A tárlat eredeti tervek, archív fényképek, kortárs ábrázolások és dokumentumok segítségével mutatja be Kós Károly pályáját korai remekműveitől férfikorának érett alkotásain keresztül egészen addig, míg végleg be nem fejezte a tervezést, írást, szervezést. A kiállítás ügyel arra, hogy megmutassa, Kós nemcsak építész volt, de kulturális vízió kialakítására képes, közösségi ember, akinek politikai, művelődésszervezői munkái korabeli publikációk és saját írásai révén jelennek meg a tárlaton.

A kiállítás két kevéssé ismert, de legalábbis ritkán emlegetett jelenségre is felhívja a figyelmet Kós Károly kapcsán. Az egyik az a csodálatos beágyazottság, amely nemcsak a magyar építészet múltjába, a népi építészethez kapcsolja az építész szellemét, de elhelyezi őt a századelő európai építészetének jelenős újítói között.
Maga Kós így írt erről önéletrajzában:
Mi volt a nyitja az én kétségen kívül meglepő építészeti sikereimnek? Egyszerűen csak az, hogy az akkor divatos különböző közép-európai szecessziós és a hazai ún. tulipános magyar stílustörekvések mellőzésével a korszerű építészet magyar stílusváltozatát a magyar építőhagyományok alapján és a magyar nép építő-formáló gyakorlata szellemében igyekeztem kialakítani. De ez nem volt az én találmányom, mert már az angol Ruskin és Morris építész tanítványai és a finn Saarinenék ezen az alapon formálták nemzetük új építőstílusát. Bartók meg Kodály is ezeken az alapokon építették a korszerűen új magyar zene épületét.
Az emlegetett angol és finn építészeket is megidézi a tárlat, s ennek nyomán a látogató betekintést nyer a huszadik század elején megújuló, a tradicionális gyökerek felé forduló, a helyi építőanyagokat preferáló, ősi formakincset és elemi építészeti logikát tisztelő irányzatba. Azaz Kós nem úgy jelenik meg, mint valami speciálisan magyar zseni, hanem úgy, mint egy az egész modern világban felbukkanó, ember- és hagyománytisztelő, szerves folyamatokat megértő irányzat hazai, de kétségkívül zseniális képviselője. Tegyük hozzá: természetesen az irányzat lényegét megragadva, Kós maga is mélyére merül a népi építészeti hagyománynak. Így ír a magyar múlt jobbára ismeretlen építészeiről:
Én közülük való vagyok, tudom, az ő folytatásuk vagyok: mert én csak folytatása akarok lenni apáimnak, és munkám folytatása az ő munkáiknak.