Goethe szerint az embernek meg kell járnia a poklot, hogy megérdemelje a boldogságot. Dubrovay László Faust-balettja szerint a világ terhét is magára kell vennie, s még akkor is kérdéses, hogy eléri-e a megtisztulást. E transzcendáló sorstól a darabnak sem volt menekülése: 1995-ben készült el a zenei anyaga, egy óriási balettzene Goethe történetére. Ritka manapság, de ritka volt közel harminc évvel ezelőtt is, hogy ilyen léptékű filozófiai és művészeti vállalkozásba kezdenek: feldolgozni a boldogság és az emberi kapcsolatok keresésének filozófiáját egy monumentális szimfonikus anyaggal. Óriási munka és nagyon ínycsiklandozó a közönségnek. Kívántuk. Mégis, huszonegy évig csak zenekari szvitként hallhattuk. Két évtizedig bolyongtunk úgy, hogy a boldogságból mindig csak egy kicsi, alig szomjoltó szeletet kaptunk. Eladtuk volna a lelkünket is azért, hogy jól lakjunk vele teljesen.
Végül 2016-ban a Budapesti Tavaszi Fesztiválon felcsendült a mű a MüPában a Zuglói Filharmónia és Záborszky Kálmán hangján óriási sikerrel. Újabb hét év, és a Pécsi Balett repertoárján tűnik fel. A Pécsi Nemzeti Színházban egy telt házas nézőtérre léptünk be.
Részletekben az ördög
2024 januárja van, fél évvel a pécsi bemutató után. Nem ez az első előadás, amelyet a város megnézhet, mégis alig vannak üres székek. A színpad kiegészítve, nincs zenekari árok: felvételről fog menni a zene. Ahogy a bevezető téma felharsan, elfog egy ismerős emlék a Budapesti Operettszínházból: Dubrovay másik táncjátékából, a kisebb apparátusra írt, magával ragadó Képfaragóból már ismerjük ezt a felvezetést, tudjuk, hogy egy erőteljes, tömény zenei élmény vár ránk. A hangszórókból pedig most is a Zuglói Filharmonikusok élő koncertfelvételét halljuk. Szinte hihetetlen, s hadd spoilerezzünk: a vágás nélküli felvételen alig veszünk észre egy hibát, egy bizonytalan vagy ki nem dolgozott pontot a zenekar játékában.
A szerzőtől jól ismert hangszínjátékokat, effektusokat és a polipentaton szerkezeteket laza magabiztossággal adják elő.
Megszólal tehát az a keserédes harmónia- és dallamvilág, ami Dubrovay László műveit jellemzi. A részletgazdag zenei szöveten gyönyörködve siklunk, sokszor már bódító figyelemmel követni. De nyugodtan elmélyedhetünk benne, a zenét kellemesen ellenpontozza a színpad minimalizmusa: mozdulat, díszlet és kosztüm pont annyi, amennyi engedi lélegezni a szemet, amíg a fül figyel. Sőt, sokszor didaktikusan rá is játszik: Vincze Balázs rendezése és koreográfiája bátran kezeli Dubrovay ötleteit. Nemcsak a drámai történetet képes megragadni, hanem a poénokat, a motivikus zenei utalásokat is. Sőt még a hangeffektekre is egy-egy mozdulat, fricska válaszol a színpadon. Így a táncosok mozdulataival néha mi is fel-felkacagunk a halálosan drámai történet közben. Mephisto (Koncz Péter) mozdulatai különösen tiszták: effektek, ritmus, zene mind élőn köszön vissza rajta. Olyannyira, hogy egy idő után Faust (Molnár Zsolt) mellékszereplőként van jelen a színpadon: Mephistóval szimpatizálunk.
Átkozott kacaj
Itt álljunk meg, mert a figyelmünk elkalandozott! Most jelenik meg Margit (Karin Iwata), mint az ideális női alak harmadszorra a színpadon. Mi viszont a zenére figyelünk. Boszorkányszombat dübörög. Dubrovay Lászlónak külön nyelvezete van. Teljes életművében a hangszerek különféle hangszín-modulációival és -effektjeivel kísérletezett. Szerencsénkre ő nem hagyta mindezt az experimentalizmus vadhajtásos parlagán: rendszerezte, kigyomlálta az általa alkotott különféle hatásokat, s külön zenei nyelvezetet alkotott belőlük. Egy új, de ismerősnek ható világot teremtett.
Így most, mikor a színpadon épp pajzán tánccal kísértik Faustot, mi a fülünket hegyezzük: honnan jönnek ezek a kurjongatások? Nem a színpadról. Nem a zenekarból. Mixer szoftverrel nem tudtunk volna olyan csujjogatást és kacagást keverni, mint amit Dubrovay a trombitákkal és a klarinétokkal alkotott. Ilyenkor nagyon szerettünk volna zenésznek lenni a zenekarban!
