Lassan húsz éve a legnagyobb nemzetközi filmes találkozó Magyarországon a CineFest, amely mára a világ premierfilmjeinek legjobbjait igyekszik programjába válogatni.
Az idei mezőny erősnek ígérkezik, az első napok tapasztalatai alapján erősen tematikus műsorrendezésről van szó, ami nem kedvez azoknak a fesztiváljáróknak, akik csak egy-két napra tudtak a városba érkezni. A vetítések egyébként többnyire telt házasok és a helyiek rendületlenül nagyon szeretik a szemlét, amely az utóbbi években a koronavírus-járvány miatt csak egyszer kellett elmaradjon.
A fesztivál nyitófilmje, a Jeanne du Barry – A szerető igazi közönségfilm, az ágyasairól ismert
XV. Lajos udvari világát tárja fel szerelmén, Jeanne du Barry ismert kurtizánnal folytatott kapcsolatán keresztül.
A király szerepében Johnny Depp az ország és az udvar irányába érdektelen, unott karaktert formál, egyetlen öröme Jeanne, aki egyszerűségével és őszinte reakcióival leleplezi a prűd, minden ízében képmutató világot. A kurtizánt alakító színésznő, Maiwenn a film rendezője egyben, színészként a Léon, a profiban és a Magasfeszültségben láthattuk, rendezőként a Színésznők báljával lett ismert. A Jeanne du Barry az abszolutista rendszer kiégett, morálisan züllött emberi viszonyairól és a forradalomhoz vezető útról néhány jelenetében érzékeny képet ad. A filmet október 12-én láthatják a magyar nézők.
A szarajevói filmfesztivál legjobb filmje lett a Rigó, rigó, szederinda, a főszereplő alakítása pedig a cannes-i nézőket és kritikusokat is elbűvölte. A film – amit a CineFest első napján, késő este vetítettek – egy elhagyatott, elmaradott grúz falu sivár mindennapjain keresztül mutat rá a nőkkel szembeni társadalmi előítéletekre. Etero, az ötvenes éveihez közeledő nő ugyanis vállaltan házasság- és kapcsolatellenes, egy váratlan halálközeli élmény hozza meg számára párkapcsolat iránti vágyat, és a találkozást egy férfival. A grúz falu közösségében még a megértő barátok sem tudnak megbékélni az egyedül élő nő helyzetével, és önmaga előtt gúny tárgyává teszik. A grúz–svájci koprodukciós film női rendező munkája, állandó alkotótársával, Pákozdi Ágnes magyar operatőrrel dolgozott, némileg túlnyújtott, de Eka Chavleishvili érzékeny játéka elviszi a filmet.
Nagy várakozás előzte meg a Goldman ügyet: a francia film az 1976-os persorozat, Pierre Goldman szélsőbaloldali aktivista perét követi végig, akit több rablással és gyilkossággal vádolnak.
Szintén a rasszizmus és az előítéletek jelennek meg, de már napjaink valóságába ágyazva az Áldozat című szlovák–cseh–német koprodukcióban, miközben végül is leginkább a fia hazugságának áldozatává vált asszony drámája élesedik ki a történetből. Ki lehet-e keveredni egy hazugságból, amely a rasszizmusra oly érzékeny jelenünket össztársadalmi szinten megmozgatta? Az Áldozat több mint a menekültellenesség és a fajgyűlölet okozta áldozatszerepek, sokkal
inkább egy nő belső harca, aki egy összezavarodott világban a helyes utat keresi.
A fordulatos film az egyéni tusa és a társadalmi megnyilvánulások szintjén is érdekfeszítő munka. Vélhetően a magyar mozik is hamarosan vetíteni fogják.
Idén a koreai film előtt tiszteleg a fesztivál a negyvenéves Koreai Filmművészeti Akadémia apropóján. Sok fesztiváljárót megérintett Kim Soyoung Nomádok hangja című dokumentumfilmje, amely a sztálini Oroszország területére vezet vissza. Arra az időre,
amikor 1937-ben Sztálin az orosz Távol-Kelet közel kétszázezer koreai lakosát deportálta. A Korjo Színház társulata megőrizte saját kultúráját az új hazájában.
A munka egy trilógia része, amely az oroszországi száműzetést dolgozza fel.
Vasárnap a Mesterjátszma, Tóth Barnabás 1956-os filmje volt az egyik legnézettebb, de nagy érdeklődés előzte meg Libertate ’89 – Nagyszeben című, a romániai forradalmat feldolgozó késő esti vetítést is.
Az előző évekhez képest jóval szerényebb állami támogatásból szervezett fesztivál kevesebb kísérőprogrammal és vetítéssel indult, a közönség érdeklődése azonban töretlen.
