Az előadás második fele a Top Gun: Maverick főtémájával kezdődött, amivel Zimmer nemcsak zeneileg idézte meg Harold Faltermeyer és Giorgio Moroder az 1986-os első részhez szerzett dallamait, de elmondott róluk egy történetet is, mely szerint néhány évig mindhárman egy épületben laktak Münchenben, anélkül, hogy tudtak volna egymásról. Annál eredetibb viszont Zimmer Az utolsó szamuráj című Tom Cruise-filmhez írt szomorkás zenéje, ami talán nem olyan híres, mint a Gladiátoré például, de majdnem ugyanolyan gyönyörű. Aztán újabb szuperhősblokk érkezett: a közönség nagy üdvrivalgására a Nolan-rendezte Batman-filmek vészjósló score-ja, majd az X-Men: Sötét Főnix zenéje. Utóbbi kapcsán Zimmer arról beszélt, hogy nemcsak sikerfilmek, de nagy bukások zenéjét is szerezte, tudja, hogy ezt az X-Men filmet valószínűleg senki nem látta, de a maguk kedvéért is játszanak, nem csak a közönségért. Végül visszatért a Dűne és Nolan (Dunkirk, Csillagok között), majd Az Oroszlánkirállyal zárult a második felvonás, aminek előadásába az eredeti énekes, Lebo M. is beszállt. Zimmer és zenészei két tételre jöttek vissza, a Nincs idő meghalni kevéssé eredeti főtémájával, majd az Eredet Time című lassú dallamaival bocsátották útjára a közönséget.
A filmzenéket kifogástalanul szólaltatta meg Zimmer és csapata, egyedül talán a válogatásába lehet belekötni, de annyi remek munka van mögötte, hogy bárkinek lehetett hiányérzete. Ami minket illet: furcsamód nem a szuperhősfilmeket sokalltuk, hanem például a Top Gun és a Bond-film népszerű, de nem annyira Zimmer zsenijét dicsérő dallamai maradhattak volna ki. És ha már a bukott X-Men belefért, akkor beszoríthatták volna Zimmer talán legalulértékeltebb zenéjét a 2000-ben, a Gladiátor évében bemutatott Mission: Impossible 2-ből.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!