Mivel vallásos családban nőttem fel, egy-két egyházi, felekezeti lap, folyóirat is járt hozzánk. Ezeket (is) olvasva eleinte misszionárius akartam lenni, majd, mivel a szavakkal való bíbelődést, a rejtvényfejtést már tízéves koromtól nagyon szerettem, úgy éreztem, inkább költő leszek. Ezért is jelentkeztem az ELTE bölcsészkarára
– mondta el Grétsy László az Új Városnak adott interjújában, majd mint folytatta, fel is vették rögtön, de ott, megismerve egy-két kitűnő nyelvészprofesszort, elsősorban a nyelvtörténész Pais Dezsőt, már fél év eltelte után megérett benne a gondolat, hogy a szavak bűvöletében szeretne élni, de nem költőként, hanem mint nyelvész, a nyelv búvára, művelője, és mindez jó megérzésnek bizonyult.
Grétsy László 1932-ben született Budapesten. 1950-ben vették fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–történelem szakára, ahol Pais Dezső professzor szemináriumainak hatására a nyelvtudomány mellett kötelezte el magát. 1954-től a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa, majd tizenhat évig a mai magyar nyelv osztályt vezette. 1960-tól a nyelvtudomány kandidátusa volt.

1964-ben jelent meg és azóta több tízezer példányban adták ki Szaknyelvi kalauzát. Húsznál több – olykor társszerzőkkel készített – tudományos munkája közül kiemelkedik az Anyanyelvi kaleidoszkóp (1973), az Anyanyelvünk játékai (1974), a Mai magyar nyelvünk (1976), a hatóságok helyes nyelvhasználatát segítő Hivatalos nyelvünk kézikönyve (1976), a kétkötetes Nyelvészet és tömegkommunikáció (1980–1985) és az Iratszerkesztési és fogalmazási tanácsadó (1987), amely az állampolgároknak nyújt gyakorlati segítséget.
Főbb művei közé tartozik továbbá az Álljunk meg egy szóra! (Vágó Istvánnal, 1991), a Képes diákszótár (társszerkesztő, 1992), az Anyanyelvi őrjárat (1999), A mi nyelvünk (2000), az Anyanyelvünkről anyanyelvünkért (2000), az Új anyanyelvi őrjárat (2002), A 20. századi magánlevelek nyelvi világa (2003), a Sportnyelvünk a 21. század elején (Balázs Gézával, 2003), valamint a Nyelvművelő kéziszótár (Kemény Gáborral, 2005) is.