A műsorvezető, Dióssy Klári arról faggatta vendégeit, hogy hogyan is történtek ezek a versenyek egykoron? Miként zajlott a táncdalfesztivál, milyenek voltak az előkészületek? Mit jelentett akkor sztárrá válni? Hogyan kezelték az ismertséget ők és miként a rajongók? Vajon most milyen emlékek élnek bennük a legerősebben?
Először Kovács Kati válaszolt a feltett kérdésekre, aki az 1966-os Táncdalfesztivált nyerte meg a Nem leszek a játékszered című dallal. Elmondta, hogy bár nem szeretett szerepelni, az Egri Gárdonyi Géza Gimnáziumban egyszer benyitott az iskolai zenekar próbájára. Mivel ez egyházi iskola volt, azt hitte, hogy a papok zenélnek épp. Mondták neki, hogy nyugodtan menjen beljebb. A kíváncsisága vitte oda, emiatt került végül a zenei pályára.
– Nem akartam se énekesnő, se színész lenni, az élet keresett meg ezekkel a lehetőségekkel, és mindenki mondta, hogy menjek, szerepeljek. Így kerültem a Ki mit tud?-ba is húszévesen.
Valahogy belesodródtam ebbe. Mindig csodálkozom, amikor a tehetségkutató versenyeken valaki azt mondja, hogy mindenáron szeretné megnyerni, feltesz mindent egy lapra, ennek rendel alá bármit. Ez nekem ismeretlen dolog, hirtelen történt minden. A televízió akkora hatalom volt akkor, hogy amikor megnyertem a fesztivált, másnap a Vörösmarty téren valaki letérdelt elém és megcsókolta a ruhám szegélyét – emlékezett vissza karrierje indulására Kovács Kati.
A műsorvezető Poór Péterről megemlítette, hogy a nővére kapcsán is érintett volt fesztivál ügyben, mert testvére, Poór Klára konferálta az egyik ilyen műsort.
– Senki nem tudta, hogy nekünk bármilyen közünk van egymáshoz. A második Táncdalfesztiválon, ami 1968-ban volt, Klári a döntőbe jutott szereplőkkel csinált egy-egy rövid kis interjút. Sorban álltunk, ő pedig mindenkihez odament és beszélgetett vele egy pár mondatot. Hozzám is odajött, és a tévéseknek is csak akkor esett le, hogy mi testvérek vagyunk – mesélte nevetve az énekes, aki azt is elmondta, hogy számára a siker nem azonnal jött meg. Lassan került be a szakma sűrűjébe, mert bár ifjúsági rendezvényeken már 17 éves korától kezdve fellépett, a közismertséget 23 éves korában hozta el neki a Táncdalfesztivál.
A műsor következő vendége, Szulák Andrea viszont egy másik generációt képviselt, ő az 1992-es fesztiválon futott be.
– Akkor már évek óta énekeltem én is, nemcsak idehaza, hanem külföldön is. Számomra itt most az a megdöbbentő, hogy akik itt ülnek velem a stúdióban, mindannyian ikonok. Amikor láttam őket a tévében, nem is álmodtam róla, hogy valaha én egy ugyanilyen fesztiválon egyáltalán szerepelhetek, nem hogy megnyerem.
– Nekem ez most olyan, mintha Michael Jackson, Tina Turner és Bruce Springsteen ülne itt velem, mert olyan fontosságú emberek ők
– jegyezte meg Szulák Andrea, aki elmondta, hogy neki a ’92-es fesztiválon előadott Mi lesz velem? című dal támasztotta alá a korábbi ismertségét.
A népszerűvé, sikeressé válás folyamatáról Soltész Rezső megjegyezte, hogy szerinte megérkezni valahová, az, hogy az ember képernyőre kerüljön, úgy szerencsés, hogy ha előtte végigjárja Tolnát-Baranyát, és egy csomó olyan tapasztalatot szerez, amiből felépül a személyisége.
– Az 1972-ben a Corvina együttessel előadott Egy viharos éjszakán című dal számomra egy fantasztikus dolog volt. Kudlik Júlia és Ősz Ferenc a frizuránk miatt Toldi apródjainak nevezett bennünket. Fantasztikus volt a zenekarral ott állni a színpadon. Valahogy ennek a fejlődésnek az előadó számára van egy fontos folyamata, hogy az énekes megtanulja, hogy mit csináljon a különböző helyzetekben. De akkor mindannyiunk számára egy fantasztikus, döbbenetes élmény volt, hogy a közönség hirtelen ránk figyelt – mesélte az énekes, aki azt is megjegyezte, hogy a hirtelen jött sikerükben nagy szerepet játszott, hogy akkoriban még csak egy televíziós csatorna volt, és a Táncdalfesztiválokat mindenki azon nézte.
Hogy a műsor vendégei milyen emlékeket őriznek még a fesztiválokról, mennyiben változtatták meg az életüket ezek az események, arról további részleteket a Ridikül legutóbbi műsorából tudhatnak meg, amelyet a Médikalikk oldalán nézhetnek vissza.
