Veszélyben a hobbik?

A digitális bennszülötteknek nem kell már az autóskártya? A fiataloknak valóban csak az okostelefonok és a számítógépes játékok jelentik az egyetlen kikapcsolódást? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Hobbi. Forrás: pexels

Király Farkas író, költő ásványai között (Fotó: Mirkó István)

Király Farkas költő, író arról számol be, hogy gyermekkorában a kíváncsisága vitte előre.

Akkor még nem volt internet, nem volt minden elérhető gombnyomással, mindenért meg kellett dolgozni. Motiválta, hogy megismerje és felfedezze a körülötte lévő világot.
– Nem csoda, hogy akkoriban sokan gyűjtöttünk különféle dolgokat. Már kisfiúként meg volt bennem a vágy, hogy megismerjem és rendszerezzem a körülöttem lévő világot. – A kolozsvári származású költő arról is beszámol, hogy tinédzser kora óta rajong a különleges kőzetekért és ásványokért. Tizenhat évesen kezdett el barlangászni, a régi bányajáratokba betöltött kőzetek és a cseppkövek keltették fel igazán az érdeklődését az ásványok titokzatos világa iránt. Ifjúságát végigkísérték a különböző ásványbörzék és csereberék. 

Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a szívének fontos gyűjtemények nem több ezres példányszámúak, hanem éppen ellenkezőleg! Élvezettel beszél a köveiről, amelyekhez megannyi emlék is kötődik.

Emlékek Máramarosból, az Erdélyi-érchegységből vagy éppen a Kárpát-medence más tájairól, ahol egykor barangolt. Kiemeli, hogy neki éppen a személyessége adja ennek a hobbinak az igazi értékét. Nemcsak az ásványok összetételét, földrajzi elhelyezkedését ismeri, hanem azok személyes történetét is, amik összefonódtak az ő életével.

– Ha valakinek több ezer példányos gyűjteménye van, akkor óhatatlan is elvész a személyesség, a tárgyakkal való bensőséges kapcsolat. Éppen ezért tudatosan törekszik arra, hogy évente csak pár darab ásvánnyal gazdagítsa gyűjteményét.

A hobbi lehet szenvedély, de ne legyen börtön vagy múzeum! 

– A muszájérzet kioltja a hobbi iránti vágyat, azt a többletet, amely a lényege az egésznek. A koronavírus-járvány alatt megtapasztaltam, hogy a magyar emberekben megvan a vágy, hogy valamit alkossanak, teremtessenek. A kényszerszabadidő alatt a kertészetek kifogytak minden palántából, vetőmagokból, mert mindenki kertészkedni szeretett volna. Mindez ma háttérbe szorult.

Király Farkas: A hobbi lehet szenvedély, de ne legyen börtön vagy múzeum! (Fotó: Mirkó István)

Nincs idő a hobbikra
 

A magyarok sokat dolgoznak, ebből adódik, hogy nincs elég szabadidejük. Ezen jó lenne változtatni, mert a sok-sok hasznos tevékenység az egész társadalom érdeke is lenne. 

Sőt gazdaságilag is előnyösek lehetnek a hobbik! Tőlünk nyugatra számos nagyvállalati vezetőknek is kötelezően vannak hobbijaik, ugyanis a teljes szervezetnek előnyös, ha az irányítóik képesek elszakadni a munkavégzéstől és le tudják vezetni a mindennapi stresszt. 

Magyarországon ennek még nincs meg a kultúrája. 

– Sajnos a fiatalok esetében az látható, hogy a szabadidő, a hobbi a digitális terekbe szorult vissza. A posztokra és a like-olásokra. Az okostelefonok nyomkodása éppen azt nem tudja elérni, ami a legfontosabb lenne, hogy kiszakítsa az ifjúságot a kütyük szorításából. Riasztó látni a következő generációk társasmagányát és elszigetelődését. Mindannyiunknak dolgozni kellene a hobbikon. Lehet, hogy létre kellene hozni egy „Nemzeti Hobbi Hivatalt”, ahol rá lehetne vezetni a fiatalokat és az idősebbeket is arra, hogy érdemes kiszakadni a hétköznapok egyhangúságából – teszi hozzá Király Farkas nevetve.

A hobbik szabaddá és a boldoggá tesznek, mondja.

Weiner Sennyey Tibor költő, író, méhész (Fotó: Bach Máté)

 

Vissza a természetbe
 

Ma nagy probléma hazánkban és a világon is, hogy az emberek lusták. Nemcsak fizikai, hanem szellemi értelemben is. Ez ellen fel kell szólalni, jelezni kell, hogy a lustaság bűn. A hét főbűn egyike. Törekednünk kell a jóra, ha pedig az ember még nem hallgattatta el a lelkiismeretét teljesen hazugságokkal, akkor érzi, hogy mi a jó önmagának, a környezetének, a családjának, a hazájának, a bolygónak. Például sétálni, kerékpározni, kertészkedni és méhészkedni: jó. 

De még jobb, ha az ember hazugságok nélkül, etikusan, szeretetben és békében él

– ezt pedig már Weiner Sennyey Tibor költőtől, írótól, méhésztől tudjuk meg, aki hangsúlyozza, hogy a hobbi sokak szerint csupán valami olyan felesleges tevékenység, amelyekkel csak a ráérősök töltik az idejüket. 

Életkép a méhesből (Fotó: Bach Máté)

– A szó mostani értelmében nekem nincs hobbim. Én így élek! Igaz, hogy olyan dolgokkal foglalkozom, amelyek másoknak hobbinak tűnhetnek. Hobbinak tűnhet, hogyha az ember olvas és ír, tanul és tanít vagy éppen kertészkedik és méhészkedik, de nekem ez az életformám. Én így élek – meséli a méhész.
Beszámol arról, hogy neki a méhészkedés egyszerre komoly munka, kutatás és tanulás, és nem utolsó sorban lázadás a környezetpusztító magatartás ellen. Fenntarthatóan és a természettel együttműködve kíván élni, nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is Kertmagyarországra vágyik. Ehhez nem kell több, mint szorgalom, összefogás, műveltség és némi szerencse. 


Illetve felhívja a figyelmet arra, hogy nem feltétlenül több szabadidőre lenne szükség, hanem elsősorban műveltségre és az egymás iránti bizalomra.

– Magunkat kell művelni és magunkban kell helyreállítani a bizalmat egymás iránt, bármennyire is nehéz ez a jelenlegi körülmények között, mert mi vagyunk a változás – teszi hozzá a méhész.

Igaza lehet Weiner Sennyey Tibornak. Az igazán jó hobbik az életünk részét alkotják. Ha a jövőben képesek leszünk kivonulni a digitális terekből, ha tudatosan választjuk meg a fenntartható szabadidős tevékenységeinket, ha jó példával járunk előttük, akkor minden bizonnyal a következő generáció sem szorul majd csupán a digitális terekbe.

Borítókép: Alkotni jó. Képünk illusztráció. (Forrás: Pexels.com)