– Hogyan kapcsolódnak korábbi tapasztalatai a római Collegium Hungaricum vezetéséhez?
– Csák János miniszter úr a kormányalakítás után fogalmazta meg azt a küldetést, víziót, hogy külföldön is tegyük ismertté azokat az eredményeket, amelyeket mi magyarok elértünk. Célunk az, hogy úgy tudjuk mindezt megmutatni, hogy érezzék belőle azt, hogy mi az, ami magyar sajátosság, mi az, ami magyar karakter. Mi az a különleges magyar tulajdonság, ami miatt ilyen eredményeket tudunk elérni. Fontosnak tartotta azt is, hogy ne felejtsünk el mi is rácsodálkozni arra, hogy kik is vagyunk, milyen eredményeink, világraszóló értékeink vannak. Miniszter úr azt mondta, hogy merjünk nagyok lenni. Én ezzel a küldetéssel érkeztem Rómába, hogy a magyar kreativitást, a magyar innovációs képességet, a magyar különleges látásmódot hozzam el ide. Ebbe szeretném beletenni azt a tapasztalatot, amit magammal hoztam a multi világból. Azt, hogy stratégia mentén, hosszú távon gondolkodjunk és ne csak rendezvények mentén.
– Milyen stratégia mentén szeretne munkálkodni?
– Érkezésem után egy stratégiai workshoppal kezdtem a munkámat. Kollégáimmal áttekintettük azt, hogy mit fogunk mi itt az elkövetkező négy év alatt végrehajtani, képviselni. Úgy gondolom, hogy nem feltétlen mindig az intézetvezető személyiségének kell meghatároznia az intézetet, én inkább a csapatban hiszek. Talán ez azért is van, mert ebben az intézetben én vagyok az első női igazgató. Ez nemcsak óriási lehetőség, hanem óriási kihívás is. Munkatársaimmal közösen úgy határoztunk, hogy olyan víziót alkotunk meg, amelyben magyarságunkat és Magyarországot teljes mértékben tudjuk megmutatni a tudomány és a kultúra látható sodrásában.
– Hogyan szeretné mindezt az olasz közönséghez eljuttatni?
– Arra törekszünk, hogy az olasz–magyar kapcsolatokon keresztül mutassuk be mindezt. Azt gondolom, hogy akkor tud két nemzet egymáshoz jól kapcsolódni, hogyha egy rendezvény kapcsán megérti, megérzi, hogy mi annak a pontos üzenete a másik félnek. Az a célunk, hogy mindig olasz–magyar relációban mutassuk meg magunkat. Az elmúlt két hónapban arra törekedtünk, hogy ha jött egy magyar művész, annak legyen egy olasz párja. Legutóbb a Liszt Ferenc Zeneakadémiáról érkezett egy művész, akinek több helyszínen is lehetősége volt fellépni. A római Santa Cecília Konzervatóriummal például kiváló együttműködésünk van. Ha érkezik hozzánk egy zeneakadémiai professzor, akkor ő elmegy a Santa Cecilia Konzervatóriumba és ott is telt ház előtt tud fellépni. Ez óriási élmény nekünk. Ha jön egy diák, akkor arra törekszünk, hogy ne csak fellépjen, hanem legyen lehetősége olyan kapcsolatokat építeni, amit a későbbi pályafutása során is tud majd kamatoztatni.
– Volt már erre példa?
– Az Orgonák éjszakája szerencsés módon összekapcsolódott az olasz Múzeumok éjszakájával. Két magyar művész, Dóbisz Áron és Somodai Bence János csodálatos koncertet adott a falakon kívüli Szent Pál-bazilikában, ezt követően az Il Gesú-templomban és a Santa Ceciliában is tartottak egy masterclasst. Sőt még Ferenc pápa pünkösdi ünnepi szentmiséjének záró akkordját is Dóbisz Áron játszotta. A Múzeumok éjszakáján nálunk az akadémián is zenéltek. Hihetetlenek voltak, szinte maratoni teljesítmény volt tőlük, öt helyen fellépni rövid időn belül. Az Il Gesú-templomban olyan fantasztikus koncertet adtak, hogy a rektor úr azt mondta, a jezsuiták temploma innentől kezdve a magyarok háza is. Azt láthattuk, hogy ha kiváló minőséget hozunk, akkor Róma befogad bennünket, annak ellenére, hogy nem is tudom, van-e a világon másik olyan város, ahol ekkora lenne a kulturális verseny, mint Rómában.
– Mit gondol, mi a kultúra szerepe napjainkban?
