptációt hozott el a 10. színházi olimpiára, a Kolibri Színház szervezésében. A Nomádok hibája a töredékes fordítás volt; mint megtudtuk, ez rendezői koncepció, azonban nem értjük, miért döntött így.

Nomádok előadás Fotó: Teatro O Bando

A beavatás jól működik, az E10 közönsége érintve érzi magát, fogékony a darab kínálta helyzetekre. A darab kulcsszava a „létezem”, és különös hangzása van annak, ahogyan kórusban, több nyelven hangzik fel ez a szó a nézőktől. Kevésbé veszi a lapot a fesztivál közönsége, amikor a színészek a darab vége felé mozgásra, táncra hívják őket. 
A darab szerint ugyanis a folyamatos mozgás, elsősorban belső mozgás menthet meg a rögzült, mesterséges létezéstől. Jó estben a színház éppen erre való, amennyiben képes arra, hogy kizökkentsen és új utakat mutasson.  
Joao Neca hiteles és működő, nagyon kreatív látványvilágú munkát hozott el a színházi olimpia társprogramjára a PlayOn! fesztiválra, és olyan sikeres beavatást teremtett, aminek eredményeként tucatjával maradtak ott a nézők, hogy kisebb közösségben mondják el tapasztalataikat a darabról.

Borítókép: Jelenet az előadásból (Forrás: Teatro O Bando)