– Mi adta az inspirációt a Válasszatok! című művéhez?
– Számtalan vitát hallottam arról, hogy mihez kellene kötni a választójogot. Sokan megfelelő tájékozottságot, iskolázottságot tennének kötelezővé. Én viszont azt gondolom, csak az egyénen múlik, hogy mekkora teret enged a gyarlóságainak és az érdekeinek, mennyire enged a csábításoknak. Ez nem politikai berendezkedés vagy hatalmi oldalak, hanem emberi döntés kérdése. Ez a gondolat volt a Válasszatok! kiindulópontja. Aztán az ember keres egy főhőst, történetet, karaktereket épít. Lesznek pozitív szereplők, aki próbálnak fejlődni, és negatív karakterek, akiknek mindegy, milyen helyzetben vannak, dimenzióktól és politikai berendezkedéstől függetlenül csak a saját érdekeiket nézik.
– Ebből állna a címben említett választási lehetőség?
– Igen. Dönthetsz, hogy teret engedsz-e a negatív energiáidnak, vagy próbálsz arrafelé menni, amerre az isteni igazságot látod. Hívőként számomra ennek az igazságnak a megtalálása a cél.
– A könnyed, ironikus humor minden könyvében benne van, csakúgy, mint a már említett emberi gyarlóság és a bennünket körülvevő világ visszásságai. Ha görbe tükrön keresztül szemléljük mindezt, az segíti az elfogadást? Ez lenne a humor célja?
– Ez főleg személyiség kérdése. Nálam az egész úgy indult, hogy még kisgyermekként újra és újra elolvastam Karl Maytól a Winnetou minden részét. Anyukám – aki magyartanár – megelégelte, mert szerette volna, ha mást is olvasok, ezért elrejtette előlem, és az első, amit helyette a kezembe adott, egy Rejtő-regény volt. Az ő világa nagyon közel állt hozzám, és azóta sem telik el úgy nyaralás, hogy ne olvassam végig a műveit. Később, kamaszként a kissé kicsavart vonneguti sci-fi-világ fogott meg ugyanígy.
Kurt Vonneguthoz hasonlóan én is szeretem fonákjukról nézni a dolgokat, és azt gondolom, jobb nevetni azon, amin sírni kellene.
– Közgazdászként végzett az egyetemen. Hogyan kanyarodott az útja a média és az írás felé?
– Ezek egyáltalán nem állnak távol egymástól. Épp Vonnegut fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy a jövő íróit nem az irodalom szakon kell keresni, hanem a reál képzettségűek között. Az írás – a zenéhez hasonlóan – alapvetően matematika, hiszen amikor történetet írsz vagy karaktert építesz, minden kapcsolódik egymáshoz.
Ha egy karaktert dolgozol ki, ismerned kell a szociológiáját, a fiziológiáját és az ezekből fakadó pszichológiáját. Tudnod kell a céljait és azt, hogy mire van szüksége ahhoz, hogy változzon a személyisége.
A történetnek is megvan a maga matematikája: tudni kell, hogy mi a belépő konfliktus, hova teszünk fordulópontokat és hova fut ki a történet.
– Regényt, drámát és forgatókönyvet is írt már. Melyik műfajban mozog otthon leginkább?
– A regény magányos játék. Egyedül indítasz el egy gondolatot, egyedül építed fel a történetet, a karaktereket. Ha egy színdarabról vagy egy forgatókönyvről beszélünk, az már csapatjáték.
Ezek rendezői műfajok, amelyekben az írónak együtt kell működnie, folyamatosan egyeztetnie kell a rendezővel. Mindkettőt nagyon szeretem, de a regény közelebb áll hozzám, mert nagyon jó, amikor belekerülsz egy másik világba, és folyamatosan azon jár az agyad, hogy ott még mi minden történhet, és mire van szükség ahhoz, hogy megtörténjen.
– Írói pályájával párhuzamosan fut médiaszakmai karrierje. Hogyan egészítik ki ezek egymást?
– Valahol mindkettő a kommunikációról szól. A magazinokban, szórakoztató műsorokban, tévéjátékokban és rövidfilmekben is van történetmesélés. Szeretek minél több mindent csinálni. Amellett, hogy tévézek és írok, tanítok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, hobbiként pedig „tábortűzi szinten” gitározgatok. Ez mind a részem valahol, nem tudnék és nem is kell választani köztük. Szeretem, ha a világ, amiben élek, változatos, fordulatokkal és új projektekkel teli. Engem ez kifejezetten inspirál.
