A filmplakáton is rejtélyes figurát, egy tarot-kártyalapot idéző, fejjel lefelé lógó férfit látunk, aki egy piros fonallal van bal lábánál fogva belógatva egy üregbe. Két oldalán a pénzdarabokat számoló műkincsrablók, baloldalt felül egy szőkés női fej, amely az egyik etruszk szentélyben talált istennőszobor fejét idézi. A kétoldalt megjelenő madarak is azokat a kifestett etruszk sírokat idézik, melyekben az északolasz bandával együttműködő főhős, az angol Arthur (Josh O’Connor) keresgél.
Hiszen az olaszul hibásan és nem túl sokat beszélő archeológus nem is találja a helyét a nyolcvanas évek itáliai közegében: vagy eltűnt szerelméről, Beniamináról (Yile Vianello) ábrándozik, vagy keresi a sírok rejtette kincseket, melyeket „megérez” a föld alatt. Még az otthona is csak egy összetákolt kis viskó, ahová a börtönből hazatér. Mégis ugyanott folytatja, ahol abbahagyta: továbbra is a sírkamrákat kutatja, és időnként meg-meglátogatja az idős énekesnőt, Flórát. A nagymamakorú hölgyet Isabella Rossellini életteli és humort sem nélkülöző alakításában láthatjuk, ő pártfogolja és megérti ezt a fura fiút, miközben tanítványa, a két kisgyerekkel az omladozó, valaha díszes kúriában rejtőző Carol Duarte (Italia) lassan beleszeret Arthurba.
Az Umbriában játszódó film csupa valószerűtlen figurát mutat be, akik közül kiemelkedik a szépséget kereső Arthur és szerelme, Beniamina időnként megjelenő, rejtélyes alakja. A mese izgalmas jelenetei közé tartozik az egyik legnagyobb fogás, nem is egy egyszerű sír, hanem egy szentély megtalálása, melyben egy istennőszoborra akad a tombarolik (sírrablók) csapata.
Az istennőszobor fejét, mely egészen különlegesen szép, s „nem evilági szemek elé való”, Arthur nem is engedi át a régiségekkel kereskedő főnökasszonynak, Spartacónak, akit a rendezőnő testvére, Alba Rohrwacher alakít.
Így a szép női fej a tenger mélyére kerül, egy másik dimenzióba, s magával viszi a titkait is – ami azért is áttételes esemény, mert az etruszkok civilizációjáról a mai napig sok legenda kering, s számos dolgot ma sem tud a tudomány róluk.
A meseszerű film címe részben egyfajta vágyálomra is utal: az olasz mondás szerint aki a kiméráját követi, az a vágyai után megy, egyben a háromfejű görög mitikus lényt is idézi, aki Kerberosz testvére volt, s Bellerophón győzte le valaha. Külön érdekesség, hogy egy Kr. e. V. századi etruszk bronz kiméraszobrot is ismerünk, melyet ma Firenzében lehet látni a Régészeti Múzeumban, s amely egyike a legmesteribb bronz alkotásoknak: megtalálásakor már Tizianót is lenyűgözte.
Mindazonáltal A kiméra főhősének vágyálma valamiképpen beteljesül a már emlegetett piros fonal segítségével – még ha ez nem is olyan egyértelmű és evilági módon történik, ahogyan a néző elképzeli. De fogadjuk el, hogy egy szürreális mesét látunk, mely az élők és holtak világát összeköti, s hogy nem is minden kérdésünkre kapunk majd választ a történet végére.
Borítókép: Arthur, azaz Josh O’Connell, A kiméra című film főhőse (Forrás: Cirko Film)
