Sokan ismerhetik a Resident Evil alapján készült Kaptárt, amely egész nagy franchise-zá nőtte ki magát. Paul W. S. Anderson rendezésében, Milla Jovovich főszereplésével azonban egyre inkább hígult az alapmű aránya az új produktumban. Anderson azonban nem adta fel, Simon McQuoid segítségével 2021-ben nekirugaszkodott az 1995-ös Mortal Kombat újragondolásának. A Tomb Raider is videójáték-sorozat volt először, és csak ezután készültek el az Angelina Jolie-, majd az Alicia Vikander-féle filmek. Mindhárom esetben azt mondhatjuk, a gazdag alapot, cselekményt nem követték hűen az alkotók, így pedig felszínes akciófilmeket kaptunk. A sort még hosszan lehetne folytatni, fontos megemlíteni a Sonic, a sündisznót, a Warcraft: A kezdetek című mozit és az Unchartedet. Ezek a próbálkozások azt bizonyították, hogy a film talán nem a legmegfelelőbb médium. Kevés az idő arra, hogy az egyes játékokban rejlő óriási alaptörténetet, azaz lore-t igényesen fel lehessen dolgozni.
Cikkünkben választ keresünk arra:
- Milyen előzményei vannak a videójátékokból készült filmeknek és sorozatoknak?
- Mi hozhatta el a módszer és az adaptációk fellendülését?
- Mit tudhatunk a Fallout játékszériáról?
- Hogyan lehet egyszerűen elmesélni egy olyan posztapokaliptikus játék világát, aminek többszáz éves "történelme" van?
- Miért népszerű a Fallout az Amazon Prime-on?
Egyre népszerűbb a PC-játékok filmes adaptációja?
2022-ben érezhettük a váltást, amikor a Halo első évadát bemutatták, ezt követte 2023-ban a The Last of Us. Ez utóbbi videójáték-adaptáció nem csak az alapmű sztoriját követte: az egyes kameramozgások, beállítások hűen visszatükrözték a zombis, posztapokaliptikus világú játék képkockáit. Azon túl pedig, hogy a szörnyű fertőzést átvészelő emberiség problémáiba is betekintést nyerhettünk, főhősként egy olyan karaktert ismerhettünk meg Joelben, aki a túlélésért küzd. Nem kimondottan jó vagy rossz – árnyalt személyiségének, vívódásainak köszönhetően sokkal inkább kapcsolódhattunk hozzá, mint a hollywoodi sikerfilmek egydimenziós szereplőihez. Részben ezt a módszert követi a Fallout-sorozat is, ahol három főszereplő nézőpontjának ütközésével tárhatjuk fel a sugárfertőzött világ dilemmáit.
A Fallout játékszéria 1997 óta bilincseli le a gamereket. Négy teljes rész, öt spinoff és két mobilos applikáció készült el, ezek jellemzően szerepjátékok, egy főhős bőrébe bújva kalandozhatunk. Itt is egy disztópiában találjuk magunkat, ahol atomtámadás miatt rendeződik át a világ.
A Fallout játékszária világa
A cselekmény 2077–2287 között játszódik, minden kiadásban új időszakot és új helyszíneket ismerhetünk meg. Az emberek egy része atombunkerekben él vagy élt, egy része a felszínen vészelte át az eseményeket. Van, aki megúszta részleges sugárfertőzéssel, s különböző sugárzás elleni készítményekkel kezeli magát. Van, aki a sugárfertőzés miatt lassan zombiszerű lénnyé változó ghoulként tengeti napjait. Ők rendszerint akár kétszáz évesek is lehetnek, ám előbb-utóbb eszüket vesztett gyilkosokká válnak. A harmadik lény a mutáns vagy szupermutáns: ők gyakorlatilag félresikerült emberkísérlet következményei, jól bírják a sugárzást, ám erőszakosak, emberhúsra vadásznak. Ez utóbbi egyébként a sorozatból kimaradt, csak egy pillanatra utalt rá a rendező, Jonathan Nolan. A szintetikusokról, azaz az intelligens, érző robotokról pedig ne is beszéljünk. A sorozatban egyelőre nem találkoztunk velük, csak a kiszolgáló személyzetként használt csápos Mr. Handy-robotokkal.
Miben más ez a sorozat a többi játékadaptációhoz képest?
A történetvezetés szempontjából sokat merít a videójátékokból, viszont egyedi, új sztorit hoz létre és új karaktereket alkot. Ez kifejezetten az előnyére válik. A gamerek így nagyobb eséllyel örülnek, hiszen nem lehet számonkérni rajtuk a játékokat. Az avatatlan nézőket pedig egy teljesen új dimenzióba repítik a készítők anélkül, hogy hirtelen túl sok információt zúdítanának rájuk. Ebben az egyik főszereplő, Lucy nyújt dramaturgiai segítséget, aki menedéklakóként nem ismeri a felszínt. A környezet, a hangulat minden elemében megidézi a jól ismert, disztópikus Falloutot. Ugyanazokat a zenéket hallhatjuk, mint a játékokban, ugyanolyan ketyeréket használnak a szereplők (például Pip-Boy), mint amilyeneket mi is kézbe vehetünk. Ha csak a világot és a miliőt nézzük, akkor tökéletes játékadaptációról beszélhetünk.
Három főszereplőt ismerünk meg: a menedéklakó Lucyt, az Acél Testvériséghez, egy militáns csoporthoz tartozó katonát, Maximust, illetve a még épelméjű Ghoult. Megpróbáltatásaik során útjaik többször is keresztezik egymást, ám ebben a disztópikus világban nem egyszerű eldönteni, kiben lehet vagy érdemes bízni, és kiben nem.
Ez kitűnően szemlélteti a játékok alapvető dinamikáját, ahol a játékos karakter igaz küldetésekkel és árulásokkal egyaránt szembesül – a saját kárára. Végül pedig minden jó szándékú gamernek meg kell hozni egy-egy nehéz döntést. Az atom utáni pusztaságban ugyanis nincsenek semleges felek – oldalt, frakciót kell választani.
A Ghoul személyében a The Last of Us Joeléhez hasonlóan egy jó ügy által motivált karaktert ismerünk meg, aki azonban olyan tettekre kényszerül, ami alapján antagonistaként is tekinthetünk rá. De miért szurkolunk neki és miért olyan népszerű a véres, akciódús játék és annak adaptációja?
A legmélyebb ösztönünkre hat: a túlélés ösztönére.
A játék és a sorozat közben is feltehetjük magunknak a kérdést: én képes lennék erre, ha az életben maradás lenne a tét? A válasz legtöbbször igen. A Fallout erre tapint rá, ennek megfelelően már-már Tarantinóhoz hasonlóan alkalmazza a slashereszközöket: folyik a vér, repülnek a végtagok. Megmutatja viszont az emögött húzódó motivációkat, a kiirthatatlan emberiességet is. E kettősség a titka a legújabb, játékból készült sorozatnak.
