Schwajda György Csoda című vígjátéka könyv formában és színpadon előadva is egy csoda. Annyira röhejes a története, annyira valósak az egykori szovjet birodalmat kiszolgáló, kommunista-szocialistává lesilányított, nyomoronc országok társadalmi kivetülései, annyira felismerhető benne a korszak agymosott egyéneinek figurája, ami abszurdnak tűnhet ugyan, mégis a hajdani valóságot tükrözi. A Csoda világát leginkább az értheti, aki élt benne. Napjaink ifjúságának talán hihetetlen a könnyedre szabott vígjáték nyomasztó légköre, amelyben évtizedekig fuldokoltak jobb sorsra érdemesek. Schwajda nekik, nekünk állított emléket a Csoda megírásával.
A darab története hihetetlen, ám akár meg is történhetett volna az elmúlt rendszerben. Vencel, a nyomdai betűszedő elveszíti a látását. Betegállománya azonban csupán egy évig tart, az SZTK-rendelet visszaparancsolja a munkapadja mögé. Vencel számára ez annyit tesz, hogy minden bizonnyal meggyógyult, tehát lát. És ekkortól kezdődnek a bonyodalmak. A megvilágosodott Vencel világtalanul visszatér a munka világába, és mindennek éppúgy akar megfelelni, mint azelőtt. Lelkes, s habár a többszörösen is kitüntetett Gutenberg Szocialista Brigád szociálisan érzékeny tagjai mindenben támogatják elsötétült elvtársukat, e támogatás rettenetes erőfeszítést kíván tőlük. Vencel az elvakultságában még a házasságát is felrúgja, mert hisz a csodában, abban, hogy visszanyerte a szeme világát.
Ezért aztán a nép uniformizált tagjaként a szocialista erkölcsi normáknak megfelelően él: alkoholista lesz, szeretőt tart, Trabantot vezet, öngyilkos akar lenni.
A vígjáték egyéni és társadalmi drámákon, szociális problémákon halad a happy end nélküli végkifejlet felé. Sírnunk kellene rajta, ellenben aki látja, kacag. A mostani darab aktualitása annyi, hogy a végjátékban a pódiumra beöntött ócska szemétzuhatag hangját elnyomja a nemzetközi munkásmozgalom legelterjedtebb mozgalmi dala, az Internacionálé, azt pedig felváltja korunk újabb kontinensnyi nagyhatalmának, az Európai Uniónak a himnusza, az Örömóda dallama – áthallásos pillanat.
A petrozsényi színház Csodáját a szolnoki társulat Jászai Mari-díjas színművésze, Csínos Molnár László rendezte. Újabb szolnoki színháztörténelmi mozaik: a román nyelven előadott színdarabot feliratozva követhette végig a Szigligeti telt házas nézőserege. Ami pedig ezúttal nem vett el a színházi élményből.
Inkább emlékeket ébreszthetett a Csoda korában élőkben, akik anno cipősdoboznyi Minivizorokon és Junosztyokon keresztül voltak kénytelenek fekete-fehérben, de inkább ködös szürke fényben megnézni a szovjet háborús filmeket.
Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!
Borítókép: Klu photography/Színház.org
