– Milyen nyelven születtek az Ikerablak/Bifora kétnyelvű kötet első darabjai?
– Eltekintve a kamaszkori próbálkozásaimtól, sokáig csak olaszul születtek verseim. Évekig féltem magyarul megnyilvánulni mind előadóként, mind pedig szerzőként. Úgy véltem, hogy annyira kiestem a gyakorlatból és annyira jó a hazai mezőny, hogy én nem rúghatok labdába. Egy olasz irodalmár egy alkalommal megjegyezte, hogy tulajdonképpen az anyanyelvemen is kellene írnom. Kezdetben rosszabbnál rosszabb magyar versek láttak napvilágot, elcsépelt képekkel és közhelyekkel. Aztán lassacskán kezdtem belejönni.
Eleinte főleg ritmusos gyerekverseket és nyelvi játékokat tartalmazó versikéket írtam magyarul.
A most megjelent Ikerablak ötlete nem tőlem származott, hanem egy kedves költő barátnőmtől, Iancu Laurától. Ő javasolta, hogy érdemes lenne egy kétnyelvű verseskötetben gondolkodnom. Rögtön megtetszett a gondolat, már csak azért is, mert nagy mennyiségű, már kész olasz anyagból válogathattam, amihez persze számos újonnan írt vers is társult.
– Milyen témájú versek kerültek az Ikerablakba?
– Az Ikerablak összetett tematikájú kötet lett, amelynek öt ciklusában sok minden szerepel. Van fejezet, amely spirituális témájú, személyes hitről szóló írásaimat tartalmazza. Megjelennek a számomra fontos személyek, gyermekeink, illetve azok is, akik közül többen nincsenek már velünk. Mindezek mellett vannak történelmi ihletésű versek is. Tematikától függetlenül valami általános érvényűt próbáltam megfogalmazni, ami túlmutat a személyes kötődéseimen.
– Aki ismeri Olaszországot, annak pont azért lehet érdekes, aki pedig nem ismeri, annak felkelthetik az érdeklődését azok a versek, amelyek egyes tájegységekkel vagy művészeti alkotásokkal foglalkoznak.
– Valóban több versemben azokat a kisebb falvakat, illetve városokat örökítettem meg, amelyek a mi környékünkön találhatóak és amelyek hatással vannak az itteni életemre. Mindenki ismeri Velencét és Padovát de talán sokkal kevésbé más kisebb településeket. Ilyen például Asolo, egy igazi gyöngyszem, amit egy 13. századbeli erődítmény ural, a városka színházában Eleonora Duse is játszott, és a díszletszerű utcácskák között most is pezsgő kulturális élet zajlik. Ilyen Possagno is, ahol Antonio Canova született, és ahol megépítette gyönyörűséges Panteonját, vagy a Monte Grappa nevű hegy, ami az első világháború szomorú színhelye volt, és ahol számos magyar katona lelte halálát. Ezek mind olyan helyszínek, amelyek meghatározzák a mindennapjaimat.
A hely szelleme több évtizedes itt-tartózkodás és számtalan személyes emlék után beleivódott az életembe és a lelkembe.
– Komoly témák jelennek meg az Ikerablak című kötetében, mennyiben lehet segítség a költészet a gyász feldolgozásában?
– A férjem néhány évvel ezelőtt elhunyt, és nem sokkal utána az édesapám is jobblétre szenderült. A személyes tragédiák finom lenyomata szerepel a könyvben, de a férjem távozását rögtön nem tudtam kiírni magamból. Az ember azt gondolná, hogy megtörténik a tragédia, és akkor utána gyorsan ír egy tucat verset és azzal megkönnyebbül.
Pontosan az ellenkezője történt, eltelt jó néhány év, és csak akkor, egész más formában tudtam íni róla.
Érdekes, hogy pont a kettős gyász időszakában leptek el az előadói felkérések, hogy szinte ne legyen időm másra gondolni, aztán belefáradtam, meg kellett állnom. Az írás persze, ha nem is mint a veszteség tematikus feldolgozása, nagyon sokat segített. Akkoriban főleg rövid prózákat írtam olaszul, groteszkbe hajló történeteket, amelyekből sokszor kikandikált a halál.
– Az Ikerablakban olvasható versek olyan irodalmi alkotások, amelyek olasz vagy magyar nyelvet tanuló diákok számára is érdekesek lehetnek.
– Az eredeti célközönség, a hagyományosan versszeretők körén túl, pontosan az olasz nyelvvel és kultúrával vagy az olasz anyanyelvű, de magyar nyelvvel foglalkozó diákok, tanárok köréből, illetve a kettős nyelvi identitású családok köréből kerülhet ki. Bízom abban, hogy az olasz nyelvvel, kultúrával foglalkozó egyetemisták vagy akár professzorok is szívesen kézbe veszik majd a könyvet. Érdekes a nyelvi tanulmányozás szempontjából, de talán kellemes időtöltés is lehet egy árnyas padon ülve olvasgatni.
– Mi az Ikerablakban megjelent verseinek az üzenete?
– Egy ismerősöm úgy fogalmazta meg, hogy amit írok és csinálok, az elegáns simogatásnak álcázott ökölcsapás. Azt hiszem, nekem az jutott küldetésnek, hogy finoman, sokszor könnyeden, a tűszúrás pontosságával és intenzitásával fogalmazzak meg komoly, életbevágó gondolatokat. Ha sarkosan akarok fogalmazni, a művészet célja számomra, hogy ellenpontozzam azt, amit a világ nyújt, vagy megmutassam, hogy van kiút.
Kaotikus világban élünk, de van kiút a káoszból, meg kell látni és láttatni kell az élet derűs oldalát is.
Mindegy, hogy a versek által, a közönséggel való kapcsolat által vagy azért, mert átmegyek a szomszédhoz és viszek neki egy szelet tortát és egy egész tortányi mosolyt. A lényeg, hogy átadom azt a jót, azt az örömet, amiben nekem is részem van. A versbeszédek sajátja a kötetlen forma, az igényes nyelvi megfogalmazás, ettől talán könnyed marad a sok gyásszal és veszteséggel teli sor. Azt gondolom, alapszabály, hogy ne csak tükröt tartson az ember, hanem legyen egy szónyi remény, szépség vagy derű a szövegekben. Az utolsó fejezetben külön helyet kapnak a keresztény katolikus szellemiség által ihletett versek, de ez a lelkiség a líra nagy részét áthatja. Egy szomorkodó világban ezek apró, iránymutató megnyilvánulások lehetnek. A vers nem egyszemélyes műfaj, hanem kommunikációs csatorna. Kéri, hogy olvassák el vagy hallgassák meg. A kétnyelvű versek pedig kétszeresen kommunikálnak. Talán csak egy mosolynyi életérzést, ami hétköznapjainkat könnyedebbé, életünk súlyos drámáit pedig könnyebbé teszik.
Borsányi Katinka Ikerablak /Bifora című kötete a Magyar Napló kiadásában látott napvilágot, és Zsille Gábor szerkesztői munkáját dicséri. A borítót Vincze Judit készítette.
Borítókép: Pixabay.com
