A tériszonyos szubrett

Folyamatosan képzi magát, új kihívásokat keres az operettműfaj, de még a kortárs magyar zene területén is. Olyan művész, aki könnyedén és ösztönösen éli meg az élet által felkínált legkülönbözőbb szerepeket. Drahos Evelinnel, a Budapesti Operettszínház énekes-színésznőjével beszélgettünk, aki már gyermekként az énekre tette fel az életét, s mint megtudtuk, azóta sincs B terve.

20230720 Budapest Drahos Evelin énekes-színésznő Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád

Megszeretni egy műfajt 

– Nem lepett meg, hogy korábban tartózkodott az operett műfajától, hiszen szinte divat lenézni. Ez az évek során azért önben is megváltozott, sőt az operett és a magyar nóta műfaját is népszerűsíti előadásain. De miben gyökerezhet az operett lekicsinylése? 
– Az én esetemben abban, hogy nem ismertem eléggé a műfajt, ez a probléma azonban az oktatásban is gyökerezik. A zeneiskolákban és a konzervatóriumban is csak a klasszikus repertoárral ismertetik meg a diákokat, a preklasszikus daloktól a nagy romantikán át, és esetleg a csúcsra érünk egy Toscánál. Szemellenzős dolog, aki például már operettet vagy éppen popzenét hallgat, kinézzük magunk közül.

Amikor az első operetteket és sanzonokat énekeltem, akkor teljesen átfordult bennem ez az érzés, és azóta büszkén foglalkozom velük. 

Tudniillik Magyarországon az operett- és az operajátszás kettéválik. Az opera seria vagy az opera buffa máshol egyenértékű. A vidám és a szomorú itthon pedig két különböző közönség előtt és házban játszódik. De az operettben is lehet igazán nagyot énekelni, zeneileg és technikailag ugyanolyan szakmai kihívásokkal jár. 

– Mi volt az első meghatározó operettélménye művészként?

Első marandó élményem az volt, amikor a IX. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyen vettünk részt Ninh Duc Hoang Long kollégámmal. A Lehár-verseny díjátadójának – ahol MMA különdíjban részesültünk – a Nagymező utcai teátrum adott otthont. Egészen addig a pillanatig nem álltam a Budapesti Operettszínház színpadán, de attól a pillanattól kezdve éreztem, hogy ide szeretnék tartozni. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy megvalósulhatott az álmom. A színház és a kollégáim folyamatosan inspirálnak, tőlük lesek el gyakorlási praktikákat is.

– A gyakorlatban is jól működnek az ellesett praktikák? 
– Nagyon is! Legutóbb például a Mária főhadnagy Panniját formálhattam meg. 

Panni nem egy buta lány, pedig általában úgy szokták beállítani: aranyos, szerelmes, de ez csupán a felszín. Mélyebbre kell menni. Azt gondolom, hogy ezekben a karakterekben sokkal több van. Ki szeretne törni a társadalmi konvenciókból, amibe kényszerítve van, vágyja és látja a kiutat. Azt gondolom, hogy akkor adjuk vissza a műfaj igazságát, ha a felszín alatti mélységet is megmutatjuk. 

A próbafolyamatok során is sok izgalmas helyzet segít legyőzni civil emberi gyöngeségünket. A Mária főhadnagyban Pannit egy asztalon viszik a forrongó tömegben. Bevallom nekem rettenetes tériszonyom van, de a közönség előtt előadás közben sikerült legyőznöm. Most már boldogan állok arra az asztalra és várom, hogy a következő évadban, szeptemberben újra találkozhassak Pannival. 

Küldetés a magyar kultúra átadása

– Nemcsak az operett- és musicalszínpadon láthatjuk, hanem fellép cigányzenészekkel, sőt kortárs zenével is foglalkozik. Miként lehet összeegyeztetni ezeket a látszólag különböző szerepeket?  
– Valójában rendkívül sokat adnak az operetténekléshez a kortárs zenei projektek és a közös zenélés a cigányzenészekkel is. Számomra minden egyes színpadra lépés ugyanolyan fontos és ugyanolyan igényességgel formálom meg a különböző szerepeket, zenei anyagot legyen a helyszín az Operettszínház vagy egy koncertterem. 

