Az öt ciklusból álló könyv utolsó részében a közelmúltban elhunyt nagy kortársak (mások mellett Szőcs Géza és Farkas Árpád) is kap egy-egy verset, de a nyolcvankettedik születésnapja alkalmából könnyedén megidézi József Attilát („Nyolcvankét éves lettem én, / a felkelő nap esemény, / hála / már a // sápadt sugárért is, amint / üres poharamból nyalint / ferde / nyelve…”), vagy Szózat címmel – és „a szónép végzetes óráiban” alcímmel – így ír: „A szájpadlás szóban forgó égboltja alatt, / akár havasok fénybe harapó hegykaréjában, / a hús-vér édesanyanyelv barázdált / földrajza, szóhon szóhangulatos szómezőin / szógyökérből szóbokor, májusi szó- / zuhatagban szótőből nyíló szóvirág, / szócséplés után a szókincs szótárba való / betakarítása, ízes-zamatos tájszavak, magas hangrendű dallamra mélyek / szívdobbanása, szófestés, szókép, pajzán / szójárású szerelmes szópárok, szócsalád, / gyermekszó, szójáték szójátéktéren, / házat, hazát teremtő, a mi mindennapi / kenyerünket asztalra igéző igék”.
Érett, nagy, mondhatni létösszegző versek ezek; remélhetőleg sok kötet követi még A lírikus epizódját Eszteró István érzékeny, okos, játékos, könnyed és mégis komoly, minőségi tollából.
Borítókép: Eszteró István A lírikus epizód bemutatóján (Forrás: Facebook)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!