A trubadúr lélekhez szólóan mesél szerelemről, hűségről, sőt még az anya és gyermeke közötti kapcsolatról is, Verdi csodálatosan szenvedélyes, romantikus zenéje pedig pillanatok alatt képes bűvkörébe vonni a hallgatóságot. Különösen, ha azt olyan virtuozitással és erőteljes érzelmi töltettel adják elő, ahogy azt a Magyar Állami Operaház Zenekarának művészei tették. A magasan kvalifikált zenészekből álló együttest ezen az estén korunk egyik legnépszerűbb orosz dirigense, Denis Vlasenko vezényelte, a zenével és a zenekarral egyaránt kiváló összhangba olvadva, remek érzékkel teremtve meg mind a lírai, mind a drámai pillanatokat.
A két főszereplőt, Leonorát és Manricót alakító Netrebko-Eyvazov művészházaspár duettjeit hasonló harmónia hatotta át. Jól érzékelhető volt a kettejük közötti szoros kötelék, az odaadó, egymást támogató őszinte szeretet. A koncert számos felemelő pillanata ennek a jelenségnek volt köszönhető.
Na meg persze annak a varázslatos hangnak és annak a hihetetlenül erős színpadi jelenlétnek, amelyek égből kapott adománynak tűnnek, és amelyekkel korunk egyik legnépszerűbb operadívája villámgyorsan képes hatása alá vonni a közönséget. Anna Netrebko ezen az estén is bizonyította, hogy nemcsak elképesztően jó technikájú, az energiáival bámulatosan bánó énekes, de valódi jelenség. Maga az örök nő.
Nemcsak a bravúrosan kiénekelt hangoknak birtokolta lenyűgözően széles skáláját, de rendkívüli kifejezőerővel jelenítette meg a női lélek gazdag érzelmi palettájának számtalan árnyalatát. Ezek közül az előadás során megjelent egyebek mellett a szerelem, a szenvedély, az odaadás és az önfeláldozás. Bár a női energiákat általában a holdéhoz szokták hasonlítani, Anna Netrebko jelenléte inkább a nap teremtő erejével és központi szerepével volt azonosítható.
Érdekes volt megfigyelni azt a megfejthetetlen, égből kapott adományt, amelynek köszönhetően jelenlétével folyamatosan uralta a színpadot. Annak ellenére, hogy nemcsak férje, a címszereplő trubadúrt déliesen tüzes temperamentummal és szenvedéllyel alakító Yusif Eyvazov, de a többi főszereplő is remek kvalitású, világszerte elismert énekes volt.
Luna grófot például a Magyar Állami Operaház kamaraénekese és egyik vezető baritonja, a Kossuth-díjas Kálmándy Mihály keltette életre. Virtuóz énektechnikája, bársonyos hangja magával ragadó volt, bár az általa alakított Luna gróf az én felfogásom szerint lehetett volna egy kicsit még gonoszabb, sötétebb karakter. Azunceát a korábban meghirdetett szereposztás szerint Komlósi Ildikó alakította volna, aki sajnos megbetegedett, így helyette Szántó Andrea keltette életre a karaktert. A Magyar Állami Operaház kamaraénekese a rövid felkészülési időt figyelembe véve remekül helytállt. Számomra az est egyik emlékezetes, felemelő pillanatává vált a Yusif Eyvazovval előadott duettjük, amely gyönyörűen mesélt az anya és fia közötti kapcsolatról.
A további szerepekben is kiváló énekeseket hallhattunk: Ferrando Palerdi András, Inez Heiter Melinda, Ruiz Ódor Botond, az Öreg cigány Trócsányi Zsolt, a Hírnök pedig Haraszti Zsombor alakításában jelent meg a színen. Az előadást a Magyar Állami Operaház Énekkara tette teljessé, akik Csiki Gábor vezényletével több alkalommal is olyan csodás és földöntúli hangzással szólaltak meg, amely a templomokban átélhető emelkedett hangulatot keltette életre a lelkemben.
Borítókép: Anna Netrebko varázsa gyorsan meghódította a közönséget (Forrás: Nagy Attila/Magyar Állami Operaház)
