A pártállam a klubszabályozási módszerével nem rejtette véka alá, hogy az addiginál is szorosabban akarja felügyelni a fiatalok kikapcsolódását, az ifjúsági klubok vezetői pedig már addig is hivatalos kapcsolatokként a Belügyminisztériummal, illetve a Művelődésügyi Minisztérium zene- és táncművészeti főosztályával voltak összekötve. Így bármiféle feljelentés esetén a belügy titkos módszerekkel tudott utánanézni a renitenskedőknek mondott helyszíneknek és persze zenekaroknak, míg a kulturális tárca általában nyílt kártyákkal játszott, és a zenei főosztályvezető, Barna Andrásné a maga terepén tudott nagyon erőszakosan is érvényt szerezni a pártállam akaratának.
Itt mi kérdezünk!
Nem véletlenül volt ennyire magabiztos, hiszen jó bartánője, Biszku Béláné volt a helyettese, így a névlegesnél is nagyobb hatalmuk volt, amelynek érvényt is tudtak szerezni, elég, ha csak az Illés-együttes BBC-nyilatkozata utáni szőnyeg szélére állítására utalunk. Szörényi Levente erre így emlékezik: „Barnáné elvtársnő volt a BBC-botrány itthoni leföldelője. Tőle tudtuk meg, hogy súlyos vétséget követtünk el Londonban. Mondtuk, hogy nyilatkoztunk a BBC-nek, de miért baj ez, végül is a BBC mértékadó csatorna. Na de amiket ott nyilatkoztak! – rivallt ránk. Hát jó, ezek szerint felvették, lehallgatták, akkor hallgassuk meg, bökjenek rá! Itt mi kérdezünk! – jött a válasz. Egyből tudtuk, hogy jó helyen vagyunk. Nem volt ám olyan egyszerű. És tartott egy példabeszédet, hogy amikor a Magyar Állami Népi Együttes Szibériában lépett fel, ott sem volt azért könnyű. Csak elmondja, hogy ott milyen kemény az élet, és mégsem panaszkodott senki. De mondtuk, hogy mi nem panaszkodtunk, csak megfogalmaztuk, hogy jó lenne, ha több klub lenne Budapesten és szerte Magyarországon. Kuss, mi beszélünk! Nem így mondta, de ez volt a lényege. Barnáné elvtársnőtől ekkor tudtuk meg, hogy egy évre le leszünk tiltva.”
Barnánéék bátorsága különösen annak fényében érthető, hogy a Biszku Béla neve által fémjelzett „munkásellenzék” előretörésével az Aczél György-féle vonal egy időre – legalábbis bizonyos szinten – veszített fajsúlyából. A kultúrában is érzékelhetővé vált tehát a reformok háttérbe szorítása, Aczél Györgyöt, aki köztudottan az új gazdasági mechanizmus reformjainak pártján ált, 1974-ben leváltották KB-titkári tisztségéből és kinevezték miniszterelnök-helyettesnek, helyébe a keményvonalasok delegáltak új tagokat a KB Titkárságba.
A könnyűzenében ez éppen egybeesett a „nagy generáció” rajongótáborának „kiöregedésével”, mert ők a beatkoncertek látogatása helyett a hetvenes évek közepére immáron a családalapítás kihívásaival voltak elfoglalva.
Négyezerből ezer
A torzóban maradt pártállami reformok következtében a könnyűzenei koncerteknek teret adó klubok száma 1973-tól átmenetileg megcsappant, a négyezerből csaknem ezer felfüggesztette vagy megszüntette a tevékenységét, az Illés-zenekaré persze leginkább azért, mert ebben az évben feloszlottak. A monopolhelyzetben lévő könnyűzenei intézmények is mindjobban felvették a kesztyűt, a közpolitika balratolódásának egyenes következményeként pedig megnőtt az addig sem kis számú atrocitások száma a közönség és a rendező szervek között. Ez a „csöveskultusz” hetvenes évek második felében történő felvirágzásával vált szó szerint is kézzelfoghatóvá, amikor szinte elég volt egy ferde nézés vagy egy erősebb gesztus a közönség soraiban, és a rendőrök vagy az ifjúgárdisták – bevált recept szerint néhány pofon kíséretében – azonnal kivezették az illetőt a koncertteremből.
Ez persze nem amiatt volt, mert a rockzenekarok közelebb kerültek a nyugati kultúrához, hanem azért, mert a pártállami szervek kontrollja erősödött, a rendező szervek pedig egy-két jól irányzott pofonnal gondolták jobban szolgálni a szocialista hazát.
A hatalom csúcsára ezeknek a rendezői ütlegeléseknek a rezonanciái azonban a legkevesebb esetben értek el, nem mintha nem szereztek volna róluk tudomást, inkább nemigen érdekelte az elvtársakat, hogy milyen áron verik a fiatalok fejébe a szocialista viselkedés normáit. Eközben a pártállam gondosan kimódoltan terelgette karámba a fiatalokat. Mintha a szinte mindennapossá váló „ütközetek” a koncerteken meg sem történtek volna, az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács (OIOT), a Minisztertanács Tanácsi Hivatala és a KISZ KB közös irányelvekben fogalmazták meg, hogy az ifjúsági klubok létesítését a területileg illetékes tanács művelődési osztályán kell bejelenteni, az állami felügyeletet pedig mindig a helyi tanács látta el, 1973. május 1-jétől pedig csak tanácsi működési engedéllyel lehetett klubot létrehozni az OIOT ifjúságpolitikai titkárságának útmutatója alapján.
