Csodás világba csöppenünk, ha beleolvasunk Zöldy Pál novelláiba. Talán nem egyből, de a kicsiny faluban lakók és a valamiképp arra vetődők sorsában igen hamar érződni kezd az emberi létezés mágiája. Hamar eszünkbe is juthat a mágikus realizmus, és nemcsak azért, mert időnként természetfeletti vagy annak tűnő események is megtörténnek, hanem azért is, mert az írások hangulata is erre a nehezen meghatározható irodalmi minőségre hajaz.
Mitologikus magasságokba emeli a szerző a hétköznapi tragédiákat, bánatokat és örömöket, és a történetekben felbukkanó karakterek is olyan furcsa figurák, akiknek az élete kész regény, vágyaik pedig még regényesebbek, ideáik igazi különccé teszik őket, így időnként szinte meselakokká lényegülnek át.
Ugyanakkor groteszk és abszurd történetek a Zöldy-novellák, nehéz is egy kategóriába besorolni őket, akárcsak a legtöbb jó írást az irodalomban. Talán az már az eddigiekből is kiderül, hogy némi irónia azért érezhető a címben.
Egy példa, hogy ne csak a levegőbe beszéljek. A Vörös tenger című novellában a falusiak esőért fohászkodnak, mert a hosszan tartó szárazságban kínlódnak az emberek, állatok, növények. Szikes Arnold, a szerelő kitalálja, hogy Mózes módszerét kellene alkalmazni. Mózes szerepére kiválasztja Feldmant, a zsidó vallású boltost, és meggyőzi, hogy botjával válassza ketté a falun átfolyó patakot, mondván, hogy miután száraz lábbal átkelnek a medren, sokkal több víz kerül vissza a mederbe. Összetrombitálja a lakosokat, hogy legyenek tanúi a joggal elvárható csodának, és természetesen meghívja a falu papját is, Viktor atyát a békés ökumené jegyében. És lőn: mikor elkezdik a csodás eseménysort „rekonstruálni”, az ég nagyot dördül, elered az eső, el sem áll három napig.
A falu lakosai boldogok, hogy megmenekült a termés, a jószág. Ilyen bájos, humoros, néha szatirikus mesékkel szórakoztat minket tehát a szerző, Zöldy szereplőről szereplőre ugrik: miután az egyiket megismerjük egy írásban, egy másikban már más oldaláról látjuk, ugyanakkor mellékszereplővé válik. Gurul tovább a labda, száll a mese szájrul szájra, mintha szereplők maguk jelentkeznének; most én jövök, rólam írj, szerző!
Ugyanakkor a szociográfiai igény sem hiányzik a hol derűsen mesés, hol komoly, hol szomorú, hol pedig mágikus történetekből. Érezni a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, az elhagyatottságot, de a szerző valójában nem erre fókuszál; főként a lélekben zajló drámákra összpontosít, a magányra, a lelki társ hiányára, a céltalanságra, az élet értelmét kereső és meg nem találó ember vívódására, nyűglődésére, vagy éppen a létezésben értelmet találó szerencsés örömére. Mindezt olyan balladisztikus elhallgatásokkal, tömörítésekkel éri el, melyek még csodásabbá teszik a felvázolt sorsokat, életutakat, fordulópontokat.
A kötet erényei közé tartozik az is, hogy a szerző igen érzékenyen mutatja meg az emberi viszonyokat. Pár oldal alatt úgy teljesedik ki két ember kapcsolata, lelki kötődése, hogy nem furcsasága, groteszksége ellenére nem tűnik hiteltelennek.
Minden könyv után fel lehet tenni a kérdést: megtudtam valami az életről, a világról vagy magamról. Megszólított-e engem? Igen, ez a kötet az életről szól, mágia ide vagy oda. És igen, emlékezni fogok rá.
Borítókép: Zöldy Pál (Fotó: Antal-Ferencz Ildikó, forrás: Képmás)
