A műsorban Schnell Ádám elmondta, hogy Budapesten született, sashegyi gyermek, de budainak vallja magát, mert neki ennek hangsúlyos különbsége van. Édesapja az akkor még agglomerációnak számító városrészben volt körzeti orvos, aki rögtön az egyetem elvégzése után került oda, és több mint ötven éven át látta el a betegeket. Mindenki nagyon szerette és tisztelte őket, szép gyermekkora volt. Annyira kötődik a városrészhez, hogy nemrég vissza is költözött a környékre.
Tizenéves volt, amikor az édesapja megkérdezte, mivel szeretne foglalkozni, ha felnő. A válasza az volt, hogy vagy világhírű focista, vagy világhírű színész.
A futball adott volt, mert a barátaival állandóan rúgták a bőrt. Az általános iskola 5. osztályában érintette meg a színjátszás, osztályfőnöke irányította a művészetek felé. Gyakran szerepelt kisebb darabokban, volt Kis herceg, és adott elő Örkény egyperceseiből is. Szavalóversenyeken is indult, akkor érezte úgy hogy ő ezt érti, érzett valami pluszt, amikor ilyesfajta dologgal kellett foglalkoznia. Ennek az adottságnak valószínűleg családi gyökerei is lehettek.
Anyai nagypapám görögkeleti pap lett, de ő is kacérkodott a színészet gondolatával, mint ahogy édesanyám is, aki az 50-es években együtt felvételizett Sztankayval, ami köztük egy életre szóló kapcsolat lett. Amikor én színész lettem, akkor is nagy szeretettel köszöntötték egymást. Közös pont volt bennük, hogy mindketten lelkészek gyerekei voltak, hisz Istvánnak görögkatolikus pap volt az édesapja
– mesélte a színész.
Schnell Ádámban tizennyolc éves korára annyira megerősödött a színészet iránti vágy, hogy nem is adta be máshová a jelentkezési lapját, csak a színművészeti főiskolára. 1982-ben azonban nem vették fel, ami miatt nagyon megbántva érezte magát.
Édesapja egyik ismerőse révén valaki összehozta Psota Irénnel, aki meghallgatta, hogyan szavalja Kosztolányi Akarsz-e játszani? című versét. Ő biztatta, hogy ha nem sikerülne a felvételije, akkor menjen el a Nemzeti Színház Stúdiójába, ahol Vámos László, a férje volt a főrendező.
– Montágh Imre felvételiztetett és azt kérte, hogy mondjam el Kosztolányitól a Hajnali részegséget, amit én egyébként nagyon szerettem. Ott álltam 18 évesen, a versben pedig elhangzik: „Ötven, jaj, ötven éve – szívem visszadöbben – halottjaim is itt-ott egyre többen”. Ez egy eléggé megélt élet, és Montágh végig hagyta mondani. Hát eléggé szenvedtem, de később megkérdeztem tőle, hogy miért hagyta, hogy végigmondjam? Azt mondta, hogy ő nem a verset figyelte, hanem azon gondolkodott, hogy ez a fiatalember lehet-e a Schnell János professzor úr unokája.
Nagyapám, Schnell János orvosprofesszor volt, ő hozta létre Budapesten a gyermek mentális pszichológiai központot. A József utcában volt az első székhelyük, és Montágh tanár úr fiatal végzősként nagyapám alatt dolgozott. Nagyon megkedveltük vele egymást, bár a főiskolán már nem tanított
– emlékezett vissza a színész.
Schnell Ádám az interjúban elmondta, hogy a Nemzeti Színház Stúdiója meghatározó volt az életében. Bodnár Sándor volt a tanára, aki Major-növendék volt, így azt a fajta színházat képviselte Sztanyiszlavszkij-alapokon, amit nagyon jól tudott átadni. Mivel a stúdió a Nemzeti Színházban volt, így a tanulók rendszeresen statisztáltak a nagyobb darabokban, így
olyan színészekkel állhatott egy színpadon, mint Sinkovits Imre, Őze Lajos, Kállay Ferenc, Ronyecz Mária.
