Turi Attila: A művészet képes átmenni a falon

A művészet képes lehet egyfajta hitszerepet betölteni abban a világban, amelyben széthasadt a tudás és a hit – vallja Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia november 5-től hivatalba lépő, új elnöke. A múlt heti tisztújító közgyűlésen egyedüli jelöltként megválasztott Kossuth-díjas építész a lapunknak adott interjúban beszélt a makoveczi örökségről, a tiszteletbeli elnöki titulus újragondolásáról, a Magyar Tudományos Akadémiával való egyre szorosabb együttműködésről és arról is, hogy milyen feladata van a művészeti akadémiának az ez idáig láthatatlan művészek felkutatásában.

Turi Attila Fotó: urucz Árpád

– Az építészet holisztikus szemléletet igényel, ráadásul olyan művészeti ág, amely a legerősebben hat mindenkire, hiszen épített környezetben élünk. Ezt évtizedek óta magas szinten gyakorolja, feltételezem hát, hogy nem lesz nehéz megfelelnie Makovecz Imre elképzelésének, miszerint az akadémiának összművészeti szemléletet kell képviselnie.
– Ez az, amire utaltam a sok száz ember együttműködésével. Makovecz Imre tudása kiemelkedett mindenkié közül, de a mester elviselte azt, hogy amit mi földolgoztunk, amit csináltunk, az nem mindig lett teljesen olyan, mint amit ő gondolt. Nagyon sok történet kering róla, hogy mikén tudott hangot találni mesteremberekkel, hogy rájuk hagyta bizonyos részletek megoldását. Miért ne tehesse hozzá az a szakember, az a munkás is az ő képességét és tehetségét? Miért ne jelenhessen meg az ő szeretettel és odaadással végzett munkája a műben? Itt is valami ilyesmiről van szó, és én nem is nagyon tudok más szemlélettel hozzáállni ehhez.

Fotó: Kurucz Árpád

– Térjünk át néhány konkrét, gyakorlati kérdésre! Miért nem lett tiszteletbeli elnöke az eddigi szokástól eltérően a Magyar Művészeti Akadémiának?
– Amikor ezt annak idején kitalálták, arra gondoltak, hogy egy megfellebbezhetetlen nagyság őrködik az akadémia fölött, aki figyelmezteti a vezetőket, ha a praktikum vagy valami más miatt lekanyarodnának a helyes útról. Fekete György ilyen tiszteletbeli elnök volt Vashegyi György elnöksége alatt. Megegyeztünk valamiben, kitaláltunk valamit, majd finoman azt mondta, hogy valami másra is figyelni kellene. És akkor mindenki a homlokára csapott, hogy „tényleg”! Nyilván most is itt vannak közöttünk azok a nagytiszteletű emberek, akik ilyenek lehetnének, de még úgymond „túlságosan” itt vannak közöttünk. Egyszóval ezt a tisztséget át kell tudni alakítani, kicsit praktikusabbá kell tenni. Az sem biztos, hogy tiszteletbeli elnöknek kell hívni az illetőt, hanem mondjuk nagykövetnek, tanácsadónak. Ezt majd az akadémikusok bölcsessége eldönti. A tiszteletbeli elnök alapvetően a folyamatosság biztosítását adja. A lényeg, hogy ki fogjuk alakítani ezt a rendszert tavaszra, addig is a most leköszönő elnökkel, Vashegyi Györggyel rendszeresen egyeztetünk.

– Nem régi fejlemény, hogy a Magyar Művészeti Akadémia szorosabban együttműködik a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA). Ettől a kapcsolattól mit vár a közeljövőben?
– Fontos lépés volt, hogy a tudományos akadémiával kötött stratégiai megállapodás részeként az MMA hét regionális központjából öt az MTA egy-egy helyi székházában lelt otthonra. Tulajdonképpen ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy megalakulhassanak a regionális csoportjaink. Mindez nem pusztán annyit jelent, hogy bérlők vagyunk valahol, hanem azt is például, hogy a művészeti akadémia regionális eseményeire eljönnek a tudományos akadémia helyi tagjai. 

A közeljövőben a műemlékvédelemmel kapcsolatban komoly egyeztetéseket tervezünk a két akadémia között.

 Az pedig igazán mélyreható volt, amikor az első közös, a tudományos akadémia által szervezett művészeti délutánon Freund Tamás elnök beszédet tartott. Ebben úgy fogalmazott, hogy a tudomány el tud menni a falig, mindig tágítva a lehetőségeket, de a művészet át is tud menni a falon. Azt már én teszem hozzá, hogy a művészet képes lehet egyfajta hitszerepet betölteni abban a világban, amelyben széthasadt a tudás és a hit.

