Nem mindegy, hol él az ember!

Majd másfél évszázada született Kós Károly, az építész, író, politikus, kultúraszervező, de úgy él jelenünkben, mintha fiatal tehetségeink egyike volna: aktuális, friss, érdekes, vagy mintha valami örök érvényű fizikai törvény volna: megkerülhetetlen, átléphetetlen, igazodási pontot jelentő. Kós 140/Kós Károly műhelye címmel nyitott lényeglátó és lényegmegmutató kiállítást a Műcsarnok, amelyet, ha végigjárunk, múltból jelenünkbe mutató építészeti, belsőépítészeti, esztétikai koncepciót, sőt időtlen emberképet fogunk megtapasztalni.

Kós Károly kiállítás látható a Műcsarnokban Forrás: Műcsarnok

A tárlat eredeti tervek, archív fényképek, kortárs ábrázolások és dokumentumok segítségével mutatja be Kós Károly pályáját korai remekműveitől férfikorának érett alkotásain keresztül egészen addig, míg végleg be nem fejezte a tervezést, írást, szervezést. A kiállítás ügyel arra, hogy megmutassa, Kós nemcsak építész volt, de kulturális vízió kialakítására képes, közösségi ember, akinek politikai, művelődésszervezői munkái korabeli publikációk és saját írásai révén jelennek meg a tárlaton. 

Templomtornyok, családi házak, nyaralók Forrás: Facebook 

A kiállítás két kevéssé ismert, de legalábbis ritkán emlegetett jelenségre is felhívja a figyelmet Kós Károly kapcsán. Az egyik az a csodálatos beágyazottság, amely nemcsak a magyar építészet múltjába, a népi építészethez kapcsolja az építész szellemét, de elhelyezi őt a századelő európai építészetének jelenős újítói között. 
Maga Kós így írt erről önéletrajzában: 

Mi volt a nyitja az én kétségen kívül meglepő építészeti sikereimnek? Egyszerűen csak az, hogy az akkor divatos különböző közép-európai szecessziós és a hazai ún. tulipános magyar stílustörekvések mellőzésével a korszerű építészet magyar stílusváltozatát a magyar építőhagyományok alapján és a magyar nép építő-formáló gyakorlata szellemében igyekeztem kialakítani. De ez nem volt az én találmányom, mert már az angol Ruskin és Morris építész tanítványai és a finn Saarinenék ezen az alapon formálták nemzetük új építőstílusát. Bartók meg Kodály is ezeken az alapokon építették a korszerűen új magyar zene épületét.

Az emlegetett angol és finn építészeket is megidézi a tárlat, s ennek nyomán a látogató betekintést nyer a huszadik század elején megújuló, a tradicionális gyökerek felé forduló, a helyi építőanyagokat preferáló, ősi formakincset és elemi építészeti logikát tisztelő irányzatba. Azaz Kós nem úgy jelenik meg, mint valami speciálisan magyar zseni, hanem úgy, mint egy az egész modern világban felbukkanó, ember- és hagyománytisztelő, szerves folyamatokat megértő irányzat hazai, de kétségkívül zseniális képviselője. Tegyük hozzá: természetesen az irányzat lényegét megragadva, Kós maga is mélyére merül a népi építészeti hagyománynak. Így ír a magyar múlt jobbára ismeretlen építészeiről: 

Én közülük való vagyok, tudom, az ő folytatásuk vagyok: mert én csak folytatása akarok lenni apáimnak, és munkám folytatása az ő munkáiknak.

A Székely Nemzeti Múzeum kapuja Forrás: Facebook 

Ennek szellemében alkotta meg kisebb és nagyobb műveit Kós, épített templomot és parókiát, családi házat és iskolát, állatkerti épületeket és tanyaházakat, s tervezett hozzájuk faragott oszlopot, ácsolt széket, festett ablakot, kovácsolt kapupántot, s mindent, ami egy épülethez kívül vagy belül hozzá tartozhatott, egyszóval mindent, ami az embert, a családot körülölelte. 
Meghökkentő az az alkotói gazdagság, ami Kós életművét jellemezte. Mindenre kiterjedt figyelme, mindenre kiterjedt érdeklődése. És, amikor végigsétálunk a Műcsarnok tárlói előtt, döbbenten látjuk ennek a rendkívüli embernek a sokféleségét, vagy talán helyesebb úgy mondani, teljességét. Mert miközben tervezett, rajzolt, épített, közben regényt és drámát írt, lapot szerkesztett, pártot alapított, kiáltványt fogalmazott, közéleti szerepet vállalat, egyszóval az életnek nagyjából minden területén igyekezett hozzájárulni az erdélyi magyarság megmaradásához, sorsának jobbra fordulásához. 
 

Festett üvegablak terve Forrás: Facebook 

Azok közé tartozott, akik, bár szép karriert futhattak volna be Budapesten, mégis Erdélyt választották hazának a trianoni döntés után. Kiáltó szó címen közzétett híres manifesztumában így fogalmazott:

Számba kell vennünk erőinket, szerveznünk kell a munkát, tudnunk kell a célt, amit el akarunk érni. Aki fél, aki gyáva, aki nem bízik, aki nem hisz, aki gyenge, az lépjen ki a sorból. Az menjen. Az nekünk bajt csinál, az a mi munkánkat akadályozza, az a mi lábunk elé gáncsot vet, a mi árulónk az! Senkit se sirassunk, aki elmegy innen. Senkit se tartsunk vissza.

Kós által tervezett bútorok Forrás: Facebook 

És ezzel Kós Károly nekilátott felépíteni egy erdélyiségből táplálkozó életideált, melynek középpontjában természetesen az épített környezet állt, de amely – ahogy az a Műcsarnok kiállításán is követhető – a létezés majd minden területére kiterjedt. Erős gyökerekből táplálkozó erős mintákat alkotott. Olyan eszményeket, melyek ma is meghatározói lehetnek a teljességre törekvő ember életének. 
Makovecz Imre  1983-ban ezekkel a szavakkal nyitotta meg Kós Károly dombóvári kiállítását: 

itt nincs helye annak az emlékezésnek, amely az említés mellett a múltba utal Kós Károly életéből bármit is. Itt mindent csak folytatni lehet: munkásságát, felfogását, és életvitelét is. (…) Mert ami sorsát azzá tette, amivé vált, az nem változott (…) élete ebből a szempontból példa lehet számunkra.

A kiállítás szeptember 15-ig látogatható.