– Komoly kutatómunka áll egy-egy előadásuk mögött.
– Minden előadásunkat először történészekkel, egyetemi tanárokkal és kutatókkal egyeztetjük. Minden nap, több mint ötven éve olvasok történelmi tárgyú írásokat. Magam is kutatok, enélkül nem is ülök le megírni egy-egy sort, hozzá sem kezdek egy előadás megrendezéséhez. A tudás rendkívül fontos, és az is, hogy a színház ne pusztán egy szórakozási helyszín legyen, hanem, hogy szórakoztató módon tegyük közkinccsé a tudást. Nemrég játszottuk kimondottam a középiskolásoknak az Anjou-t. Ezt a darabot Nagy Lajos király első nápolyi hadjáratáról írtam, és amikor a fiatalok mentek el az előadásról, akkor a telefonjukon keresgették, hogy ki Durazzói Károly és kik voltak a tarantói hercegek. Egyszerűen a legnemesebb dolog, amit tehetünk, hogy felkeltjük az érdeklődést, hogy elkezdjenek a fiatalok kutatni, és ezáltal aktív tudásuk legyen, hiszen úgy tudunk tovább menni a jövőbe, ha látjuk, hogy honnan hova jutottunk a múltban.
A történelem szó annyit jelent, hogy a jelenünket eredményező múltunk. Ezt kell megérteni.
– Jogilag hogyan sikerült megszerezni ezt a Csurka-darabot?
– Leültünk az örökösökkel tárgyalni. Megmondom őszintén, hívő ember vagyok, ezért imádkoztam, hogy megkapjuk az engedélyt. Egyeztettünk Endrével, Csurka István fiával, illetve a lányaival, Csurka Dórival és Eszterrel is, és megkaptuk. Isten kegyelmes volt hozzánk. Szó szerint imádkoztam. Nagyon szerettem volna ezt.
– Húsz éve játssza a színházuk a Halottak napjától Virágvasárnapig című előadást, de újra és újra közönség elé viszik.
– Az az igazság, hogy az elmúlt húsz év alatt a legnehezebb az első anyaországi vendégjátékunk volt. Az előadást – ami Kende Ferencnek az emlékirata, melyet 1961-ben adott le az Országos Széchényi Könyvtár levéltárába A magyar betű sorsa Jugoszláviában a két világháború között címmel – egy történész hallgató tette le az asztalomra. Amikor elolvastam, döbbenten vettem észre, hogy ez alapvetően azt a Csubrilovics-tanulmányt írja le, ami az etnikai kiszorítás politikájáról szól. Csubrilovics pontosan leírja, hogy hogyan kell ellehetetleníteni a kisebbségeket. Ez a Memorandum 1986-ban jelent meg szlovénül, majd később szerbül. Magyarul a Híd 1995–1996-os első számában publikálták. Elolvastam az emlékiratot, majd feltétlenül előadást akartam belőle készíteni. Az első anyaországi vendégjáték során az volt a kérdés, hogy a közönség fogja-e érteni. Döbbenet, de ugyanúgy reagálnak rá Zalában és Székelyföldön is. Többé-kevésbé ugyanazokon a pontokon vannak a csendek és a felszisszenések. A reakciók rendkívül hasonlóak. A nemzetünk bárhol is legyen a Kárpát-medencében, ugyanúgy reagál, mint ahogy a kisvárosok központjai is ugyanolyanok. Most, ahogy múlik az idő, megérkeztünk a huszadik évfordulóhoz.
Egyrészt korszerű eszközökkel kell színházat készíteni, nem szabad patetikus színházat csinálni, ami téziseken áll – akció kell. Cselekmény kell, amit természetesen fűszerezni érdemes szerelemmel, hiszen az mindig jelen van.
Bármilyen jó vagy rossz sors ér bennünket, az érzelmi életünket így is, úgy is megéljük.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!