– Az a típusú színész, aki szereti visszanézni magát, mondjuk egy sajtóvetítés alkalmával?
– Igen, visszanézni magam mindig érdekes és egyben tanulságos. Van, amit másképp csinálna az ember, ugyanakkor sok mindennek megörül, szóval ez mindig vegyes érzés. Az is igaz, hogy mostanában kevesebbszer nézem vissza magam, mert egyre inkább tudom belül, hogy mi van kívül.

– Az önreflexió, az önismeret nagyon fontos egy színésznél. Ezek szerint jól áll ezzel?
– Alakulok, de az út mindig előttem áll, hiszen az ember egész életében tanul, és próbál fejlődni. Persze az is lehet, hogy azt, amit ő fejlődésnek érzékel, más mondjuk torzulásnak; én próbálok mindig a belső iránytűmre hallgatni.
Kell az önismeret a színészethez, kell az élethez, meg kell tanulni, hogyan tud létezni az ember ebben a világban. Én egy elég komplex életutat kaptam a sorstól a szakmámmal, igyekszem ennek minden pillanatát megélni és beépíteni.
– Szeleczki Rozália rendező úgy fogalmazott korábban, hogy ismeri mint színészt, tudja, hogyan dolgozik, mégis meg tudta lepni a forgatáson, tudott még hozzáadni, így még inkább összeállt az általa elképzelt karakter.
– Nagyon örülök, hogy ezt így élte meg. Korábban már dolgoztunk együtt a Mióta velem jár című rövidfilmjében és a Rozgonyinéban. Közben barátok is lettünk, szóval ez egy speciálisabb munkakapcsolat; az, hogy ez a kölcsönös inspiráció megmaradjon, nyilván több munkát igényel. Emiatt kicsit jobban izgultam. De az nagyon jó visszaigazolás volt – a hangmérnököknek meg pluszmunka –, hogy a legtöbb vicces jelenetnél felnevetett, egyszerűen nem bírta magában tartani. Ez azért különösen jóleső egy színésznek, mert míg a színházban egyből érkezik visszacsatolás a közönségtől, egy filmforgatásnál ez nincs meg. Jó volt látni, hogy Rozi szereti, amit csinálok.

– Mennyire jelentettek kihívást a cicával való dialógusok? Ült valaki önnel szemben, hogy könnyítsen a szituáción?
– A cicát nem zargattuk feleslegesen, de Patkós Marci (ő adta a cica hangját – a szerk.), amikor csak tudott, jött, és segített. Ő is nézte a képet, és segített Rozinak azzal, hogy előszinkronizálta a macskát, amikor pedig az én közelimet vettük, szintén segített. Természetesen sokat jelentett, hogy nem a levegővel, hanem egy kiváló színésszel játszhattam ilyenkor.