Carmen musicalszínpadon
Bizet operája halhatatlanná tette Carment, Prosper Mérimée írásának címszereplőjét. Ám, mint oly sok, az idő próbáját kiállt történet, ez a mű is megihlette a következő alkotói generációt, többek között Frank Wildhorn amerikai zeneszerzőt. Wildhorn Carmenje 2008-ban debütált Prágában, majd Szöul, Tokió, Kaunas és Winzendorf után megérkezett a magyar fővárosba. A Budapesti Operettszínházban Orbán János Dénes magyar szövegével és dalszövegeivel és egy merőben más hangszereléssel láthatja a darabot a közönség. Az eredeti Wildhorn-darab ugyanis jóval kisebb zenekart igényelt volna, ám az Operettszínház nagyszínpada megkívánja a monumentális hangzást, így Tassonyi Zsolt áthangszerelte nagyzenekarra a művet. Homonnay Zsolt pedig rendezőként jegyzi az előadást, amelyből rögtön három szereposztás is bemutatkozott április 19-én, 20-án és 21-én este.
Az ösztönlény csábítása
Függöny fel: s máris az egyik központi háttérelemen, a LED-falon csillagos égbolt és sorskerék jelzi, hogy kezdődik az utazás, amelyhez misztikus hangulatot teremt Luis Eduardo Castagno flamenco-gitáros és Janza Kata mint jósnő. A jós karaktere vissza-visszatér, hiszen mint narrátor, a sorsszerűséget előrejelző személy van jelen az előadásban.
A pénteki szereplőgárda kitűnő választás, hiszen minden színt tökéletesen hoznak. A darab szerkezeti adottsága, hogy a nézőt türelemre inti már az első néhány jelenet után, amit a rendezés is kihasznál a finom építkezésre.
A Carmen ugyanis nem rögtön tárja elénk a slágereit, azt itt bizony ki kell várni. Ám ez lehetőséget ad arra, hogy jobban figyeljünk a viszonyrendszerekre és a karakterek érzelmi világára, ami a legvégén kifizetődik, de még hogy! Az első szereposztásban az örök nő, Carmen Nádasi Veronika: érett és jól kidolgozott karakterábrázolást látunk tőle, hangja, ha kell dögös, ha kell lágy. Jól áll neki a betörhetetlen ösztönlény kétfelvonásnyi harca. Táncol asztalon, standon, lázít mindenhol, csábít nappal és csábít éjjel, majd szeret – s ez utóbbi lesz a veszte. Szerelmének tárgya José Riviéra rendőrhadnagy, akit Kocsis Dénes játszik. José a kötelesség és az irracionális vágyai között őrlődik, ugyanis nyugodt életét és eljegyzését a polgármester (aki egyben a helyi maffiavezér) lányával, Katarinával, akit Széles Flóra alakít, megzavarja a városba érkező mutatványos karaván, élükön Carmennel. A partin részt vesz a város apraja-nagyja: egy, bizonyosan a Barbie-film inspirálta színpadkép tárul elénk Füzér Anni flitteres, tollas pink és fehér jelmezeinek köszönhetően.
Különösen izgalmas ruhakompozíciók Katarina nagynénje, Inez kosztümjei. Szulák Andrea minden porcikájával önazonos Inez, s ami a legfontosabb – még egy téttel bíró történetnél sem mellőzhető – nevettetni is tud.
Carmen azonban nem csak José érzelmi világát kavarja fel. S ennél a pontnál megismerhetjük az emberi aljasság különböző árnyalatait is: a mindenkin átgázolni képes, vágyai irányította embert. Carment akarja ugyanis a város valamennyi férfija: Zuniga (Nagy Lóránt), de még Katarina apja is, Mendoza (Földes Tamás), nem beszélve egykori szeretőjéről, a bajok forrásáról, Garciáról (Dolhai Attila).
Ez a bizonyos Garcia, a késdobáló felbukkanása hozza az első felvonás csúcspontját, Dolhai Attila ugyanis lubickol a gonosz szerepében: jön, lát és győz.
A cirkuszi műsor szerves része az előadásnak
A második felvonás hatalmas cirkuszi show-val veszi kezdetét: darab a darabban. De mégsem tolakodó, nem válik el az előadás szövetétől, hanem annak szerves része.
Egyre több és több vizuális impulzus ér minket: kínai rúd produkció, cyr kerék, létra-szám és tissue a levegőben. Ez a lendület viszi tovább az előadást, s megérte várni, mert megérkezik a darab zeneileg is: sláger slágert követ. A látványvilág, mind Túri Erzsébet díszlettervei, mind pedig a Somfai Péter által jegyezett vizuális hatások azt sejtetik, a történet a mában is játszódhatna. Az igencsak tüzes koreográfiáért Krizsán Dániel és Pirók Zsófia flamenco tánctanár felelt.
Örök kezdet és vég
Homonnay Zsolt rendezői víziójában kidomborodik, hogy Carmen alakja halhatatlan, aki számára se múlt, se jövő, csak jelen létezik. Az önző ösztönlény képes áldozatot hozni, képes feláldozni magát. Kiváló színészvezetése érződik, s a második felvonásra összeérnek a darab különböző rétegei, a színészek is egyre magabiztosabbak, ez pedig bizonyára sokáig műsoron tartja a Carment a Budapesti Operettszínházban. Habár meg kell jegyezni, hogy a hangosítás többször extra figyelemre készteti a nézőt, ami a második felvonásra javulni látszik.
A rendezés ezenfelül keretes szerkezetet használ: a flamenco-gitáros és a jósnő ismét színen, újra emlékeztetik a nézőt, bár az idő pereg, Carmen alakja örök, maga a kezdet és a vég.
