A három tartalmi egységből álló, kétfelvonásos előadás a Kim Young-hee által 1994-ben alapított Mutdance Company legikonikusabb koreográfiáiból nyújtott ízelítőt, ötvözve a tradicionális koreai táncokat a modern, globális táncművészetre jellemző elemekkel. A Bemut című táncelőadás első részében – amely a 101% címet kapta, és amelynek koreográfiáját Jung-a Kim álmodta meg – a folyamatosan többre vágyás és az az ég felé irányuló szenvedélyes vonzalom jelent meg, amely már a görög mitológiából ismert Ikarosz vesztét is okozta. A táncosok csodálatosan légies és könnyed, olykor mégis erőteljes és energikus mozdulatokkal – tökéletes harmóniában a testükkel, egymással és a földöntúli hangulatot keltő zenével – fejezték ki egy távoli cél utáni vágyódásukat.
A mozgásukat éltető energiát azonban láthatóan a talpukon keresztül, a talajból merítették, mozdulataik kiindulópontja a földdel való kapcsolódás volt.
Nem véletlen, hogy mind a társulat nevében, mind az előadás címében ott rejlik a „mut” szó, ami a koreai nyelvben földet jelent. A táncművészek mozdulatai egyszerre idézték meg a gésák lágy, kifinomult táncát, a harcművészek precíz, erőt sugárzó mozdulatait és a buddhista szerzetesek nyugalmat árasztó szertartásos koreográfiáit.
Utóbbi hatás erősödött fel a második, Kim Young-hee eredeti koreográfiájára épülő részben, amelyben a mozdulatok – mint arra a Revealing Breath cím is utal – a legalapvetőbb éltető forrásból, a lélegzetvételből táplálkoznak. A mai, rohanó világunkban ritkán adódik lehetőségünk átélni a létezésnek azt a lelassult, végtelenül nyugodt és elmélyült módját, amely a buddhista szerzetesek sajátja, és amelyben ellazulva valamiféle magasabb tudatszintre juthatunk. Ezt a szinte már nem is e világi módon békés, elmélyült létmódot idézte meg – nemcsak a koreográfiával, de a különleges, szerzetesi és űrbeli öltözetre egyszerre emlékeztető jelmezekkel is – az előadás második része, amelyben a táncosok belső, lelki világában jelen lévő érzelmek generáltak lassú, de egyre intenzívebbé váló mozdulatokat.
A Bemut második felvonásában a hagyományos maszkos táncokat is megidéző, ugyanakkor nagyon is modern és bármilyen kulturális közegből érkezve könnyen befogadható, érthető és érezhető koreográfia – amelyet szintén Jung-a Kim álmodott színpadra – az élet körforgását idézte meg, születéstől a halálig.
Ebben az Immortal life through passage of time című részben a ránk kényszerített szerepektől, a maszkoktól való megszabadulás, a fájdalmak, nehézségek és szorongások elengedésének vágya jelent meg a táncosok magával ragadóan szép, harmonikus mozdulataiban.
A 10. színházi olimpián a messzi kontinensről érkező táncegyüttesnek és az őket meghívó Nemzeti Táncszínháznak köszönhetően ismét egy olyan élménnyel gazdagodhatott a közönség, amelynek átélésére amúgy csak kivételes esetben lehetne lehetőség.
Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!
