Az ügynök szíve

A Más néven jól koreografált, feszes akciójeleneteket kínál, szimpatikus központi karakterre épít, és erős a hangulata. Továbbá felvet néhány átgondolásra érdemes kérdést, például: amit a hatalom szolgálatában meg kell tenni, mindenképpen helyes? A film így anélkül pereg le, hogy a néző akár csak egyszer is az órájára pillantana – százhuszonnégy percnyi játékidő esetében ez már önmagában eredmény.

Fotó: Netflix

Az írók nem dolgozták ki kellőképpen az egyik legfontosabb szálat, vagyis annak történetét, ahogy Adam és Jonathan érzelmileg egyre közelebb kerülnek egymáshoz. De számos más körülményről – például a Pastore-család és a rivális bűnbanda harcáról – is csak futólag elejtett utalásokból, mintegy mellékesen értesülünk.

És a film utolsó negyedében új elem bukkan fel: a legmagasabb szintű kormányzati manipuláció, a politikai korrupció, mely számos emlékezetes drámában és thrillerben szerepelt már, ám itt kissé előkészítetlennek hat. 

Mintha a forgatókönyvírók a nagyhatalmi játszmákra és összeesküvésekre épülő politikai thriller eszköztárának megnyitásával tovább akarták volna szélesíteni a Más néven amúgy sem szűk – a krimitől a drámán át az akciófilmig terjedő – zsáner-spektrumát.

Adamnek (balra) a filmben el kell döntenie, kiben bízzon és kiben ne. Fotó: Netflix

Kaszkadőrből akciósztár

Mindezek alapján a Más névent erőtlen utánérzésnek, jellegtelen alkotásnak gondolhatjuk – csakhogy nem az, legalább három okból kifolyólag.

Az első: 

az akciójelenetek feszesek és jól koreografáltak.

 A készítők nem finomkodnak, ha ütés- vagy golyóváltásról, esetleg az összecsapás egyéb módozatainak bemutatásáról van szó, ugyanakkor elkerülik a műfaj szokásos túlzásait: a tárak nem kifogyhatatlanok, és a karakterek nem szórnak szellemes – vagy csupán annak szánt – egysorosokat, hogy ellenpontozzák a képsorok hatását. Így – bár a hullák száma meglehetősen magas –, a film nem dicsőíti az öldöklést, és nem kívánja látványorgiává formálni a lövöldözős jeleneteket.

A második:

az Adamet alakító Alban Lenoir személyében sikerült olyan főszereplőt találni, aki gyakorlatilag elviszi a hátán a filmet.

 Lenoir kaszkadőrként kezdte – a Luc Besson és Liam Neeson nevével fémjelzett, 2008-as Elrabolva című kasszasikerben például még ekként működött közre –, majd színész lett belőle. A kritika a 2015-ös Un Français (French Blood) című filmben nyújtott alakítására figyelt fel, a magyar nézők legutóbb az Eltévedt golyó akcióthriller második részében találkozhattak vele.

És Lenoir nem csupán a Más néven főszereplője, de társ-forgatókönyvírója is, így két minőségben formálhatta meg Adam alakját. És kigyúrt termetével, takarékos mozdulataival, „hidd-el-nem-akarsz-velem-kikezdeni” arckifejezésével hihetően jeleníti meg a higgadt, céltudatos és halálos profit.

Aki a cselekmény egy pontján aztán lazít valamelyest a páncélján, és – Jonathan ártatlanságát, kiszolgáltatottságát és sebezhetőségét látva – 

megmutatja a nézőnek: nem pusztán kötelességteljesítéstől hajtott, szenvtelen gyilkológép, de van szíve is, továbbá vannak alapelvei, melyekhez tartja magát.

 (A sokat próbált felnőtt és a megkímélni igyekezett gyerek párosa láttán könnyen beugorhat például A tűzben edzett férfi [2004].)

És a harmadik tényező: Morgan S. Dalibert rendezőnek – az Elveszett golyó 1-2. operatőrének – sikerült erős hangulatot teremtenie,

amelyben egyszerre van jelen az európai krimik realizmusa, valamint a francia bűnfilmek nyomasztó atmoszférája.

Ez utóbbi tulajdonképpen abból ered, hogy a törvényes (jó) és a törvénytelen (rossz) között húzódó határ elmosódik, és a szereplőkről egy idő után meglehetősen nehéz eldönteni, melyik oldalon állnak, és melyik kategóriát képviselik.

A Hurt Johnny Cash-féle feldolgozása. (A filmben a dal ének nélküli, szomorkás zongorafutamokra épülő változata szerepel.)

De a készítők nem csak ilyen eszközökkel élnek. A film vége felé felcsendül egy betétdal – a Johnny Cash feldolgozásában széles körben ismertté vált Trent Reznor-szerzemény, a Hurt ének nélküli, szomorkás zongorafutamokra épülő változata – amely szintén megteremti a maga fájdalmas hangulatát.

Belmondo is bólintana

A Más néven tehát egy alacsony költségvetésű, lassú menetű, ám cseppet sem unalmas akciókrimi, amely – minden egyenetlensége ellenére – anélkül pereg le, hogy a néző akár csak egyszer is az órájára pillantana. Százhuszonnégy percnyi játékidő esetében ez már önmagában eredmény. És mert a film csaknem végig többet sejtet, mint amennyit állít, arra is alkalmas lehet, hogy utólagos töprengésre késztesse a befogadót.

Az alkotás átgondolása során olyan kérdések kerülhetnek elő, mint például:

mi a bizalom feltétele, milyen következményekkel járhat a megingása, elvesztése? Amit az államapparátus fontos pozícióiban lévők állítanak, az minden esetben igaz? Amit a hatalom szolgálatában meg kell tenni, mindenképpen helyes? Egy beszivárgó ügynök egy nagyobb gépezet akarat és személyiség nélküli része-e, vagy saját szempontokkal rendelkező, önálló döntések meghozatalára is képes, autonóm egyén?

A Más néven ajánlója

Aki látta az 1981-es A profit, jól tudja, hogy például Joss Beaumont milyen válaszokat ad minderre. És ha jobban megnézzük, az arcnélküliség és egyéniségvesztettség állapotából induló Adam Franco sokban hasonló utat jár be, mint ő – Jean-Paul Belmondo egyik legjobb filmje tehát semmiképpen sem maradhat ki a Más néven által megidézett alkotások sorából.

Eme alkotás így összességében kellemes meglepetés: egyértelműen kilóg az átlagos Netflix-produkciók mezőnyéből, és azok után is a befogadóval maradhat egy ideig, hogy a képernyőn lepergett a stáblista.

(Más néven/Aka. Francia krimi/dráma/akciófilm. Játékidő: 122 perc. Rendezte: Morgan S. Dalibert, 2023. Elérhető a Netflix kínálatában.)

Borítókép: A Más néven főszereplője, Adam érzelmileg közel kerül a maffiafőnök kisfiához, Jonathanhoz. Fotó: Netflix.