Kezek vallanak reményről, emberségről Ujvárossy László alkotásain, a Műcsarnokban

Ujvárossy László, festő- és grafikusművész Napkezek című, Műcsarnokban nyílt kiállításán negyven esztendő munkáiból válogatott a kurátor, Rockenbauer Zoltán művészettörténész.

Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója köszöntőjében rámutatott, hogy Magyarország történelmében több ízben is reménységet, támaszt lelt az erdélyi kultúrában. Mint a török inváziót megállító Hunyadiak korában vagy a nagy európai vallásháborúkat bölcsen elkerülő fejedelmek idején. – A XX. században, az elszakított Erdély és Partium kultúráját őrző nagyságok, Telekiek, Bánffyak, Bethlenek vagy a hazatelepült Kós Károly hozhatók példaként – folytatta Szegő György, megjegyezve: – Okkal idézhetném Böjte Csaba misszióját Ujvárossy László most kiállított munkái kapcsán.

Ujvárossy László: No War (Forrás: Műcsarnok)

A művészeti igazgató röviden ismertette a kiállító művész életrajzát. Mivel a határainkon túlra szakadt honfitársainknak sikerült megőrizniük az anyanyelvi oktatást, Ujvárossy László a román és magyar két tannyelvű Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemen végzett, majd oktatott. Később bábáskodott a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem tervező grafikai szak indításánál, miközben művészeti szerkesztőként dolgozott a Várad című folyóiratnál.

Szegő György a kiállítás kapcsán felidézte a művész misszióját: 

A nyolcvanas években rajzot tanított a nagyváradi kisegítő iskolában, terápiaközeli folyamatban vezette a gyerekek kezét, amely koncepciója válik átadhatóvá a mostani tárlaton.

– Kezek, virágok, lélekvezetők – kezdte megnyitóját Sinkó István, képzőművész, művészeti író, aki hozzáfűzte: a kiállítás három terme, a lélek három fázisa, a kortárs művészet és az ősi világ találkozásának színhelyei.

A képzőművész felhívta a figyelmet, hogy az első műalkotás 1983-ból való, a legfrissebb idei, ám a később keletkezett képekben is fel-feltűnnek korábban látott motívumok.

Az első terem a fiatalság, a szerelem, a kezek tere, ahol a művész újraéleszti a népművészetet, annak sámánista előképével. A nemiséget ábrázoló linómetszetein felfedezni a hímzett párnák mintáit. – A kezek: Isten keze, a zsidó kabbalában rontást hárító kéz vagy a siketek jelbeszéde – fogalmazott Sinkó István, majd elárulta: ezeket a kisegítő iskolai kézrajzfeladatok ihlették, mellettük a gyerekekről készített fotográfiák továbbgondolt formában.

A következő a fák, a növények terme. Itt számos eszközzel ábrázolja – a fotón, fotógrafikán keresztül a hagyományos grafikáig – a világ ökológia pusztulását. Az utolsó tér az enyészeté, az elmúlásé.

– Az emberi pusztulás, pusztítás világába vezet az alkotó, a görögség alvilágába, a lelkek gyülekezőhelyére – fogalmazott a művészeti író. – Az egyik képen gyermek fújja furulyáját, mert van remény, van jövő. A három terem egyetlen műegyüttes hármas osztata, ha kiterítenénk, triptichon jelenne meg a szemünk előtt. Ujvárossy László utazást kínál a valóság és a szakralitás mezsgyéjén.

A képzőművész elárulta, hogy 2018-ban egészségi állapota miatt nem tudott eleget tenni a Műcsarnok meghívásának. 

Most, amikor megláttam a homlokzaton a molinót, úgy éreztem, művész vagyok, amit eddig még sosem éreztem

– vallotta be Ujvárossy László, s azt is: élete egyik örömforrása volt, amikor a kisegítő iskolában kellett dolgoznia, az a nyolc év segítette átvészelni a diktatúrát. – Nagyon sokat kaptam a szellemi fogyatékkal élő gyerekektől – így az alkotó.

A kiállítás június 4-ig látogatható.

Borítókép: Ujvárossy László: Szivárog a sötétség - részlet (Forrás: Műcsarnok)