Harmadik próbálkozásra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, de saját bevallása szerint a másodikat nem is nagyon akarta, mert érezte, hogy jó lesz neki a Nemzetiben még egy évet eltölteni. Jól is járt vele, mert Bodnár Sándor megrendezte a tanítványainak Carlo Goldoni Csetepaté Chioggiában című darabját.
– A jegyző, Izidoro szerepét kaptam. Ez a darab nagyon alkalmas arra, hogy mindenki megmutassa magát, szinte csupa főszerep, vizsgaelőadásnak nagyon jó. Kerényi Imre is látta az előadást, aki akkor már nagyon meghatározó rendező volt a Nemzetiben, és ő vezette a felvételit is. Így ’84-ben aztán fel is vettek, de csak egy évvel később tudtam elkezdeni a főiskolát, mert közben egy időre besoroztak, így maradtam még egy ideig a Nemzetiben, de már segédrendezőként.
A főiskolán Szirtes Tamás volt a tanára, osztálytársa volt Balogh András, Horváth Lajos Ottó és Kelemen József, akikkel már a stúdióban is együtt tanultak. A főiskola után a Madách Színházhoz került, ahol 1993-ban elkezdődött egy átalakulás, amit ő nem érzett magáénak, így szabadúszó lett. Játszott a Karinthy Színházban, sokat szinkronizált is.
– Aztán megkeresett Benedek Miklós, hogy a József Attila Színházban ő rendezi az Illatszertár című darabot, amiben van egy nagyon jó fiatalember-szerep, és ő rám gondolt. Akkor a József Attila amolyan „büntető” színház volt, oda kerültek, akik nem tetszően vettek részt az ’56-os forradalomban. Így például Darvas Iván és Sinkovits Imre. Elvállaltam a szerepet és egy nagyszerű előadás sikeredett belőle, abban az évben a budapesti színházak közül a legjobbnak választották meg.
Gyönyörű volt a díszlet és olyat is megcsináltunk, hogy a színpadot telefújtuk levendulaillattal. Amikor felment a függöny, az szétáradt, és még el sem kezdődött az előadás, de már kitört a taps
– elevenítette fel emlékeit a művész.
Játszott vígjátékokban, de komoly darabokban is, azonban a filmszakma valahogy nem fedezte fel magának. Egyedül a Szomszédokba került be, melyben négy évig szerepelt. A rendezéssel sem került közelebbi kapcsolatba, de ez a saját döntése volt. Egyedül a Katolikus Rádióban rendezett egy hangjátékot pár évvel ezelőtt. Közel húsz éven át dolgozott a József Attila Színházban, miközben játszott egy-egy szerepet Szolnokon, Pécsen, Zalaegerszegen.
– Amikor Vidnyánszky Attila megkapta a Nemzeti Színházat, akkor éreztem úgy, hogy az számomra egy kedvező helyzet lehet. Be is jelentkeztem Attilához, hogy szívesen csatlakoznék a csapathoz, ő pedig visszahívott, hogy vár szeretettel. Így kerültem tíz éve a Nemzetibe – mesélte a művész, aki azt is elmondta, hogy megtapasztalta, milyen frissítést ad az embernek, amikor új kollégákkal találkozhat.
Egy színésznek vágya az, hogy megmutassa magát. Én nem tartozom kifejezetten az ilyen művészek közé, de nyilván van bennem is. Szeretek csavar lenni a gépezetben, de megértve mind a szerepemet, mind azt, hogy az hogy válik szerves résszé egy előadásban. Az előadás nagyon fontos, de azért abban legyen egy kis egyéni, ami Schnell Ádám. Ezt egy rendezői színházban nem könnyű megtalálni, de nemes feladat
– jelentette ki a művész.
A Schnell Ádámmal készült teljes interjút a Segmina film YouTube-csatornáján tekinthetik meg.