– Szerintem a kultúra mindaz, ami egyénenként és összességében közösségként vagyunk. Az értékeink, a múltunk, a jelenünk, és épp úgy a jövőnk is. Ha jól ápoljuk a kultúránkat, ha ismerjük az értékeinket és ettől nem távolodunk el, hanem a fejlődésünkben és a folyamatos változásban is megőrizzük alapjainkat, az biztosítja a fennmaradásunkat is. Az, ahogyan Szent István felvette a katolikus hitet, vagy ahogy a világ sodrása ellenére is hiszünk a családunkban, a tízparancsolatban. Szerintem a kultúrának óriási szerepe van ebben. A kultúra könnyedségén és sokszínűségén keresztül tudjunk megerősíteni magunkat és üzenni a jövőnek. A kultúrába beleépítjük a hitünket, a szenvedélyünket, a tradíciókat és a jövőről alkotott kreatív, innovatív képünket. Szerintem a művészek azért fantasztikusak, mert ők képesek előre látni, még akkor is, hogyha néha kevésbé érthetően, kicsit absztraktabban fogalmazzák meg a félelmeiket, vagy a hitüket. De mégiscsak ők azok, akik elgondolkodtatnak bennünket és segítenek, hogy ne csak a megszokott sémáink szerint éljünk. Nagyon hiszek a vízióban, hiszek azokban az emberekben, akiknek van víziójuk, van filozófiájuk. Ilyen ember volt Gerevich Tibor, aki Klebelsberg Kunó megbízásából csaknem száz évvel ezelőtt megalapította az akadémiát és hiszek benne, hogy Csák János megbízására most mi is hasonló feladat előtt állunk és képesek vagyunk rá, hogy megvalósítsuk.
– Lesznek olyan programok, amelyek a magyar közösség építését célozzák?
– Igen, lesz erre lehetőség és készülünk is rá tudatosan, hogy közösséget építsünk. Elkezdtünk kidolgozni programokat külön a fiataloknak, külön az idősebb korosztálynak, hogy mindenki megtalálja azt a kört, ahol a legjobban érzi magát. Én magam mindig csapatban szeretek gondolkodni, dolgozni és arra törekszem ebben a munkában is, hogy legyenek körülöttem magyarok és olaszok egyaránt, a rendezvényeinken ez a fajta együttélési szándék mutatkozzon meg. Azt szoktam mindenkinek mondani, hogy ez a ház a magyarok háza. Ha ide valaki megérkezik, akkor mi megmutatjuk neki a házat, nem zárt kapukat talál. Be lehet ide kopogni, fel lehet ide jönni, az olaszoknak ugyanúgy megnézhetik, mint a magyaroknak. Aki közösséget akar építeni és ötlete van, az nyugodtan jöhet és kérheti nálunk, hogy adjunk neki helyet. Jelenleg is működik egy magyar hétvégi iskola az intézet falai között és bízom benne, hogy több közösség fog itt felépülni.
– Milyen filozófiai alappontokat képviselnek?
– Nagyon fontos, hogy minél többet beszéljünk a családról, valamint azokról a magyar eredményekről, innovációkról, kiválóságokról, „a bajnokainkról”, akik hozzátettek valamit a világhoz. Nem szabad elfelejtenünk, hogy beszéljünk a kelet-közép-európai gyökereinkről, hiszen közös szellemiséget hordozunk magunkban, és a közös múltunk nagyon fontos iránytű lehet. Fontos, hogy olyan tapasztalatokat oszthatunk meg a nyugat-európaiakkal, amiket mi átéltünk és ők nem. Én a koromnál fogva a szocializmusban megtapasztaltam rengeteg dolgot. Erről is talán érdemes lenne beszélni, hiszen ők idealista módon gondolkoznak egy eszméről, amit mi a gyakorlatban tapasztaltunk meg, és kevésbé tartottunk ideálisnak. Fontos, hogy beszéljünk a közös keresztény zsidó múltunkról, hiszen ezek olyan fundamentumok, amelyek szerint élünk, és amire építjük a jövőnket.
– Terveznek esetleg valamifajta együttműködést a Szentszékkel a jubileumi szent évben?
– Természetesen a 2025-ös szentév egy olyan alkalom, amit nem hagyhat ki egyetlen intézet sem. Azt látom, hogy óriási verseny van most az országok között, mindenki sorban áll, hogy közös rendezvényt szervezhessen a Vatikánnal. Volt egy nagyon fontos találkozónk Rino Fisichella érsekkel, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnökével, ahol egy nagyon érdekes programot javasoltunk a jubileumi évre. Ezek még jóváhagyásra várnak, amelyet izgatottan és nagyon lelkesen várunk. Rómában a Szentszék kihagyhatatlan, tehát igyekszünk koncerteket szervezni és a szentév rendezvényeiben részt venni minél több magyar művésszel. Szeretnénk egy olyan koncertsorozatot, ahol a különféle egyházi liturgikus zenék csendülhetnek fel a kiemelt római templomokban, és ahol nemcsak a zenéről, hanem Magyarország keresztény közösségeket segítő munkájáról is szó lehet és szeretnénk elhozni valami olyan különleges programot, amely miatt évekig emlegetik a magyar kreativitást.
