Poltáron, az üvegkohó melletti területen már messziről látjuk, ahogy egymás mögött haladva egyre közelednek a kerékpártúra résztvevői. Naponta átlagosan negyven-ötven kilométert tekernek a Felvidéken, de mind távban, mind a tempót tekintve mindig a gyermekekhez és az idősebbekhez igazodnak a szervezők. Két óra tekerés után gurulnak be Poltárra, nagy emelkedőket is maguk mögött hagyva.
Biciklin járják be a résztvevők a Felvidék egy-egy tájegységét. Fotó: Havran Zoltán
Honismereti kerékpártúra a Felvidéken
Bodnár Mónika férjével és két unokájával érkezett idén a túrára. – 2004-ben voltunk először, azóta csak egyszer nem, amikor az unokák születtek – osztja meg velünk. – Első alkalommal gyerekek nélkül vettünk részt, utána jöttek mindannyian. Később hozták az egyetemi barátaikat, három-négy sátor mindig az övéké volt a táborban. Most pedig már itt vannak az unokák – mondja nevetve. Bodnár Mónika elárulja, hogy azért jönnek szívesen, mert szeretnek mozogni, szeretik ezt a társaságot és jó programok vannak.
A túra segítségével olyan helyekre is eljutnak, ahová más nem. Így voltak például egyik évben a körmöcbányai pénzverdében, vagy olyan tájházakban, amelyek nincsenek benne a köztudatban. Az előző nap Gácson látott Csontváry-emlékház is nagy hatással volt rájuk. A túrázók nagy érdeklődéssel kísérik Poltáron az üvegkohó és az üzem működését, volt aki az üvegfúvást is kipróbálta. Megtudjuk, hogy ez az egyetlen olyan manufaktúra, ahol minden munkafázist kézzel végeznek.
A túrán részt vesz idén Merva László is, aki társaival együtt fél évszázada megszervezte az első kerékpártúrát. – Prágában voltunk egyetemisták, ritkán jártunk haza – kezdi történetüket Merva László.
– A csapat magja Kassán tanult, ami szintén messze van Nyugat-Szlovákiától. Kiestünk az otthoni világból, nyáron már hiányoztunk egymásnak és együtt szerettük volna tölteni az időt. Az Ady Endre Diákkört 1957-ben alapították a prágai magyarok, ezt mi vittük tovább, amikor másodévesek voltunk. Szerettünk volna valamit létrehozni a korábbi nyári ifjúsági találkozók mintájára, de nem kaptunk rá engedélyt. Így született meg a biciklitúra ötlete, amihez nem kellett engedély. Azt is elterveztük, hogy ismerkedünk az otthoni tájjal, hol egyikünk, hol másikunk szülőhelyét biciklizzük körbe. Így kezdődött, mondja, majd hozzáteszi:
az első Pozsonyeperjes környékén, a Kis-Duna partján volt, onnan mentünk Párkány mellé. Ez a honismereti kerékpártúra nekünk a nagy találkozásokat jelentette azokkal a kelet-szlovákiai falusiakkal, akik még nehezebb körülmények között éltek. Az volt a lényeg, hogy hullámozzunk ezen a négyszáz kilométeren, jussunk el mindenhová. Akkor minden spontán volt, ma már sokkal szervezettebb – foglalja össze Merva László.
Sok Felvidékről elszármazott jön vissza a túrára. Egyikük Kanadából, másik Párizsból, harmadik Ausztriából érkezett, és sokan Magyarországról. Ami közös a csapat tagjaiban, hogy van valamilyen kötődésük a szlovákiai magyarsághoz és szeretnék megismerni a régiót, annak természetét, kultúráját, lakóit.
