A Leander Rising, vagy a Leander Kills hallatán megfogalmazódott bennem, hogy bizony elég messze esett az alma a fájától – tudniillik Köteles Leander édesapja, Köteles István a Dupla KáVé tagja –, tartott ez mindaddig, amíg meghallottam a Leander Killstől A kicsiny falum (tudják: „rendes ember én már nem leszek, minden éjjel zülleni megyek”) metalverzióját. A muzsikus elárulta: ötéves korától kezdve elkísérte édesapját koncertjeire, körülbelül nagykorúságáig. – Így ismertem meg a közönséget, rengeteg tapasztalatot szereztem – vallotta be, majd rátért A kicsiny falumra, amit édesapja szintén feldolgozott, akár a Szomorú vasárnapot, ami a Rising sikerdala lett, s mintegy példaként szolgált Köteles Leandernek a metál kicsiny faluhoz.

– Hiszek abban, hogy vannak pompás dalok, idejétmúlt körítéssel, amelyeket meg kell menteni, s tulajdonképpen mindegy, milyen műfajú zenével „rakja körbe” az ember – magyarázta az átdolgozásról, megjegyezve:
A metálban hiszek, mert alapvetően dühös típus vagyok, aki szeret ordibálni.
Ehhez képest ott az Amigod nevű csapata, azzal a nyolcvanas évek szinti popját játsszák. A zeneszerző-előadó elmagyarázta, hogy 1985-ben született, a popzene csúcs évében, nem véletlenül imádja a szintipop muzsikát. Csakúgy, mint az Amigod és a Leander Kills gitárosa, Czifra Miklós. – Kezdetben viccből írtunk popdalokat – mesélte Köteles Leander. – Az Amigod amúgy angol nyelvű pop-rock csapatként indult, s mert senkit sem érdekelt, átnyergeltünk a szintipopra.
Miként többen a múlt évtized közepén, felpattanva a retróhullámra. Nem sikertelenül, a Petőfi rádió műsorán tartotta a Hősöd és a Love Story című számukat. A Leander Kills sikere azonban parkolóba kényszerítette az alkalmi formációt.
Mostan „ugorgyunk” még régebbre. Tíz esztendős korára a kiskamasz Leandert megérintette a hard rock. Köteles István mutatta meg fiának a Deep Purple korszakos lemezét, a Machin Headet (rajta a Highway Star, a Smoke ont the Water, a Lazy, a Space Truckin’). A srác eztán csente el apja basszusgitárját, s eztán vágott neki a black metalhoz kanyargó útnak. – Eljutottama pokolba, a mélypontig, a legkeményebb muzsikáig. Olyannyira, hogy manapság már nem hallgatok zenét – árulta el, miként másutt nyilatkozta: „Nem hallgatok zenét. Ha valamit hallani akarok, akkor inkább megírom, mert sajnos valamilyen oknál fogva semmi új dolog nem töltött fel zeneileg az elmúlt években.”