„Organikusan vagyunk összekapcsolódva”

– Van egy belső igényem arra, hogy kicsit eltávolodjak a hétköznapoktól, szeretem, ha a csoda vagy az őrület, semmint a praktikus énem felé tudom vinni magamat – fogalmaz Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője, akivel az együttes hét év után megjelenő új lemezéről, intuitívan ható szövegekről, repülésről, szürrealitásról, valamint arról beszélgettünk, új identitást hoz-e az anyává válás.

Fotó: Kurucz Árpád

– Mire utal, amikor azt mondja, hogy a szürrealitás a hétköznapi énjében is benne van?

– Zajlanak a dolgok a fejemben és a lelkemben, s ez abszolút rímel arra, ami ezekben a szövegekben megjelenik. Nagyon szeretek Tariska Szabolccsal dolgozni emiatt, másrészt azért, mert nem hajhássza a mai pop nyelvet. Nekem tetszik, hogy elemeltebben szólalnak meg a dalaink.

– A szövegeket többször átszűri magán? Azáltal, hogy többször elénekel egy dalt, újabb és újabb jelentésrétegeit fedezi fel?

– Előfordul, de az első impresszió mindig annyira erős, hogy már akkor el tudom helyezni magamban. Ugyanakkor az aktualitások is rá tudnak rakódni egy-egy szövegre.

– A szöveg vagy a zene van előbb? 

– A hangulat. Hogy legyen egy atmoszféra, ami meg tud szólítani, meg tud pendíteni. Sokan mondják, hogy a Magashegyiben van egyfajta keserédesség, az ember nem tudja eldönteni, hogy a dalaink szomorúak, nyomasztóak-e vagy inkább vidámak, reményteliek. Én a gasztronómiában is ezt szeretem: ha valamibe teszek sót, abba teszek egy kis cukrot is. Nem lesz benne domináns a cukor, de ízletesebb lesz tőle az étel.

– „Szerettünk volna visszatérni a nyers folkdalokhoz, de az anyag spontán elkanyarodott egy összetettebb, színesebb világ felé” – fogalmaz Fűrész Gábor gitáros az új lemezről. Meséljen erről a folyamatról!

– Nem akartunk mindent cizellálni, kivesézni, agyoncsiszolni. Nem egy alapötletet szerettünk volna kibontani, hanem visszatérni ahhoz az értékes esszenciához, ami megvan bennünk. Azt szerettük volna, hogy csak a hangulat és az együtt hangja vigyen minket. Kicsit féltem tőle, ugyanakkor vágytam erre a nyersességre. Aztán ebből lett valami teljesen más. De nagyon őszinte anyag született, amelyben nem fojtott minket egy koncepció, az alkotói folyamatban megvolt a szabadság, a mozgástér.

Forrás: Magashegyi Underground

– Egy kisóvodás gyerek mellett mennyire nehéz visszarázódni a koncertezésbe, lemezkészítésbe? 

– A napokban épp azon gondolkodtam, hogy a szülőség vajon szerep-e, aztán arra jutottam, hogy az nem lehet szerep, amit állandóan csinálsz, amiben ezután örökre benne maradsz. Hogy ez egy új identitás-e, vagy az ember új változata, nem tudom. Érdekes, hogy a Tóth Krisztina-lemeznél még félve nyíltam meg kifelé, most pedig, ha nem is teljes szabadsággal, de úgy érzem, hogy kezdek visszakerülni egy olyan perspektívába önmagam és a közönség felé is, ami zeneorientáltan vagy zenekar-orientáltan működik. Van egy belső igényem arra, hogy kicsit eltávolodjak a hétköznapoktól, szeretem, ha a csoda vagy az őrület, semmint a praktikus énem felé tudom vinni magamat.

– A lemezbemutató koncert után megutaztatják az anyagot?

– Igen, mindenhová el szeretnénk vinni, ahol valaha is kíváncsiak voltak ránk, a fővároson kívül vidékre, Erdélybe is.

– Nem használják agyon internetes felületeiket, albumokat sem hoznak ki sűrűn, mégis nagyon stabil a rajongóbázisuk. Mit gondol, ez minek köszönhető?

– Ezt tényleg csodaként élem meg, mert valóban nem vagyunk jelen napi szinten a közösségi médiában, interjút sem adok gyakran, mégis kapcsolódnak hozzánk az emberek. Tavaly Budapesten annyi helyen léptünk fel, nem is tudom van-e még egy zenekar, amelyik ennyit koncertezett a fővárosban. És minden alkalommal telt ház volt. Végtelenül hálás vagyok érte. Úgy érzem, hogy lényegi módon, organikusan vagyunk összekapcsolódva a közönségünkkel.

Borítókép: Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője (Fotó: Kurucz Árpád)