A Dubrovay László zeneszerző nyolcvanadik születésnapja alkalmából tartott csütörtöki ünnepi koncertet Vígh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora nyitotta meg. Köszöntőjében a zeneszerzőt méltatta és hangsúlyozta kötődését az intézménnyel, hiszen a művész harminchét évig tanította a zeneakadémia növendékeit. Kiemelte: – Dubrovay László kísérletező és felfedező típus, aki a hangszerek új kombinációjára és megszólaltatásának kidolgozására egyaránt fogékony. Kiforrott zenei stílusát a közönség berkeiben is értik, érzik, szeretik népszerű zenéit.
Dubrovay László a kortárs magyar zenei nyelvezetben a bartóki hagyatékot képviseli, melyet találékonyan ötvöz a stockhauseni eredményekkel. Gyerekkorában Vaszy Viktor figyelt fel tehetségére – mesélte a zeneszerző köszöntőjében. Liszt Ferenc zongoraversenyeinek és Vaszy Viktor magánóráinak köszönheti, hogy ezt a hivatást választotta. Ezt követően, 1972 és 1975 között kora legmodernebb stúdióiban dolgozott. Később a hazai és az elektronikus zenei irányokat ötvözve kidolgozta saját nyelvezetét, sőt saját zeneelméleti rendszerét. Hangszínkísérleteiben az akusztikus hangszerek különféle lehetőségeit feszegeti, melyeket organikusan épít be közönségbarát műveibe. Így e termékeny zenei talajon több mint kétszáz művet komponált, nemrég pedig Petőfi Sándor verseire írt szimfonikus dalciklussal lepte meg a közönséget.Első műként az Ünnepi zene karzaton elhelyezett kettős fanfárja köszöntötte a hallgatóságot, mely után felcsendültek a művész ikonikus, saját zeneelméleti rendszerében felépített „keserű-vidám” akkordok – ahogy ő hívja őket.
Rögtön utána egy rövid átállással Balázs János Kossuth-díjas zongorista, az ünnepelt zongoraműveinek hiteles és legaktívabb tolmácsolója csatlakozott a zenekarhoz, hogy eljátsszák a 2. zongoraversenyt.
A polipentatón rendszerből felépített zenekari nyitány után a zongorista bemutatta az egész művet, hallhattuk, hogy Balázs János otthonosan és könnyedén mozog az egyedi zenei rendszerben. A technikai bravúrok makulátlanul csengtek a zongorán, miközben a zenekar átvette a szólista lelkesedését és elmélyült játékát. A második tételben mi is elmerülhettünk Dubrovay hangszínjátékaiban, a koncerten elsőként megmutatva az akusztikus hangmodulációs lehetőségeket. Balázs János megmutatta, hogy igazán érti szeretett szerzője nyelvezetét: ráadásként eljátszotta a Boldog születésnapot! című dalt, azonban Dubrovay-harmóniákkal és szerkesztési stílusban, amit a közönség ovációval, örömteli nevetésekkel fogadott.
A 2. trombitaversenyt Pálfalvi Tamás fiatalosan humoros előadásában hallhattuk. Újra felcsendültek az ismeretlen ismerős akkordok, azonban itt most máson volt a hangsúly. Dubrovay László évekig dolgozott együtt a világhírű trombitásunkkal, Boldóczki Gáborral. Ketten voltaképpen egy teljesen új és gazdag palettáját alkották meg a trombita és a rezes hangszerek megszólaltatásának, amelyek a horrorisztikus hangoktól a humoros effektekig terjednek. Ezeket a szerző könnyedén építi be zenei folyamataiba, így a humor, a történet egyértelműen csillan meg a virtuóz szólista játékában. Az első tétel hősies felhang-glisszandói, a második tétel nosztalgikus szordinó-trillái és a harmadik tétel vicces kurjongatásai, csókeffektjei a közönségből kacajt, éljenzést váltottak ki már darab közben is. A technikailag sokszínű és trombitásoknak fárasztó darabot Pálfalvi Tamás makulátlanul játszotta végig.
A műsort a Magyar szimfónia zárta. A polipentatónia magyaros motívumai itt találkoztak az eddigi összes hangszertechnikai találmánnyal és az újragondolt liszti szonátaformával.
Olyan érzése volt a hallgatóságnak, mintha a rejtett négy tétel a hősi múlttól a magyar fantáziavilágig és a küzdelmes, de dicső jelenig kalauzolná őket.
Borítókép: Dubrovay László (Fotó: Origó)
