Carmen musicalszínpadon
Bizet operája halhatatlanná tette Carment, Prosper Mérimée írásának címszereplőjét. Ám, mint oly sok, az idő próbáját kiállt történet, ez a mű is megihlette a következő alkotói generációt, többek között Frank Wildhorn amerikai zeneszerzőt. Wildhorn Carmenje 2008-ban debütált Prágában, majd Szöul, Tokió, Kaunas és Winzendorf után megérkezett a magyar fővárosba. A Budapesti Operettszínházban Orbán János Dénes magyar szövegével és dalszövegeivel és egy merőben más hangszereléssel láthatja a darabot a közönség. Az eredeti Wildhorn-darab ugyanis jóval kisebb zenekart igényelt volna, ám az Operettszínház nagyszínpada megkívánja a monumentális hangzást, így Tassonyi Zsolt áthangszerelte nagyzenekarra a művet. Homonnay Zsolt pedig rendezőként jegyzi az előadást, amelyből rögtön három szereposztás is bemutatkozott április 19-én, 20-án és 21-én este.
Az ösztönlény csábítása
Függöny fel: s máris az egyik központi háttérelemen, a LED-falon csillagos égbolt és sorskerék jelzi, hogy kezdődik az utazás, amelyhez misztikus hangulatot teremt Luis Eduardo Castagno flamenco-gitáros és Janza Kata mint jósnő. A jós karaktere vissza-visszatér, hiszen mint narrátor, a sorsszerűséget előrejelző személy van jelen az előadásban.
A pénteki szereplőgárda kitűnő választás, hiszen minden színt tökéletesen hoznak. A darab szerkezeti adottsága, hogy a nézőt türelemre inti már az első néhány jelenet után, amit a rendezés is kihasznál a finom építkezésre.
A Carmen ugyanis nem rögtön tárja elénk a slágereit, azt itt bizony ki kell várni. Ám ez lehetőséget ad arra, hogy jobban figyeljünk a viszonyrendszerekre és a karakterek érzelmi világára, ami a legvégén kifizetődik, de még hogy! Az első szereposztásban az örök nő, Carmen Nádasi Veronika: érett és jól kidolgozott karakterábrázolást látunk tőle, hangja, ha kell dögös, ha kell lágy. Jól áll neki a betörhetetlen ösztönlény kétfelvonásnyi harca. Táncol asztalon, standon, lázít mindenhol, csábít nappal és csábít éjjel, majd szeret – s ez utóbbi lesz a veszte. Szerelmének tárgya José Riviéra rendőrhadnagy, akit Kocsis Dénes játszik. José a kötelesség és az irracionális vágyai között őrlődik, ugyanis nyugodt életét és eljegyzését a polgármester (aki egyben a helyi maffiavezér) lányával, Katarinával, akit Széles Flóra alakít, megzavarja a városba érkező mutatványos karaván, élükön Carmennel. A partin részt vesz a város apraja-nagyja: egy, bizonyosan a Barbie-film inspirálta színpadkép tárul elénk Füzér Anni flitteres, tollas pink és fehér jelmezeinek köszönhetően.
Különösen izgalmas ruhakompozíciók Katarina nagynénje, Inez kosztümjei. Szulák Andrea minden porcikájával önazonos Inez, s ami a legfontosabb – még egy téttel bíró történetnél sem mellőzhető – nevettetni is tud.
Carmen azonban nem csak José érzelmi világát kavarja fel. S ennél a pontnál megismerhetjük az emberi aljasság különböző árnyalatait is: a mindenkin átgázolni képes, vágyai irányította embert. Carment akarja ugyanis a város valamennyi férfija: Zuniga (Nagy Lóránt), de még Katarina apja is, Mendoza (Földes Tamás), nem beszélve egykori szeretőjéről, a bajok forrásáról, Garciáról (Dolhai Attila).
Ez a bizonyos Garcia, a késdobáló felbukkanása hozza az első felvonás csúcspontját, Dolhai Attila ugyanis lubickol a gonosz szerepében: jön, lát és győz.
A cirkuszi műsor szerves része az előadásnak
A második felvonás hatalmas cirkuszi show-val veszi kezdetét: darab a darabban. De mégsem tolakodó, nem válik el az előadás szövetétől, hanem annak szerves része.
Egyre több és több vizuális impulzus ér minket: kínai rúd produkció, cyr kerék, létra-szám és tissue a levegőben. Ez a lendület viszi tovább az előadást, s megérte várni, mert megérkezik a darab zeneileg is: sláger slágert követ. A látványvilág, mind Túri Erzsébet díszlettervei, mind pedig a Somfai Péter által jegyezett vizuális hatások azt sejtetik, a történet a mában is játszódhatna. Az igencsak tüzes koreográfiáért Krizsán Dániel és Pirók Zsófia flamenco tánctanár felelt.
