Az átalakulás éve
Ezt a munkabizottságot sem akármilyen plénum, hanem a munkáspárt Központi Bizottságának Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya (TKKO) alá rendelték, hogy megadják a kellő hangsúlyt a kezdeményezésnek, tagjai között pedig a TKKO apparatcsikjai mellett befolyásos kulturális újságírók és a KISZ témafelelősei is megtalálhatók voltak. Rögtön nyitásként, 1973. január 30-i ülésükön Rajk András, a Népszava főmunkatársa – róla sokat elmond, hogy ezt megelőzően a legsötétebb Rákosi-érában a Bányamunkás című lap zsurnalisztája volt – a hatalom szempontjából önkritikusan arról értekezett, hogy a tánczenét gazdátlanul hagyták a pártállam képviselői. Ez a fajta önostorozás hozzátartozott ugyan több lélektani pillanatban is a párthivatalnokok szóhasználatához, sokszor mondtak ehhez hasonlót a KISZ és a kulturális tárca részéről is a Kádár-rendszer több mint három évtizede alatt úgy, hogy annak különösebb relevanciája nem volt, de 1973-ban ez a kijelentés különös hangsúlyt kapott. Ha ebben az évben körbenézünk ugyanis a hazai pop-rock palettán, nem kis volumenű változásokat tapasztalhatunk. 1973-ban szűnt meg a hagyományosan minden év nyarán megrendezett Táncdalfesztivál (igaz, 1970-ben már tartottak egy év szünetet az 1966 és 1972 között futó rendezvénysorozatban), úgy tűnik, a rendezők és szerkesztők nem láttak fantáziát a további vetélkedők megtartására. Mi tagadás, kicsit tényleg kifáradni látszott a sorozat, ami nem meglepő, ez minden bizonnyal bármilyen más politikai környezetben is bekövetkezett volna, ahogy a jelenben is van arra példa, hogy megszakad egy tehetségkutató műsorsorozat.
A Táncdalfesztiválok aztán más formában, de főnixmadárként újraéledtek, 1977-ben új hangzás- és látványvilággal jött a Metronóm ’77 fesztivál, majd 1981-ben is rendeztek egy sok tekintetben nagy port kavaró Tánc- és popdalfesztivált, amelynek dobogós helyezettjei a dalok kategóriájában egytől egyig ma is, több mint negyven év (!) elteltével is ismert gigaslágerek (Hungaria: Limbó-hintó; Soltész Rezső: Szóljon hangosan az ének; Korál: Homok a szélben), de az előadók között is olyan nagy nevek szerepeltek a dobogón, mint az annak élén álló Kovács Kati az Újra otthon című számával, a KFT a rendszerkritikus Bábu vagy című nótával, és erre a dobogóra is felkapaszkodott a harmadik helyre Soltész Rezső, így ő lett az egyetlen, aki a dalszerzők és az előadók között is bekerült a legjobb háromba. De az érmet nem nyerők között is olyan nagyszerű sikerdalok szerepeltek, mint az Írtam a bátyámnak egy dalt Ullmann Mónika előadásában, a Szerelmet adj a szerelemért Korda György énekével, továbbá Eszményi Viktória Vidéki lány vagyok, Cserháti Zsuzsa A boldogság és én, valamint Horváth Attila Két álmodozó című opusza.
1973-ban azonban még nemhogy azt nem tudta senki, hogy mikor ébred fel Csipkerózsika-álmából a könnyűzenei vetélkedők sorozata, de az is nagyon kétséges volt, hogy mely együttesek maradnak meg az élbolyban vagy ki lesz az, aki kihullik a sorból. Ez az év ugyanis már a beat alkonyát hozta magával, ugyanakkor megjelent új stílusként a progresszív rock és a hard rock, valamint a dallamos popzene is mind jobban kezdett elterjedni, ám az, hogy melyik lesz népszerűbb a másiknál, ekkor még nem lehetett tudni.
A rocktörténeti pillanatban, 1973. június 10-én a diósgyőri stadionban rendezett popfesztivál ilyen szempontból vízválasztó volt, mert sokan az itt fellépők közül akkoriban élték agóniájukat művészeti értelemben, míg mások éppen a szárnyaikat kezdték bontogatni – e két kategóriából kiesik a Bergendy, amely sokak szerint akkor volt a csúcson, a Generál, amelynek első felállása már 1973-ban is népszerűsége csúcsait ostromolta, illetve a Corvina, amely az Egy viharos éjszakán című számukkal 1972-ben harmadik helyezést ért el a Táncdalfesztiválon, s így országos ismertségre tett szert.
Ugyanakkor az Illés, a Tolcsvayék és a Trió, valamint Koncz Zsuzsa szorosabb-lazább fúziójából alakult, nevében is szellemes KITT Egylet csak elodázni tudta az Illés együttes néhány hónap múlva bekövetkező feloszlását, amelyben szerepe volt Bródy János éppen diósgyőri kijelentése miatt bekövetkezett meghurcolásának, de ugyanígy a Syrius klasszikus felállása sem sokáig létezett már Diósgyőr után (itt is már Tátrai Tibor szólógitárossal egészült ki az ötös fogat, ami persze csak jót tett a zenekarnak, mégsem maradtak együtt sokáig ebben a formációban), holott a popfesztivál alkalmára megjelent 48 oldalas tematikus lapban még nagyszabású terveikről számoltak be. A hozzájuk hasonlóan progresszív rockmuzsikát játszó Teatrum (ők többek között Kadosa Pál-átiratokat is készítettek) és V’ 73 együttesek viszont éppen akkoriban alakultak, de a Teatrum a hetvenes évek közepe táján, míg a V’ 73 alig később, 1977-ben ugyancsak megszűnt. Az ugyanebbe a kategóriába sorolható Mini már eredményesebb volt, 1972-ben két, 1973 újabb egy kislemezt tudtak kiadni, majd hosszú várakozás után kaphatták meg 1978-ban az első nagylemezhez jutás lehetőségét. Szintén az indulók között volt 1973-ban az ezen a néven Diósgyőrben először a közönség elé lépő P. Mobil, akik ma is léteznek (1969 és 1973 között Gesarol néven játszottak). Hozzájuk képest 1973-ban a Skorpió – ha csak ezt az együttesnevet vesszük alapul –, ha lehet ilyet mondani, még inkább a pályája elején járt, mert a diósgyőri fellépést éppen azért nem vállalták el, mert annyira friss volt a felállásuk, hogy nem állt még össze a repertoárjuk – alig több, mint két hónappal Diósgyőr után aztán Budapesten mindent bepótoltak. 1973-ban a Neoton is jóval másabb zenét játszott, mint pár év múlva a Neoton Família, de azt, hogy a banda hova fog jutni később, még szintén senki nem sejtette ebben az évben. Ahogy azt sem lehetett kiszámítani, hogy az Omega – amely az LGT-n és a Hungarián kívül szintén nem volt ott a diósgyőri popfesztiválon – 1973-as, az NSZK-beli Bellaphon lemezcégnél kiadott első nagylemeze mennyire lesz sikeres – utóbb kiderült, hogy nagyon, és Európa-sztár lett a banda, nyugodtan mondhatjuk, hogy a mindenkori magyar rockegyüttesek közül ők vitték a legtöbbre.
