Hőseink öregszenek, s talán lassan benő a fejük lágya. Mike (Will Smith) megnősül, felelősségteljesebb, míg Marcus (Martin Lawrence) egy halálközeli élmény hatására életszemléletet vált. Amikor néhai főnökük korrupciós botrányba keveredik, a két rendőr eltervezi, hogy tisztázzák a nevét. Azzal azonban nem számoltak, hogy a saját életük mellett a családjuké is veszélybe kerülhet.
A Mindent vagy többet alcímre hallgató negyedik rész noha megidézi, illetve visszautal az első két filmre, sokkal inkább közvetlen folytatása a harmadiknak. Érthető módon a rendezők a saját útjukat járnák és a lefektetett alapokon túl alakítanák ki stílusukat, mely egyértelműen a Bay-iskolából merítkezik.
A Mindörökké rosszfiúk nem volt több egy közepes zsánermozinál, de megtalálta a közös hangot a nézőkkel, így korhatáros alkotásként kalapozott össze több mint négyszázmillió dollárt. Fallahék nem árulnak zsákbamacskát, szinte ugyanazt a formulát követik, még ha igyekeztek is néhány helyen újítani.
Ezek egyike, hogy a főhősök viselkedését, jellemét némileg árnyalják. Az egykor rettenthetetlen Mike pánikrohamokkal küzd, kritikus pillanatokban nehezen dönt, így életeket veszélyeztet. Marcus a szívrohama után átélt spirituális megvilágosodás miatt halhatatlannak hiszi magát és próbálja terelgetni társát a maga ügyefogyott módján. A felvetés nem rossz, mégsem hoznak ki belőlük szinte semmit. A rohamok dramaturgiailag mértani pontossággal érkeznek, majd amikor a forgatókönyv úgy kívánja, eltűnnek. Érdemi funkciójuk nincs, szignifikáns hatást nem gyakorolnak Mike-ra. Marcus átszellemült perspektívája okán sokkal vakmerőbbé válik, ami remek eszköz lehetett volna, hogy felcseréljék a szerepeket, ehelyett megmaradt egy viccesnek szánt, de inkább fárasztó gegsorozatnak. Apropó humor. Folyamatosan bombázzák az embert poénokkal, melyek közül fájdalmasan kevés ér el igazi hatást. Néhány frappáns beszólás akad, valamint Marcus veje, Reggie (Dennis Greene) kapott egy valóban ütős, egyben vicces jelenetsort. Akciók tekintetében egy fokkal jobb a helyzet, a végső leszámolás kreatív operatőri húzásai remekül sikerültek és becsülendő, hogy nem engedtek az erőszakosságból, a vérmennyiségből.
A Mindent vagy többet vitathatatlanul hoz egy szintet, hibái azonban erősen degradálják az élményt. A leginkább szembetűnő, hogy mennyire pofátlan közhelyparádé a komplett cselekmény. Mintha a sztori, a szereplők, a tartalmi, logikai kivitelezés megrekedtek volna egy 2000-es évekbeli B-mozi szintjén, mellőzve azok atmoszféráját és stílusérzékét.