A helyi tanácsoknak a hivatalos verdikt alapján ellenőrizniük kellett többek között azt, hogy a felügyeletük alá eső klubok működéséhez megvoltak-e a „politikai feltételek” – ez utóbbin nyilvánvalóan azt értették, hogy kellett a klubokba KISZ-alapszervezet, de még jobb volt, ha pártalapszervezetet is alapítottak, illetve a legnépszerűbb rockkoncertek mellett kénytelenek voltak megszervezni bizonyos kötelező rendezvényeket, legyen az partizánveterán- vagy nyugdíjasmunkásőr-találkozó, netán szovjet filmklub (ezek nagy részéről a közönség legszívesebben kimenekült volna, és nagy volt a kontraszt a nézők hozzáállásában, amikor „véletlenül” egy-egy amerikai film is becsúszott a programba).
A pártállam gondosan vezette az ifjúsági klubok nyilvántartását is, a megyei és fővárosi tanácsoknál tartották a területileg hozzájuk tartozó klubok jegyzékét, a megszűnésekről és alakulásokról pedig minden év február 1–15. között kellett az OIOT ifjúságpolitikai tanácsát tájékoztatniuk.
Mindemellett szakmai-módszertani irányítást is biztosítottak a Népművelődési Tanácsadó intézményén keresztül.
Bevételcentrikus rendezvények a politika rovására
Miközben 1973-tól már táncdalfesztiválokat sem rendeztek, az MSZMP KB titkársága a Fejér megyei pártbizottságtól kapott műsorpolitikai jelentést 1973. január 8-án tárgyalta a KB 1970. február 18–19-i ifjúságpolitikai határozatának fényében. A helyi könnyűzenei rendezvényeknek is teret adó kultúrházak munkájáról nem voltak a legjobb véleménnyel:
A művelődési házak nem váltak még az ifjúság politikai nevelésének, kulturált szórakozásának központjaivá. A kultúrházak többségénél kiszorulnak a KISZ politikai rendezvényei a bevételcentrikus szemlélet miatt.
Ez utóbbi alatt nem nehéz kitalálni, hogy a sok jövedelmet hozó populáris zenei rendezvényeket értették. Mivel a klubok és ezzel együtt a zenekarok száma drasztikusan csökkent, a KISZ a hetvenes évek közepén egyre nehezebben tudott elszámolni a párt felé azzal, hogy a fiatalok szabadidejét miért nem tudta jól lekötni. Nem mindenütt festettek azonban ennyire kedvezőtlen képet az „ifjúsági problémáról”, az 1973. június 28-án megtartott budapesti pártbizottsági ülés például afölötti örömét osztotta meg, hogy a fiatalok növekvő arányban – becslésük szerint 60-70 százalékban – vettek részt a művelődési otthonok megmozdulásain, és a nevelő, valamint a szórakoztató, leginkább könnyűzenei programok között is kialakult az egészséges arány, bár a KISZ befolyását még szerintük is erősíteni kellett volna.
A budapesti pártbizottság megállapította:
A munkásfiatalok körében folytatott közművelődési tevékenység elsősorban a tanácsok, szakszervezetek és a KISZ szervezésével fejlődött, a szórakozási lehetőségek kedvezőek.
A bejelentési kötelezettséggel bíró klubokról viszont aggodalommal mondták, hogy szakmailag és politikailag egyaránt ellenőrizhetetlenek, mert túl sok volt belőlük – nem nehéz kitalálni, hogy ezentúl számuk redukálására törekedtek, ami később sikerrel járt.
A Budai Ifjúsági Park tehermentesítésére a kerületi tanácsok és KISZ-szervezetek segítségével a peremkerületekben létrejött három új ifjúsági parkkal (kőbányai, lőrinci, csepeli) kapcsolatban viszont inkább a tárgyi és személyi feltételek hiányát emlegették.
A pártbizottság állásfoglalását a hatalmi hierarchiát betartva a szokásos módon elküldték az országos pártközpontba, a kerületi pártbizottságok első titkárainak, a Budapesti Pártbizottság osztályvezetőinek, a Fővárosi Tanács elnökének, a társadalmi szervezetek budapesti vezetőinek, a KISZ budapesti bizottsága titkárainak és a kerületi KISZ-titkároknak. A budapesti pártvezetők nyilatkozatot küldtek az ifjúság helyzetéről az MTI-nek, a művelődési házak kapcsán pedig intézkedtek, hogy az Esti Hírlap is foglalkozzon a témával. Ezúttal tehát a párt érdekei azt diktálták, hogy minél többen értesüljenek a médiából a zömében jó fényben beállított ifjúsági hírekről.