Fotó: Kurucz Árpád

– Régi terve a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ méltó kialakítása. Ezt az ügyet az akadémia elnökeként most még inkább felkarolja?
– Folyik a pályázat második fordulója, nagyon remélem, hogy sikeres lesz. A múzeumot nem magunknak és nem az építészetnek, hanem az egész társadalomnak tervezzük. Szeretném, ha ebben helyet tudnánk biztosítani különböző más művészeti szervezeteknek, amelyek ma méltatlan helyen próbálják magukat képviselni. És akkor ebből egy igazi összművészeti múzeum válhatna.

– Szintén szívügye a háromezrelékesnek nevezett törvény, amelynek lényege, hogy a keretösszegnek ezt a részét képző- és iparművészeti alkotásokra fordítanák. Miként működhet majd ez a gyakorlatban?
– Sokak régi vágya ez a szabályozás. A történeti építészetben mindig együtt voltak a társművészetek. Nem állt meg önmagában épület, ez a modern kor sajátja, sőt még a modern idők elején is természetes volt, hogy egy szobrot, egy muráliát elhelyeztek a belső térben. Mára mintha kiüresedett volna ez a világ, talán annyi maradt meg, hogy milyen képet akasszunk a falra. A kormányzat, illetve Lázár János miniszter úr rögtön megértette ennek a jelentőségét, és nagyon határozottan támogatta, hogy az állam e téren mutasson példát. Mindebben viszont mozgósítania kell magát az akadémiának. Össze kell például állítani egy olyan ismertetőt, ha úgy tetszik, étlapot, hogy bárki számára látható legyen, hogy akár az üvegművészet vagy a szobrászat, kerámia terén kik azok az alkotók, akikre az eddigi életművük alapján számítani lehet ilyen feladatnál. Sőt, mindezt a megvalósítás során is nyomon kell követni, hiszen az építőipar nem lánynevelde. Biztos vagyok benne, hogy a kivitelezők jelentős része ebben az egészben súrlódást és bizonytalanságot érez, nekünk viszont segítenünk kell őket ebben a folyamatban. Szerintem az utóbbi időszak egyik legfontosabb fejleménye lesz ennek a törvénynek a megvalósítása.

– Ha már Lázár János építési és közlekedési minisztert említette, ő Kós Károly nyomán országépítőnek nevezte új tárcáját. Csakhogy olyan időket élünk, hogy építkezés helyett beruházások kerülnek le a napirendről. Mikor és hogyan lábalhatunk ki ebből?
– Kétségtelen, hogy az utóbbi időben az állami építési beruházások mértéke harmadára-negyedére csökkent. Tegyük hozzá, hogy a visszaesés előtt viszont nagyon felfokozott menet volt. Még nincsen tragédia, még van tartalék a rendszerben. De ezeket az időket egyrészt rendrakásra kellene fordítanunk, és – ilyen szellemben fogalmazódik a beruházási törvény – az előkészítésre is sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni. Az állami beruházásoknál is sokkal komolyabban kell előkészülni, sokkal erősebben kell együttműködni. Valaki ezt úgy fogalmazta meg, hogy az épületnek olyannak kell lennie, hogy ha máshol teszem le, ott idegenül hasson. Emellett a korról kell szólnia, nemcsak a technikai korszerűség értelmében, hanem arra a helyzetre reflektálva, amiben élünk. Hogy folytassuk a mondatot, majd tovább is tudjuk adni, hogy továbbénekelhető legyen a dal. És hogy azokról szóljon az épület, akiknek épül.

– Az elmúlt évtized során az MMA sok mindenkit megszólított. Van-e még feladat e téren? Bővíthető-e az akadémia?
– Az akadémiának megvan a törzse és a makoveczi szellemisége, Fekete György elnöksége idején pedig amolyan köztestületi „tartást” is kapott. Az MMA nem pusztán a remekművek összessége, hanem az együttműködés megsokszorozó erejét jelenti, ha úgy tetszik, kovászként működik. Nagyon fontosnak tartom a regionális szervezetek által felkutatott, ez idáig láthatatlan művészek elérését. Hogy a hasonlatnál maradjunk: a törzs szeretne gyökeret ereszteni. A levelek, a bimbók élnek, de ezeket a gyökereket mélyebbre és kiterjedtebbre kell növesztenünk. Ebben pedig sokat segíthet az együttműködés a tudományos akadémiával és a művészeti szervezetekkel.

Borítókép: Turi Attila, az MMA új elnöke. (Fotó: Kurucz Árpád)