Van egy koreai mondás, mely szerint ha két idegen akár csak elmegy egymás mellett az utcán, és a ruhájuk véletlenül összeér, azt mondják, azért, mert nyolcezer réteg injon (gondviselés, sors) volt közöttük. Az Előző életek című filmnek ez adja az alapját. Szöulban járunk, ahol két tizenéves, Nora és Heszung a legjobb barátok, ám a lány szüleivel Kanadába költözik, így a szoros kötelék, ami kettőjük között van, elszakad. Tizenkét évvel később, amikor Nora már íróként éli mindennapjait New Yorkban, újra egymásra találnak a virtuális térben. A kapcsolat azonban ismét megszakad, s újabb tizenkét év telik el, mire személyesen is találkoznak. Heszung mérnök lett, ám nem igazán találja a helyét az életben. Egy napon meglátogatja Norát, aki időközben férjhez ment Arthurhoz, a zsidó származású amerikai férfihoz. Nora lelkesen fogadja Heszungot New Yorkban, s a szíve mélyén tudja, hogy egészen másfajta kapcsolat fűzi gyerekkori barátjához, szerelméhez, mint a férjéhez.
A kérdés innentől kezdve fel van adva: vajon melyik életet (férfit) választja?
Celine Song filmje azért zseniális, mert miközben néhány vicces jelenettel is megajándékoz, beleremeg a lelkünk abba, ahogy három ember sorsát egymásba fonja.
Fájdalmasan szép történetet kapunk a plátói szerelemről és arról, hogy az életre szóló döntésünkhöz hűek tudunk-e maradni. Ráadásul valljuk be, keveseknek sikerül olyan romantikus drámát rendezni, amely nem mesterkélt, s mentes a szirupos vagy épp túldramatizált elemektől. Meglepő, de az elsőfilmes Celine Song egészen finoman és biztos kézzel oldja meg a kulcsfontosságú jeleneteket, emellett a szülőföldjét elhagyó Nora identitásvesztésének dilemmáiba is beavat. Sorsokat villant fel, s eljátszik a „Mi lett volna, ha?” kérdéssel, de ha jobban belegondolunk, valójában tükröt tart elénk.
Az Előző életek mély, filozófiai és morális kérdéseket is felvet, ugyanakkor azt is bemutatja, hogy annak ellenére is szövődhet erős érzelem, szerelem férfi és nő között, hogy hosszú évekig nem is látták egymást, és semmilyen testi kontaktus nem volt köztük.
A Norát alakító Greta Lee és a Heszungot megformáló Yoo Teo is remekül játszik, minden rezdülésükre felfigyelünk, míg Arthur szerepében John Magarót látjuk, aki úgy hozza a „harmadik fél” karakterét, hogy nem lehet rá haragudni ezért. Finom modora, intelligens jelleme, higgadtsága ritka példája annak, hogyan lehet jól kezelni egy ilyen különös helyzetet.
Az Előző életek című romantikus drámát terápiaként is felfoghatjuk
A lassú folyású történet párbeszédei szűkszavúak, töredezettek, de éppen ez adja a film különlegességét, valamint a New Yorkról és Szöulról látható képkockák.
A személyes találkozástól kezdve pedig mi, nézők is átéljük azt az érzelmi hullámvasutat, amin a főszereplők keresztülmennek.
Bár a rendező egyik fél mellett sem foglal állást, csupán érzékenyen bemutatja, hogy milyen belső vívódásokon mennek keresztül, azt kijelenthetjük, hogy hatalmas utat járnak be, velünk együtt. Mindennek a befogadásához pedig magas szintű érzelmi intelligenciára van szükség.
De mi történik Norával és Heszunggal a film végén? Csupán beszédes arckifejezéseikre, halk párbeszédeikre figyelünk, amelyek az utolsó jelenetben megrázóan hatnak. Talán nem azt kapjuk, amire számítunk, ettől függetlenül ez a szép és szomorú történet elgondolkodtat. És végül is terápiaként is felfoghatjuk mindazt, amit láttunk, hiszen bizonyára sokan tudnak azonosulni a történettel, amely az üres klisék helyett valóban komoly érzelmi szálakat mozgat. Ezért mindenképp legyen nálunk papír zsebkendő.
Az Előző életek 2024 januárjától hivatalos forgalmazásban is látható lesz a hazai mozikban.
