Csehov azonban nem tipikus filmes alapanyag, s talán nem is véletlen, hogy kevés a belőle készült sikeres filmadaptáció (néha azért akad, lásd például az Etűdök gépzongorára című 1977-es Nikita Mikhalkov-klasszikust). Amíg egy drámában, különösen Csehovnál az emberi kapcsolatok a legfontosabbak, addig egy filmnél sokkal hangsúlyosabb az akció és a látvány. A Ványa bácsi – Buborékkeringő rendezője, Fazakas Péter szerint ez valóban kihívást jelent, ugyanakkor a filmben is az ember a legfontosabb. – Nagyon nagy hangsúlyt fektetünk rá, hogy ne csak a színészek arca, mimikája mondja el azokat az érzelmeket, amiket közvetíteni akarunk, hanem a vizuális elemek is ezt erősítsék. A díszletek, a jelmezek, a hangulatfestő beállítások és a zene is mind ennek az irányelvnek rendelődnek alá.
A film megköveteli a jelenetek és a szöveg átdolgozását, de végeredményben ugyanarról szólnak: hogy a kis embernek nagy a problémája
– ecseteli az adaptálás nehézségeit a rendező. – Meglepően dinamikus a film látványvilága ahhoz képest, hogy tulajdonképpen csak emberek beszélgetnek benne – mondta.
A történet női főszerepét Czakó Julianna alakítja, akinek ez már a harmadik találkozása Csehov darabjával, de még számára is új dolgok derülnek ki róla minden egyes alkalommal. A színésznő Lénát egy rendkívül szép, intelligens, humoros és kedves nőnek írja le, akit a környezete mégis jóval idősebb férje alapján ítéli meg, ami érdekes konfliktusokat szül.
– Ezek a semmirekellő városiak lejönnek vidékre, s itt hisztériáznak, panaszkodnak. Pedig mindezek valójában csak Léna férjére igazak. Lénától az egész környezete vár valamit. A doktor többször is rákérdez, hogy hűséges-e. De ha nem, akkor legalább csalja? De nem, még azt sem, ami egy borzasztóan nehéz helyzet.
Bármit is tesz Léna, mindig megkérdőjeleződnek a cselekedetei és a személye. Miért vagy pont olyan, amilyen? Neki erre az a válasza, hogy megkeveri kicsit az állóvizet, de arra nem számít, hogy ez végül mekkora hullámokat ver – mondja a színésznő, majd a szerepről mesélve hozzáteszi, hogy Léna már Csehovnál is egy nagyon összetett karakter, akit nem lehet egyértelműen gyűlölni vagy szeretni. – Ezt szerintem a filmváltozatban is sikerült megőrizni.
Néhány helyzet szélsőségesebb a színdarabhoz képest, de ez a javára válik, egy filmben ugyanis még fontosabb, hogy folyamatosan növekedjenek a tétek. Viszont ami az emberek között történik, az érintetlenül megmaradt.
Csehov ráadásul egy nagyon különleges, érzékeny humorral ábrázolja ezt a világot, ami a mi filmünk is megőrzött – ígéri a színésznő, aki legalább annyira várja az utómunkák utáni végeredményt, mint a nézők, akiknek már volt szerencséjük színházban belepillantani a görbe tükörbe.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!