Vernon békés, idilli városka, mígnem 1987 októberében 16 késszúrással megölnek három 16 éves lányt néhány nap leforgása alatt. A 16-os gyilkos névre keresztelt elkövetőt soha nem találták meg, és a hely 35 évvel később is őrzi a eset emlékét. Jamie (Kiernan Shipka) csak egy rémtörténetként hallott a dologról, ám amikor személyesen is érintetté válik az ügyben, egy véletlen folytán visszautazik az időben, s eltervezi, hogy megakadályozza a tragédiát.
A felütés akár röhejesnek is hangozhatna a légből kapott időutazással, s valóban eléggé ad hoc módon történik a sci-fi vonal felszínre törése, ám ebben a közegben hamar hozzá lehet szokni a váratlan, furcsa dolgokhoz. A cselekmény viszonylag hamar beindul, Jamie éli az átlagos tinédzserek mindennapjait, lázad a skatulyák és megkötések ellen, aztán az ominózus mészáros visszatér, mi pedig a főhőssel egyetemben csakhamar az 1980-as évek Amerikájában találjuk magunkat.
Noha egy slasherről beszélünk, kezdetben sokkal inkább a könnyedebb, tinivígjátékos vonal dominál, melyre az időutazás rátesz egy lapáttal. A humor hol működik, máskor kevésbé, de a retró hangulatban rejlő potenciált sikerült kiaknázni.
Remek poénforrás Jamie ismerkedése a későbbi szüleivel vagy a korszak sajátosságaira való reflektálás. A nemi szerepek alakulása, az énkép fontossága, a társadalmi normák működése nyilván szélsőséges formában vannak ábrázolva, de a film szórakoztató, így nincs ok a panaszra. Khan a Vissza a jövőbe logikájára alapozza az események sodrását, kihasználja hőse jövőbeli tudását, hogy az így próbáljon meg beleszólni a már megtörtént dolgokba. Kikövetkeztethető, hogy nem minden a tervek szerint alakul, ez szolgáltatja a konfliktust. Ha a nagy egészet nézzük, a Gyilkos a múltból működik.
Nem kiemelkedő se slasherként, sem vígjátékként, mégis leköt és jóleső élményt kínál.
Ha azonban beleásunk a részletekbe, több helyen kilóg a lóláb. Ahhoz képest, hogy Jamie-t először kigúnyolják, elég gyorsan befogadják a helyi népszerű diákok klikkjébe. Mivel a cselekménynek pörögnie kell, ezért nincs idő részletes karakterrajzokra, csak felszínes jellemeket kapunk, akik ráadásul a legtöbbször piszkosul idegesítőek. Az idővonalakkal való játék ellenben hatásos, a horrorelemek hozzák a kötelezőt, az utolsó harmad mégsem éri el a kívánt eredményt. A reveláció egy vállrándítással elintézhető, és a fordulat közel sem hökkent meg, a megoldás pedig bár érdekes, úgy érződik, mintha túl sok értelme nem lett volna ennek az akciónak. Érthető Khan döntése, de a végkicsengés így jóval súlytalanabb, főleg a frappánsnak szánt lezárás fényében.
A Gyilkos a múltból korrekt, de felejthető darab, mely helyenként nagyon elkapja a fonalat, míg máskor borzasztóan erőtlen.
Ügyesen figurázza ki az X és a Z generáció különbségeit, a múlt megváltoztatásainak következményeivel is kreatívan bánik, ám amikor léphetne valami igazán merészet vagy emlékezeteset, akkor visszatáncol. A műfaj rajongói mégis megtalálhatják benne a nekik tetsző elemeket, elvégre nem minden nap lát az ember egy Sikoly – Vissza a jövőbe szerelemgyereket.
