Hatalmas nyomatokon, az Andrássy útról is jól látható méretben helyezte ki a Standby Projekt a legutóbbi csoportos kiállítását a Kodály körönd három műemlék épülete előtti kerítésre. Az első tárlatvezetésen Gaál József kiemelte, hogy a Látlak rámutat arra, mennyire fontos az emberábrázolás, azon belül is az arckép. Sok olyan esztétát vagy teoretikust lehetne mondani, akik inkább a fotóalapú megismerésre koncentrálnak, de nagyon izgalmas megfigyelni, hogy a festészet hányféle hasonló ábrázolást mutat.
Az alkotók legtöbbször manuális, félig manuális vagy összetett technikával dolgoznak.
Gaál József hangsúlyozta: számos pszichológus és analitikus megállapította, hogy a művészekre jellemző az, hogy bárkit is ábrázolnak, rejtve önmagukat jelenítik meg.
Töttös Kata Peace című portréja előtt megjegyezte: – Az ábrándozó fiatal leányzó arcán egy rajzolt békegalamb sejlik. Nagyon érdekesek az áttűnések: ez a kép olyan, mintha egy az egyben egy másik réteggel lenne ráillesztve a madár az arcra. Minket ez egyáltalán nem zavar, mert megszoktuk ezt a fajta ábrázolást – mondta.
Szerinte a legtöbb kihelyezett mű erénye, hogy ambivalens, nagyon szabadon lehet hozzájuk asszociációt társítani. Ilyen Verebics Ágnes Boszorkány című munkája is. – Ágnes az autonóm önállóságot képviseli, senkire nem hagyatkozik. Önarcképén tekintete mélyebb, mint egy amazoné: egyfajta szuggerálást látunk, de érzünk belőle takarást és egyben önemésztést sugall a festmény – fogalmazott a festőművész.
Kifejezetten a XXI. századi alkotói módszereket használja Weiler Péter. A retró hangulat fontos adaléka a képeinek – mondta Szurcsik József a Diederik Strapel című kép előtt. A nőiség és az anyaság kérdése nagyon fontos Jakatics-Szabó Veronika művészetében. A köröndön kiállított Szeles portréjában a spontaneitás, az oldottság, a könnyedség ragadta meg a tárlatvezetőt, aki kiemelte,
a kép személyiségét kívánja elvenni a festő, a Szeles valójában csak egy indok arra, hogy elrejtse arcát.
Ha megnézzük Ázbej Kristóf Anasztázica, Build című művét, érezhető a festői sokszínűség a portrén. – A nemi identitás csúszik a különböző rétegek eltolásával, a nemi meghatározottság és a vállalt identitás meghatározása is kérdőjeles, a szóban forgó képen nyitott marad – fogalmazott Gaál. Szurcsik József elmondta, hogy
festői eszközökkel előállított digitális képet látunk, ami mintegy tizenöt réteget tartalmaz, idézeteket, mintákat a művészettörténet jeles vagy kevésbé jeles munkáiból. A művész palettája nem a hagyományos színpaletta, hanem konkrét reprodukciók sora.
A többszörös identitás kérdése is felmerült Szurcsik József Kibontott valóság című alkotásával összefüggésben.
– A XXI. századtól sokat beszélünk a nemi identitásról, de a művészetben lehet tetten érni azt, hogy mindez lehet metafora is, vagyis
a belső lélek sokszorozottsága lehet valami rejtett dolog.
Nekem Szurcsik színvilágáról Csontváry tengeri hátterei is beugrottak: távoli végtelen, messze lévő óceán horizontja jelenik meg. Az alkotó hozzátette: az identitásválságokról szól a kép, de ott van benne az a mély magányosság, amelynek szomorúsága, elveszettsége kiolvasható a festményen látható arcokról.
Szurcsik a Gaál-portréhoz érve elmondta, ez egy sorozat része. – Olyan gesztus a tépés és a szakítás, ami az anyag miatt egészen máshogyan viselkedik, mint a festői vagy a formaképző gesztusok. A papírnak ugyanis van egy száliránya, és ha azt annak megfelelően tépjük, egyenesen szakad, de ha nem, akkor öblösen, vagy mindenféle íveket húzva a képen. Ez ugyanolyan rajzi elem a képben, mint a festett rész és ez külön megtetszett a művésznek. Nyilván magának is feladja a kérdést, hogy az aktuális kép megfelel-e annak a művészi elképzelésnek, ami benne van.
Azonban
mivel nagyon kritikus önmagával, megteszi azt, hogy szétszaggatja a képet.
A Magyarországon élő és alkotó Irina Drozd festményéről Gaál Józsefnek a hétköznapiság költőisége jutott eszébe. Szurcsik hozzátette, ha pusztán az arcot nézzük, az egy szomorú gyermek tekintette, az Ice cream című munka igazi drámája, a gyermek kezében tartott jégkrémnél kezdődik.
Ott egy nagyon komoly elszakadás és fájdalom tapasztalható.
Gaál József Gesztelyi-Nagy Zsuzsa A szemed című képében egy nagyon erős stilizáltságot és art decó-s hangulatot észlelt, de – mint mondta – nem tudta megfejteni a jelenséget, mert nagyon új lehet a művésznél is ez a fajta ábrázolás. Olyanfajta stilizáció, amit ha részleteire bontunk, nincs köze a realitáshoz, csak összhatásában jelenik meg a szem. A Munkácsy-díjas festőművész hozzátette, hogy érdekes a kompozíció szerkesztése, maga az eszközhasználat és az, hogy tűpontosan olyan, mint egy orvosi tankönyv ábrája.
Emiatt érzed teljesen hitelesnek, amit látsz. Minden odáig van egyszerűsítve, hogy mindenki pontosan megértse, hogy miről van szó.
Szintén újnak hatott a mesterek számára a most kiállított Szőke Péter Jakab-portré, aki régebben színes, narratív képeket festett. Azonban a most megjelenő műnél szürreális montírozással rakta össze jelenetekből, terekből az arcot, ami nagyon bámulatos, részleteiben érdemes elveszni.
A Selfie never sent Szikra Ágnes képe a Kodály-udvar első alkotása. Gaál elmondta, számára a szelfiző világ még mindig meglepetésként hat, soha nem lenne képes magáról önportrét készíteni telefonjával ilyen formában, miközben nap mint nap szembesül ezzel a jelenettel. Szurcsik szerint egy konceptuális képpel állunk szemben, ahol a festő pontosan tudta, hogy ez a szelfi soha nem lesz elküldve.
A Látlak kiállítás december elejéig tekinthető meg a Kodály köröndön.
Alkotók:
Ázbej Kristóf, Jakatics-Szabó Veronika, Verebics Kati, Nádas Alexandra, Zászkaliczky Ágnes, Weiler Péter, Szőke Péter Jakab, Verebics Ági, Ferenczy Zsolt, Nemes Anna, Szurcsik József, Gaál József, Baksai József, Fehér László, Szikra Ági, Gesztelyi Nagy Zsuzsa, Naomi Devil, Széchy Beata, Szerényi Gábor, Töttös Kata, Irina Drozd, Horváth Dániel
Borítókép: Szurcsik József saját munkája mellett (Forrás: Standby Projekt)
