Komfortzónán kívül

Az itthon főként színházi szerepekben látható Tóth Mátyás számos külföldi filmes produkcióban is részt vesz. Jelenleg művészeti ösztöndíjasként Japánban él, ahol hamarosan önálló képzőművészeti kiállítása nyílik, amit performanszokkal kiegészítve fog bemutatni. A színésszel nemcsak jelenlegi projektjeiről és munkamódszeréről, hanem a mentális egészségmegőrzés fontosságáról is beszélgettünk.

Az Appassionata – Beethoven szerelme című multimédiás kötetben Beethovenként láthatjuk a színészt (Fotó: Kaupo Kikkas)

– Hogyan keresi a lehetőségeket vagy mi alapján válogat a felkérések között?
– Mindig azt tartom szem előtt, hogy mi okoz nekem művészi kihívást. Tudatosan kerülöm a komfortzónámon belül eső projekteket, mert szeretnék folyamatosan fejlődni. Rájöttem arra, hogy ha valamit meg tudok oldani rutinból, ha valami kiszámítható, akkor ellustulok. Szeretek mindent beleadni a munkámba, a maximumot kihozni magamból. 

A kihívások miatt tudok az alkotás állapotába kerülni, és ez tart egyben. Inkább vállalok egy bukást is a kényelem helyett. 

Magamnak szeretnék megfelelni és a saját elvárásaimnak, ezért sok olyan felkérést (film- és sorozatszerepeket például) is visszautasítottam, amire mások nagy lehetőségként tekintettek, egész egyszerűen azért, mert nem éreztem azt, hogy ezek engem építenének. Én így tudok mentálisan egészséges maradni – ami szerintem színészként nagyon nehéz. A gépiesített művészi feladatokat mentális mókuskeréknek tekinthetjük, ami nagyon hamar felőrölheti az embert. Lehet, hogy valaki ebben jól tud működni, de én nem ilyen vagyok, ezért tudatosan kerülöm ezeket a helyzeteket. Az eltérő munkamódszerek viszont nagyon érdekesek számomra. Szivacsként igyekszem minden új információt magamba szívni, s ezeket próbálom rögtön hasznosítani.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mátyás Tóth (@matyastoth_) által megosztott bejegyzés

– A független alkotói tevékenység mekkora részben önmarketing és mennyire lehet a megkeresésekre hagyatkozni?
– Nagyjából fele-fele arányban van a kettő. Törekedni kell egy jól felépített közösségimédia-jelenlétre. Én például a sokszínűségemet próbálom hangsúlyozni: minden képemen másfajta arcomat mutatom meg. A külföldi rendezők, castingosok sokszor úgy gondolkodnak: „nekem egy Timothée Chalamet-karakterre van szükségem” – és ez alapján hívnak be embereket a szereplőválogatásra. Mivel külföldi projektekben is részt szoktam venni, ezért weboldalam is van, ahol a filmes és színházi munkáim mellett a díjakat, jelöléseket is számon tartom. Általában úgy szoktak megtalálni, hogy van egy őrült ötlet, amibe én nagyon szívesen vetem bele magam.

– Nemrég két BBC-produkcióban is szerepelt. Ezekről mit tudhatunk?
– Nyáron dolgoztam két dokumentarista játéksorozatban (docu-series), amit felváltva forgattunk itthon és Londonban. Ilyen esetekben a magyar színészek eleve külföldi szerepeket kapnak, tehát valamilyen akcentussal kell beszélni az angolt, amihez segítséget szoktunk kapni az úgynevezett nyelvi coachoktól. Nagyobb szerep esetén pedig utólagosan szoktak szinkronizálni. Az Open Casting ügynökségen keresztül hívtak egy többlépcsős válogatásra a november 8-án megjelenő Shakespeare: Rise of a Genius című sorozatba, amit Magyarországon sajnos még nem láthatott a közönség. Én Shakespeare társulatában játszom az egyik színészt. 

Nagyon izgalmas a britek munkamódszere, így ez is kihívás volt nekem. A magyaroknál is körültekintőbben elemzik a szöveget és ezen keresztül a megformálandó egyéniségeket. Az elemzés által bontakozik ki, hogyan és hányféleképpen lehet felépíteni a karaktert – hogyan hangsúlyozunk, miként intonálunk.

Ez határozta meg a próbákat és a forgatást is. A másik anyag még nem készült el, ezért erről sajnos nem árulhatok el többet – viszont abban egészen nagy szerepet kaptam.

