– Jellemző a zenekarra, hogy ha valami elszomorító történik, akkor ezeket a dolgokat is megpróbáljuk dalba foglalni, megírni – mondta Nyerges Attila, a jövőre 25. jubileumát ünneplő Ismerős Arcok frontembere.
Az Utolsó című lemezen, a Budapest című számmal kapcsolatban beszélt arról, hogy noha már Fóton él, budapestinek tartja magát. Mint elmondta, bízott abban, hogy a józan emberi gondolkodás felülemelkedik azon a nihilen, amit a baloldal kínál. – Egész életemben vágytam a vidéki életre, de nem akartam nagyon messzire menni, csak valamennyire el szerettem volna távolodni. Nekem mielőtt a mostani garnitúra kezdte irányítani a fővárost, az volt az érzésem, hogy öröm volt kilépni az utcára. (…) Elviselhetetlen most, ami itt van, amint tehetem, tűnök el a városból, és ez nem jó.
Azt is mondta, hogy nosztalgiával gondol a nyolcvanas évekre, de a rendszerváltás történhetett volna másképp. – Következetesebben kellett volna bánnunk a régi rendszer kiszolgálóival – vélekedett.
A riporter kérdésére felidézte az őszödi beszéd napját, amikor egy koncert után, a Lánchídon keresztül gyalogolva mentek haza. – Akkor jutott eszembe az, hogy az embernek menekülnie kellett a saját szülővárosából, úgy, hogy nem tett semmit.
Végignéztük, hogy egy ártatlan, rakparton ülő fiatalembert össze-vissza vernek
– emlékezett.
Hozzátette, a hazugság akkor is hazugság, ha soha nem derül ki, egyébként meg szinte mindig kiderül. – Én is beleestem kölyökként ezekbe a hibákba. Az apámat soha nem tudtam hazugságon kapni, füllentésen sem.
Nyerges Attila a motorbalesetéről, az akkor megélt halálközeli élményéről is beszélt. Akkor a zenekar húzta ki a csávából, ma már beszélni is tud róla.
Az énekesnek két unokája van, a kisebbet nem is látta még, mert Görögországban élnek.
A Nyolcvanas évek című dala a legfiatalabbakról szól, áthatja az aggodalom, hogy velük mi lesz, milyen jövő előtt állnak. – Arra gondoltam, hogy milyen kár, hogy ők nem élhetik meg azt a fajta felszabadultságot, amit mi éltünk – fogalmazott a művész. – Azt is látom, hogy olyan virtuális világot élnek a fiatalok, amitől elfelejtik azt a fajta létezést, amitől valójában jó élni – fogalmazott.
Mint mondta, védtelennek és kiszolgáltatottnak találja ezt a generációt:
Mi az egész kölyökkorunkat internet és mások véleménye nélkül éltük.
– Ha valakinek volt véleménye, azt kénytelen volt velem közölni. Ilyen véleménycunami a mi életünkben nem volt. Én az ilyesmire leginkább rálegyintek vagy nem nagyon jutnak el hozzám. De ez a generáció, akiket én a leginkább féltek, ők betegei ennek a dolognak, és a visszaigazolást mindig innen keresik.