Az operett műfajon túl a kortárs magyar zene népszerűsítése a misszióm, így  jött létre a Kortárszenei Dalműhely koncertsorozatom.

Elkezdtem felkeresni a hazai zeneszerzőket, s kiderült, hogy mindenki nagyon szívesen küld anyagot, ezenfelül pedig írnának darabokat vagy átiratotokat, dedikáltan nekem. Sőt sokan még a koncertekre is eljönnek, s össze tudom őket kapcsolni a közönséggel. Így kialakult egy kis közösség a dalműhely körül. 

Hasonló témán fogok dolgozni doktoranduszként is szeptembertől a Színház- és Filmművészeti Egyetem DLA-képzésén. 

A tavasz folyamán keresett fel Szives Márton Pro Arte aranyérmes ütőhangszeres kollégám, akinek szintén jelentős kortárszenei koncertjei és eredményei vannak, s ő már évek óta ezekben a körökben mozog itthon és külföldön is. Felvetette, hogy nem próbáljuk-e ki az ének-vibrafon felállást, amihez ő készít majd átiratokat. Olyan jól sikerült, hogy ez évben a Versünnep fesztiválon különdíjat és közönségdíjat, a VIII. Petrovics Emil kortárszenei énekversenyen az Opera különdíját és a szerbiai World Open Online Music Competition és moszkvai International Moscow Music Online Competition versenyen első helyezést hoztunk el. Ezekre Szives Márton Dubrovay László Petőfi-dalait írta át, illetve Dankó Richárd is írt nekünk egy dalt. Érdekesnek és izgalmasnak találja a közönség a kis duónkat, szeretik hallgatni. 

Az énekes-színésznő szívügye a magyar kortárs zeneirodalom (Fotó: Kurucz Árpád)

– Azt vallja, segíteni kell, hogy minél szélesebb körhöz eljusson a kortárs magyar zene. Milyen ez a zene? Mit mondana azoknak, akik ódzkodnak a kortárs zene hallatán?
– A magyar kortárszene nagyon sokrétű, minden zeneszerzőnek megvan a saját nyelvezete. Van, aki populárisabb, van, aki jazzes. Előadóként igyekszem olyan dalokat összeválogatni az estekre, hogy mindez egy egységes, élvezhető élményt adjon. Már rég nem ott tartunk, hogy a kortárszene rétegzene és közönségidegen, s erre Szives Márton kollégám koncertjei is tökéletes példák. 

Az én koncertjeimen pedig élőben találkozni magukkal a szerzőkkel, ami tökéletes lehetőség, hogy a közönség kapcsolódjon a gondolataikhoz, kis közösség alakuljon ki.

Az, hogy a közönség milyen zenével találkozik, az a mi döntésünk. Ezért minél több kollégát biztatok arra, hogy keressenek szerzőket és mutassák be a műveiket, mert azt gondolom, hogy a mostani munkásságunk fogja meghatározni azt, hogy ötven év múlva milyen lesz a koncertrepertoár, az alkalmazott zene, a koncert. Amit Szives Mártonnal is folytatunk, az egy misszió, csak odaadással lehet ezt végezni. 

– Ez tehát folyamatos munka, újabb és újabb művek születnek.
– Igen, újabb és újabb kis teremtmények, amelyeket a szerzőkkel közösen hozunk létre, s bemutatunk a világnak. Ezért indítottam el a Kortárs Dalműhelyt, sőt most szeptember 25-én lesz a következő koncertünk a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár zenei gyűjteményében 18 órakor. Szabó Marcell kiváló zongorista szokott kísérni, de ez alkalommal összevonjuk Szives Márton koncertjeivel is, s hárman állunk ki az új énekes és duódarabokkal.

Borítókép: Drahos Evelin, a Budapesti Operettszínház énekes-színésznője (Fotó: Kurucz Árpád)