– Más külföldi produkcióban is részt vett mostanában?
– Egy ketchup amerikai reklámjában is szerepeltem, amely során egy neves rendezővel dolgozhattam együtt. Nagyon élveztem amerikaiakkal forgatni, mert ők valahogy nem stresszelnek annyira, mint az európaiak. Megkövetelik a profizmust, elképesztően konstruktívak a saját feladataikkal kapcsolatban. Az összetett munkák elvégzéséhez inspirációt adnak és nem helyezik a színészeket nyomás alá. Nem szoronganak, mentálisan sokkal jobb állapotban vannak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mátyás Tóth (@matyastoth_) által megosztott bejegyzés

– Mit lehet színészként a mentális egészségért tenni?
– Mindenkinek más módszer testhezálló. Nekem a terápia vált be: sokáig jártam pszichológushoz. Szerintem egyébként is fontos néha szakemberhez fordulni, színészként pedig különösen, hiszen sok olyan feladatot kapunk, ami szellemileg és érzelmileg egyaránt megterhelő. 

Két éve például egyszerre, napi váltásban játszottam az őrült, öngyilkosságon gondolkodó Hamletet és a Tavasz ébredésében szereplő, öngyilkosságot elkövető Marcit. Leggyakrabban a method acting módszerét, azaz a színészi átérzés, átlényegülés technikáját szokás alkalmazni, ami a szerep elemzésével, megfejtésével jár, teljes átlényegülést követelve. Ez megterhelő a színész számára, mert elképzelhető, hogy a szerep nem ér véget akkor, amikor vége a próbának vagy lemegy a tapsrend.

Velem is előfordult, hogy azon kaptam magam, hogy a mindennapokban is furcsán kezdek viselkedni. A szerep kezdte átvenni az irányítást. Hamar rá kellett ébrednem, hogy ez így nincs rendben. Egy jó pszichológussal viszont meg lehet tanulni, hogyan kell minél inkább elválasztani a munkát a magánélettől. Színészként számos mesterségbeli módszert tanultam, de az épnek maradást egyik sem tanította meg, erre magamtól kellett rájönnöm. A kollégáimnak is szoktam mondani, hogy nekem ez bevált. Nem mondhatom mindenkinek, hogy járjon terápiára, de arra fel szoktam hívni a figyelmet, hogy foglalkozzunk a mentális egészségünkkel, mivel sajnos elég kevés szó esik erről.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mátyás Tóth (@matyastoth_) által megosztott bejegyzés

– Jelenleg Japánban tartózkodik. Hogy kapta ezt a lehetőséget?
– Annak idején a Griff Bábszínházzal Tajvanban jártunk, ahol az előadások mellett workshopokon is részt vettünk. Korábban is szerettem az ázsiai kultúrát, de igazán ekkor kerültem közelebbi kapcsolatba vele. Az egyik itt megismert művész hívta fel a figyelmemet erre a művészeti ösztöndíjra, s mivel jó ázsiai referenciáim voltak, így több száz jelentkező közül végül én lettem a szerencsés kiválasztott. Nagojában valósíthatom meg az ötletemet. Ez Japán harmadik legnagyobb városa (kicsivel több mint kétmillióan lakják), Honshu régióban található, Oszakától nem messze.

– Hogy telnek a mindennapjai, mit tudhatunk az ottani művészeti mestermunkájáról?
–  Az alkotás mellett szeretek színházba járni: bunrakut (bábelőadás), noht (klasszikus japán dráma), kiogent (hagyományos japán vígjáték) nézek, és ezeket akarva-akaratlanul beleépítem a saját mozgásrendszerembe is. 

Egy állandó kiállítást fogok létrehozni a helyi kortárs művészeti múzeumban, ami a gyász témája köré épül, és leginkább papíranimációs installációként lehetne jellemezni. 

A gyász öt stádiumát fogom bemutatni egy performanszon keresztül, amelyben ötvözöm a bábos absztrakt technikákat a fizikai színházzal és a képzőművészettel – minden stádiumot más módszerrel fogok megjeleníteni. Ezt a formát egyébként én választottam: egy frontális előadás helyett szerettem volna a műfajokkal, a kifejezésmódokkal kísérletezni. Két és fél hónapom van ennek a megvalósítására, amihez nagyon sok segítséget kapok az itteni kurátoroktól és asszisztensektől egyaránt. Japánban a művész lehetőséget kap az elmélyülésre, ami számomra nagyon szimpatikus hozzáállás. Remélem, hogy ezt az installációt és a hozzá tartozó előadást majd Magyarországon is bemutathatom. 

Borítókép: Tóth Mátyás a Szabadakarat című produkcióbann Petőfi Sándor szerepében (Fotó: Kaszner Nikolett)