S hogy megértik-e a gyerekek az efféle összetett jelképi világot, azzal kapcsolatban az alkotó azt mondja, másképp kell beszélni a gyerekeknek, mint a felnőtteknek. Az ő világképük sokkal közelebb áll a mágikus felfogáshoz, s nagyon távol áll a realista színháztól. Ráadásul, teszi hozzá, mindent, amit csak lehet, humoros formába kell csomagolni.
Olyan felütések kellenek, amin elkezdenek kacagni a gyerekek. A kacagással kinyílik a szívük, s boldogan elfogadják a szeretettel adott verseket, meséket, történeteket.
Nem kedvelem a pátoszt, nem is illik Zorkóczy Zenóbia vándorgyermekszínházához, de küldetésszerű dolog, amit ő csinál. Heten vannak Erdélyben, akik az előadó-művészetnek ezt az ágát viszik faluról falura, s ezzel nemcsak örömöt és élményt hordanak a magukra hagyott településekre, de ahhoz is hozzájárulnak, hogy magyar műveltségünk megmaradjon.
Mi nem csak színházat csinálunk. Erdélyben a kultúrát kell megtartani. Ez az, ami fenntart minket
– mondja, vallja.
A közelmúltban jelent meg könyve a témáról: A gyermekelőadás készítésének fifikái. A fülszöveg utolsó mondata azt javasolja a színházteremtő előadóművész munkájával kapcsolatban: „Lessük el játékos kedve, fáradhatatlan kommunikatív jelenléte, bizakodása titkait.”
Hát lessük!
Borítókép: Zorkóczy Zenóbia Rosszcsont Zénó jó akar lenni című előadása Grácban, 2016. január 31-én. (Fotó: Petőfi program/Balog Ádám)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!