Dávid Gyula szerkesztő, aki Páskándi rabtársa is volt munkatáborban, a kötetbemutatón elmesélte, hogy az író valóban állandóan elméletein dolgozott. Talicskázás közben is egy-egy irodalmi problémán törte a fejét, s miközben társai megpakolták a furikot, ő felvázolta nekik, mi minden jár a fejében.
– Szuverén birtokosa volt a magyar költészetének – fogalmazott Dávid Gyula. – Hatalmas műveltségére támaszkodva képes volt észrevenni, vándorló motívumokat és követni tudta azokat az Ómagyar Mária-siralomtól egészen Illyés Gyula költészetéig. És ezzel – tette hozzá – valami nagyon fontosra mutatott rá: a költészetnek lényegi eleme a visszacsatolás, a reflexió a múlt költészetére. Ettől nemzeti az irodalom.
Cseke Péter egy írásában beszámol arról, hogy Markó Béla A költészet rendeltetésszerű használatáról című kötete sokban hasonlít Páskándi A vándor-líra gyűjteményére, s e hasonlóságról Markó így nyilatkozott: Páskándi is úgy vélte, azt hangsúlyozta, hogy Vörösmarty nélkül Petőfit, Petőfi nélkül Aranyt, Arany nélkül Babitsot, Vajda János nélkül Adyt, Ady nélkül Kosztolányit vagy József Attilát nehéz pontosan érteni.
