Az írók nem dolgozták ki kellőképpen az egyik legfontosabb szálat, vagyis annak történetét, ahogy Adam és Jonathan érzelmileg egyre közelebb kerülnek egymáshoz. De számos más körülményről – például a Pastore-család és a rivális bűnbanda harcáról – is csak futólag elejtett utalásokból, mintegy mellékesen értesülünk.
És a film utolsó negyedében új elem bukkan fel: a legmagasabb szintű kormányzati manipuláció, a politikai korrupció, mely számos emlékezetes drámában és thrillerben szerepelt már, ám itt kissé előkészítetlennek hat.
Mintha a forgatókönyvírók a nagyhatalmi játszmákra és összeesküvésekre épülő politikai thriller eszköztárának megnyitásával tovább akarták volna szélesíteni a Más néven amúgy sem szűk – a krimitől a drámán át az akciófilmig terjedő – zsáner-spektrumát.
Kaszkadőrből akciósztár
Mindezek alapján a Más névent erőtlen utánérzésnek, jellegtelen alkotásnak gondolhatjuk – csakhogy nem az, legalább három okból kifolyólag.
Az első:
az akciójelenetek feszesek és jól koreografáltak.
A készítők nem finomkodnak, ha ütés- vagy golyóváltásról, esetleg az összecsapás egyéb módozatainak bemutatásáról van szó, ugyanakkor elkerülik a műfaj szokásos túlzásait: a tárak nem kifogyhatatlanok, és a karakterek nem szórnak szellemes – vagy csupán annak szánt – egysorosokat, hogy ellenpontozzák a képsorok hatását. Így – bár a hullák száma meglehetősen magas –, a film nem dicsőíti az öldöklést, és nem kívánja látványorgiává formálni a lövöldözős jeleneteket.
A második:
az Adamet alakító Alban Lenoir személyében sikerült olyan főszereplőt találni, aki gyakorlatilag elviszi a hátán a filmet.
Lenoir kaszkadőrként kezdte – a Luc Besson és Liam Neeson nevével fémjelzett, 2008-as Elrabolva című kasszasikerben például még ekként működött közre –, majd színész lett belőle. A kritika a 2015-ös Un Français (French Blood) című filmben nyújtott alakítására figyelt fel, a magyar nézők legutóbb az Eltévedt golyó akcióthriller második részében találkozhattak vele.
